Mozaik

Lidi, a fejedelemasszony

Az egyedülálló népviseletet az 1960-es évekig általánosan viselték Martoson. Amikor vasárnaponként templomba mentek az emberek, olyan volt a falu, mint egy pompázó virágoskert. Nem csoda, hogy Feszty Árpád, amikor a Magyarok bejövetele című körképét festette, itt találta meg a fejedelemasszony modelljét.

Nyári program borús időre

Mivel továbbra sem sikerült felülkerekedni a Covid-19 vírus okozta világjárványon, az idei nyaralások másként alakulnak, mint a korábbi években. A közeli, biztonságos kikapcsolódási lehetőségek kerülnek előtérbe. Akár közvetlen közelünkben is bőven találunk olyan helyeket, ahol kellemesen tölthetjük el nyári szabadságunkat, de a tartalmasabb, aktívabb pihenésre is nyílik lehetőség. A Dunamente Turisztikai Desztináció Menedzsment támogatásával készülő

Mata ne, Nihon! Viszlát, Japán!

A bogyai Füssy Andrea gyerekkorában sokat ült a tévé előtt – és az animék voltak a kedvencei. Ez a rajongás később sem múlt el, csak némiképp átalakult. Amikor Pozsonyba került idegenforgalmi szakközépiskolába és kollégiumba, a szabadidejét nem szórakozással vagy lazítással töltötte, hanem keresett egy nyelviskolát, ahol japánt is tanítottak. Nem könnyű nyelv, már az alapozás

Zöld válasz: Beporzók védelme

Amerikai kutatók szerint már javában tart a hatodik kihalási hullám. A kutatások, amelyek erre utalnak, általában csak a gerinces fajokat vizsgálják, pedig a rovarok sokkal nagyobb részét teszik ki az ökoszisztémának. Elég, ha annyit megjegyzünk, hogy 17-szer nagyobb a tömegük, mint az emberiségnek összesen, és majdnem a felük a kihalás szélén áll.

Mesélő épületek: egy mikve és öt zsinagóga

Komárom. Mikve, azaz zsidó rituális fürdő az Eötvös utcában? Sportcentrum a neológ zsinagóga helyén? Komárom legrégebbi zsinagógájának fala az Európa udvar német házának oldalán? Ezekről mesélnek a zsidó kulturális örökség megmaradt épületei. Tegyünk egy sétát közöttük a belvárosban egy térkép segítségével!

Top