Közélet

Segélyhívó karkötők a zaklatott gyerekeknek

Egy átfogó programot készít Komárom városa a társaikat bántalmazó „lánybandák“ és az iskolai zaklatások jelentette problémák megoldására és megelőzésére. Előadásokkal, fokozott rendőri jelenléttel, illetve segélyhívó karkötők bevezetésével vennék fel a harcot a szomorú jelenséggel szemben.

Régió

Mindennapok a bizakodás és a reménytelenség hullámvasútján

Nem messze Gútától, Nagyszigeten áll a Szabó család háza. Az udvaron virágok, a kertben zöldségek, a kismedence mellett színes labda. Kívülről ugyanolyan, mint a legtöbb vidéki otthon. A falak mögött, az egyik szoba sokatmondó csendjében azonban nagyon másképpen telik a család és az ágyhoz kötött, gyógyíthatatlan beteg gyermekük, Damian élete.

Április végére kell befejezni a bátorkeszi tájház felújítását

Bátorkeszi. A hét éve működő Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás célja a település történetéhez kapcsolódó tárgyak, dokumentumok, fotók gyűjtése, feldolgozása és bemutatása kiállítások, vagy kiadványok formájában. Az eltelt időszak alatt 15-20 ezer fotó és 6 ezer oldalnyi dokumentum lett digitalizálva, és több száz bútorhoz, használati tárgyhoz jutott a társulás közel 300 adakozó révén. Több időszaki

Augusztusra elkészülnek a méhecskés játszóterek

Ha semmi nem jön közbe, július végéig elkészülnek és ünnepélyesen át is adják a méhecskés játszótereket mind Komáromban, mind Gútán. A játszóterek a lakosok összefogásának köszönhetően épülnek meg – a Lidl áruházlánc tavalyi, internetes szavazáson alapuló versenyén a két város a legtöbb voksot gyűjtő 10 város között végzett.

Védett terület lett a Marcelházi homokos

Újabb területeteket nyilvánított védetté a Komáromi járásban a kormány, amelyek harmadfokú védettséget kaptak. Szeptember közepétől természetvédelmi terület lesz a Csenke, Karva és Muzsla települések között elterülő, 255 hektárnyi rész, valamint a 42 hektáros Marcelházi homokos is.

Újabb védett területek a Komáromi járásban

Júliustól öt újabb területet nyilvánítanak védetté Szlovákiában. A Komáromi járásban található Dérhídja és a Naszvadi homoki gyepek, valamint a Komáromi és az Érsekújvári járás határán található Szentgyörgyhalma is közéjük tartozik.

Korszerű poliklinikák épülnek

Míg a közlekedés terén elhanyagolja régiónkat az állam, úgy tűnik, az egészségügyi beruházásoknál nem éri hátrányos megkülönböztetés a Komáromi járást. Három járásbeli település is komoly összeget nyert el az egészségügyi minisztérium pályázatán, aminek köszönhetően Gútán és Nemesócsán teljesen újjáépülnek a meglévő rendelőintézetek, míg Bátorkeszin egy teljesen új épületet húznak fel, ahol ugyancsak több egészségügyi szolgáltató

Kultúra, oktatás

Gazdaság

Sport

Radványi a KFC kispadján rácáfolna a kritikusokra

Július 24-én, szombaton a KFC hazai pályán kezdi meg az országos szlovák labdarúgó másodosztály 2021/22-es szezonját, a délután öt órakor kezdődő mérkőzésen Dubnica lesz az ellenfél. A klub lapzártánkig 8 új labdarúgó érkezését jelentette be, ezzel egyidőben kulcsjátékosok megtartását is, ennek köszönhetően az új edző, Radványi Miklós a közelgő kihívások teljesítéséhez megfelelőnek találja a keretet.

Dopping-ügybe keveredett a komáromi bajnok

Az Európa-bajnok Lévai István valószínűleg lemarad az idei olimpiáról Maria Sarapova, a népszerű teniszcsillag nemrég jelentette be, hogy megbukott a doppingvizsgálaton. A kérdéses szer, a meldónium, néhány szívgyógyszer alapja, és január elsejétől került fel a tiltott anyagok listájára, tehát addig minden sportoló szabadon használhatta. Szlovákia legjobb kötöttfogású birkózója, a komáromi Lévai István is ilyen hatóanyagú

Radványi a KFC kispadján rácáfolna a kritikusokra

Július 24-én, szombaton a KFC hazai pályán kezdi meg az országos szlovák labdarúgó másodosztály 2021/22-es szezonját, a délután öt órakor kezdődő mérkőzésen Dubnica lesz az ellenfél. A klub lapzártánkig 8 új labdarúgó érkezését jelentette be, ezzel egyidőben kulcsjátékosok megtartását is, ennek köszönhetően az új edző, Radványi Miklós a közelgő kihívások teljesítéséhez megfelelőnek találja a keretet.

Kosár: 20 év után nem lesz extraliga Komáromban

Augusztus 20-ig lehetett beadni a jelentkezést a szlovák kosárlabda extraliga küzdelmeibe, a komáromi klub azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. A háttérben súlyos anyagi problémák állnak, melyeket a koronavírus okozta bonyodalmak is tetéztek, a problémát pedig nem sikerült időben megoldani, így egy hosszú és emlékezetes időszak zárult le végérvényesen.

Fogadjunk!?

Szépen lassan véget érnek a nagyobb európai bajnokságok, de azért mindig lehet találni olyan meccseket, melyekről érdemes beszélgetni fogadás szempontjából.

Botek: egy álom teljesült

Az újdonsült régiós világbajnoki ezüstérmesünk Komáromban született, de Virten él. A jelenleg húszéves tehetség a Komenský utcai alapiskolában kezdte tanulmányait, később a hajógyári suliban tanult autószerelést, jelenleg pedig az érettségi előtti utolsó tanévére készül. A sulit viszont többször is megszakította az edzések és a felkészülések miatt, s mint utóbb kiderült, nagyon jól tette. Botek Ádámmal

Bangha Dezső: kevesebb tévé, több sport!

1940 nyarán egy négyéves komáromi kisfiú felállt édesapja vállára, és beugrott a vízbe. Pontosan ott, ahol a Vág belefolyik a Dunába. Akkoriban még üzemelt a nyílt strand, cölöpökön álló öltözőkabinokkal és stílusos büfékkel. Bangha Dezső ekkor kezdett úszni, a szerelem pedig azóta is tart. Az idén 82 éves sportoló a különböző hazai és nemzetközi úszóversenyeken

Top