Második alkalommal csatlakozott gazdag programmal a Magyarországról induló, határokon átívelő XIX. Ars Sacra Fesztivál kulturális fesztiválhoz a Csemadok naszvadi alapszervezete mellett működő Mécsvirág Irodalmi Kör szeptember 13–21-én.
A helyi Szent József római katolikus templomban tartott ünnepi szentmisét követően Csontos Erzsébet, a 10. jubileumát ünneplő Mécsvirág Irodalmi Kör vezetője nyitotta meg a fesztivált, Majd Tarics Péter mutatta be Mindszenty bíboros, a magyarok lelkiismeretecímű kötetét, amely Magyarország utolsó hercegprímásának életét, szenvedéseit és rendíthetetlen hitét tárja az olvasók elé.
Szeptember 15-én a templom falai közé beköltözött a líra és a zene. Az irodalmi kör a jelentős eseményre Sík Sándor piarista szerzetes verseiből összeállított Tedd a jót! című irodalmi estjének ősbemutatójával készült. Az 1889-ben született Sík Sándor szülei a zsidó hitről tértek át a katolikus vallásra, ez a háttér később meghatározta világlátását és szellemi útját. Már 14 évesen belépett a piarista rendbe, ahol egész életét az oktatásnak, a nevelésnek és az irodalomnak szentelte. Nevéhez fűződik a magyar cserkészmozgalom elindítása, ő írta a cserkészinduló szövegét is. Aktív szerepet vállalt a mozgalom szervezésében, és első magyar cserkészvezetőként elindította a gyermekek táboroztatását. 1943. május 2-án ő keresztelte római katolikus hitre Radnóti Miklóst a budapesti Szent István-bazilikában. Költőként, és egyetemi tanárként is maradandót alkotott, számos egyházi ének szövege az ő tollából származik, ezek közül sok megtalálható a katolikus imakönyvekben. Munkásságát 1948-ban Kossuth-díjjal ismerték el.
Az irodalmi kör vezetőjétől megtudhattuk, hogy Sík Sándor fennmaradt versei közül az irodalmi kör tagjai közösen választották ki azt a tizennégy művet, amely a műsorba került. „Mivel Naszvadon jelenleg nem működik cserkészcsapat, Érsekújvárról hívtuk meg a Zajíček Kinga által vezetett kiscserkész kórust, akik gyönyörűen adták elő az indulójukat. A szívmelengető műsoruk szorosan illeszkedett a fesztivál alapgondolatához, amely szerint a kultúrán keresztül közvetíthető a hit, a remény és a szeretet üzenete” – részletezte Erzsébet. A programot Anda Dávid orvos orgonajátékkal és egyházi énekekkel gazdagította, míg a komáromi Concordia Vegyeskar Stubendek István karnagy vezetésével szintén örömmel fogadta a meghívást. Repertoárjukban szerepel Sík Sándor Te Deum című versére Kodály Zoltán által komponált kórusmű is. Előadásuk egyházi jellegű énekeikkel transzcendens élményt nyújtott, magasztos érzésekkel gazdagítva a jelenlévőket. Mindazok, akik részt vettek a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósult rendezvényen, egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom részesei lehettek. A Mécsvirág Irodalmi Kör ugyan több helyen bemutatja majd új műsorát, azonban ebben a formában, zenével és énekkel egységben, kizárólag az Ars Sacra Fesztivál keretében hallhatták a nézők. J. N.