Megépült a Monostori híd

Befejeződtek az építési munkálatok az új komáromi Duna-hídon, mely a Monostori híd nevet viseli. A különböző tesztek és próbaüzemek sikerrel zárultak. Megtörtént a műszaki átadás-átvétel, a magyar oldalon lezajlott a hatósági forgalomba helyezési eljárás, ami a szlovák oldalon e héten történik. Pontos időpont jelenleg még nem ismert, de háttérinformációink szerint szeptember közepén kerülhet sor az ünnepélyes átadásra, melyet a szlovák fél szervez. Lapunk is ellátogatott az új hídra, felmásztunk a pilon tetejére.

2017 októberében kezdődött meg az új Duna-híd építése Észak- és Dél-Komárom között, magyar-szlovák együttműködés keretében. Azóta rendszeresen beszámoltunk az építés menetéről, többször is jártunk a helyszínen. Így volt ez múlt csütörtökön is, amikor a gyakorlatilag teljesen kész építményt szemrevételeztük. Téglás Zoltán, a kivitelező H-M DUNAHÍD Konzorcium képviselője vezetett körbe minket.

Az építési területet már teljesen kiürítették, eltűntek a munkagépek, konténerek, a híd építése befejeződött. Mint korábban megírtuk, a híd próbaterhelése is sikerrel zárult, július végén pedig a díszkivilágítást is tesztelték – fennakadások nélkül működött. Hideg András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, már rendben lezajlott a műszaki átadás-átvétel, jelenleg a szlovákiai használatba vételi eljárás folyik, aminek lezárulta után már csak az ünnepélyes átadó lesz hátra. Ennek pontos időpontja még nem ismert, a magyar és a szlovák fél jelenleg is egyeztet a kérdésben.

Úgy tudjuk, a szlovák fél szervezi majd, miután az alapkőletétel magyar rendezésben történt. Nem hivatalos információk szerint valamikor szeptember közepén kerülhet sor a szalagátvágásra (szeptember 17-én), ezt követően az autósok is ráhajthatnak majd a Monostori hídra.

A város felett

A híd különlegessége a hídpálya északi oldalához közelebb elhelyezkedő ferde pilon, amely a rajta átfűzött kábelek segítségével tartja a híd felszerkezetét. A helyszínen járva a pilonba is feljutottunk, mely a Duna medrétől számítva 118 méter magas, a látható rész nagyjából 98 méteres. Összehasonlításképpen: ez egy 30 emeletes épületnek felel meg, ugyanakkor valamivel alacsonyabb, mint a komáromi nagykémény (utóbbi kb. 130 méter). A ferde kábelek hossza 85-től 232 méterig terjed.

A pilon belsejében nagyrészt csigalépcső vezet a magasba, 375 lépcsőfokkal, végül azonban – mivel a pilon felfelé folyamatosan szűkül – 8 létra megmászásával juthatunk fel a tetejére. A pilon csúcsán légügyi jelzés működik, az előírások szerint nappal fehér, alkonyat után pedig piros fénnyel jelez a légi közlekedés résztvevőinek.

A pilon teljes szerkezete 47 gyártási egységből áll, teljes súlya 2020 tonna. Elemei Észak-Csehországban készültek, ahonnan közúton szállították Komáromba. Bebetonozásához 1200 köbméter betont használtak fel.

A komáromi hajógyár is hozzájárult

A hídépítés kivitelezésének koordinátora Magyarország, a projekt a magyarországi Innovációs és Technológiai Minisztérium és a szlovákiai Közlekedési és Építésügyi Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Szlovák Közútkezelő Társaság (SSC) beruházásában történt, 85 százalékban uniós forrás felhasználásával – a fennmaradó részt a magyar és a szlovák fél fele-fele arányban finanszírozta. A kivitelező a H-M DUNAHÍD Konzorcium, ám alvállalkozóként több más cég is bekapcsolódott az építésbe. Így az észak-komáromi hajógyárban, illetve Lengyelországban készültek a felszerkezet egyes elemei, ahonnan közúton Budapestre szállították – itt végezték az elemek szerelési egységeinek összehegesztését, illetve lefestését. Ezt követően vízi úton jutottak Komáromba, ahol a Clark Ádám úszódaruval emelték helyükre az egyes elemeket. A pályaszerkezet korrózióvédelmét három rétegű festékbevonat-rendszer biztosítja.

„Azt szoktuk mondani, a híd magyar-szlovák együttműködésben készült, a gyártásba pedig lengyel és cseh társaságok is bedolgoztak“ – fogalmazott Téglás Zoltán, hozzátéve, ha a projekt egészét nézzük – beleértve a tervezőket, megrendelői oldalt, kivitelezőket, gyártó cégeket, hegesztőket, hajósokat, alvállalkozókat, az őrzést és a segédmunkásokat is –, több mint 750 ember dolgozott a híd felépülésén.


A Monostori híd

• 5 nyílású, 600 méter hosszú acélhíd
• 98 méter (medertől 118 m) magas, egypilonos, ferdekábeles
• 20,4 méter széles, 2×1 sáv a gépjárműforgalomnak
• egyik oldalon kétsávos kerékpárút, a másikon járda


(csá, szt, vkm)
(fotók: Delta, Magyar Építők)

Top