Közélet

Remek új játszótér a Holt-Vágon

Komárom. Pár hete már látogatható az új játszótér a Holt-Vág partján, az Apáli étterem szomszédságában. A Rodinka, azaz Család elnevezésű, akadálymentes játszótér építési költségeinek nagyobb részét minisztériumi támogatásból finanszírozták.

Államfőválasztás: Korčok és Pellegrini a továbbjutók

Ivan Korčok szerezte a legtöbb szavazatot a köztársaságielnök-választás március 23-án megrendezett első fordulójában. A második, mindent eldöntő körben Peter Pellegrini lesz az ellenfele. Forró Krisztián, az egyetlen magyar jelölt a negyedik lett, ám csak a voksok 2,9 százalékát sikerült megszereznie.

Folytatódik a városi bringautak építése

Komárom. Épül a Rákóczi utcai kerékpárút folytatása, mely a főút mellett, a Komenský utcától a kórházi jelzőlámpás kereszteződésig vezet majd. Jó eséllyel a Petőfi utcán is hamarosan kiépülnek a bicikliutak, ezt követően pedig a Kertész utca, az Eötvös utca és a főút melletti további szakasz kerülhet sorra.

Szombaton államfőt választunk

Március 23-án, szombaton Szlovákia köztársasági elnököt választ. Tíz jelölt közül választhatunk. Biztosra vehető, hogy csak az április 6-án esedékes második fordulóban dől el, ki lesz az új államfő – ekkor már csak a két legtöbb szavazatot szerző jelölt indul majd.

Top