Vélemény, olvasói levél

A jó dolgok, meg a rosszak

Történtek előremutató dolgok az elmúlt bő fél évben Komáromban, de olyanok is, melyek árnyékot vetnek a városvezetésre. Mint arról előző számunkban is írtunk, a július végi testületi ülés volt az idei önkormányzati munka mélypontja. Öt-hat programpontot kellett visszavonni azért, mert a hivatal által beterjesztett anyagok, határozati javaslatok hiányosak, hibásak voltak. Ezen a téren eddig is,

Északot nem érdekli dél

A közelmúltban egy hiánypótló írásban foglalkozott e hetilap a megyei döntéshozatallal, illetve a megyei politika és a polgárok kapcsolatával. Egyetértek a szerzővel abban, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, mi célt szolgál a megyei parlament és hivatal, azon kívül, hogy néhány, alacsony részvétel mellett megválasztott képviselő politikát játsszon. Hogy az utca embere tájékozatlan a megyei ügyekben,

Menekültek és bevándorlók

Európát, de már sajnos a közeli környezetünket is közvetlenül érinti az a nem természetes és fokozódó népvándorlás, amelynek napjainkban tanúi vagyunk. Európa véleményem szerint nem tudja globálisan kezelni a problémát. Az EU néhány tagállama – amelyek a migránsok inváziójával magukra vannak hagyva – már segítségért kiáltanak és saját maguk módján védik meg polgáraik biztonságát. Így tesz Magyarország is (helyesen),

Határozott NEM

A múlt héten kapott szárnyra a rémhír, hogy a Komáromhoz tartozó Gadócon, a korábbi mezőgazdasági középiskolában menekülttábor létesülhet. A bevándorlók esetleges megjelenése pillanatok alatt heves érzelmeket váltott ki. Futótűzként terjedt a valótlan hír, mely egy pontatlan megfogalmazásból és egy csipetnyi politikai haszonlesésből eredt. Maga a jelenség viszont a szomszédban már kezelhetetlen méreteket öltött, így az

Itt az idő

Új seprű jól seper, tartja a mondás, és Komárom új városvezetése bele is fogott a hivatalnoki kar frissítésébe, miközben a városi cégek és intézmények kapcsán is felmerült a vezetők lecserélése. Ez utóbbi téren egyértelműen a városi tulajdonú részvénytársaság, a KOMVaK ügye kapta a legnagyobb figyelmet.

Top