Bíróság elé állhat a lánybanda 15 éves tagja

Garázdaság és zsarolás bűncselekményének elkövetésével gyanúsítják azt a 15 éves – fiatalkorú – komáromi lányt, aki társaival megalázott, majd fejbe rúgott egy 14 éves lányt. A Komáromban garázdálkodó „lánybandának“ nem ez volt az egyetlen erőszakos ügye, a rendőrök május óta nyomoztak.

Az egész régióban nagy felháborodást okozott, amikor kiderült, fiatal kamaszok bandába verődve terrorizálják társaikat, szóban és fizikailag bántalmazzák őket, de a felnőttektől sem riadnak meg – információink szerint előfordult, hogy hajléktalanokra támadtak rá, volt, hogy több tucatnyian verődtek össze. A sajnálatos, egyben komoly indulatokat kiváltó eseményekről Komárom polgármestere és a városi rendőrség parancsnok-helyettese még május elején számolt be sajtótájékoztatón.

A lánybanda tagjai levideózták agresszív és szégyenletes tetteiket, a felvételeket ezután felöltötték a világhálóra, hogy „dicsekedjenek“ velük. A legdurvább, legnagyobb felháborodást kiváltó videón egy 15 éves lány látható, amint letérdepeltet egy nála egy évvel fiatalabb másik lányt, majd bocsánatkérésre kényszeríti. Más fiatalkorúak is jelen voltak, köztük két 17 éves lány. A nyomozók szerint az áldozatot több száz méteren keresztül lökdösték, taszigálták, míg a bántalmazás helyszínére, a vasútállomás alatti gyalogjáró bejáratához értek.

A támadó kamasz végül fejbe rúgta térdeplő áldozatát, aki a földre esett – ez világosan látszik a megdöbbentő felvételen. A rendőrség tájékoztatása szerint a bántalmazott lány ezután elmenekült a helyszínről. Nagyjából egy hét alatt gyógyultak be sérülései, legalábbis a fizikai jellegűek.

Garázdaság és zsarolás

Az ügyben először a városi rendőrség intézkedett, lementették a bántalmazásokat rögzítő videókat, majd – miután felmerült a bűncselekmény gyanúja – továbbították azokat az állami rendőrségnek.

Május óta így már az állami rendőrség nyomozott, október elején lezárták a vizsgálatot. A legagresszívebb 15 éves lánnyal szemben garázdaság és zsarolás miatt vádemelési javaslatot tettek. Miután már betöltötte 15. életévét, nem kiskorúnak, hanem fiatalkorúnak számít, így bíróság elé állítható. Felnőttként 2-től 6 évig terjedő szabadságvesztés jár ilyen bűncselekményekért, fiatalkorú esetében viszont megfelezik a kiszabandó büntetési tételt.

A bántalmazó lány édesanyja igyekezett védeni gyerekét, kisebbítve a történtek súlyát. „Valamin összevesztek, egyszerű verekedés volt. Én is voltam fiatal, akkor én is csináltam ilyeneket, mégsem jelentettek fel a rendőrségen“ – nyilatkozta az országos tévécsator-náknak.

Segélyhívó karkötők

Keszegh Béla, Komárom polgármestere még májusban beszélt arról, hogy az országosan tapasztalható rossz közhangulat, a járványhelyzet, a hónapokig zárva tartó iskolák, az emberek egymással szembeni erőszakos viselkedése és az eldurvult közbeszéd mind hozzájárulhattak a tizenévesek agresszivitásához. Ezért bejelentette, az önkormányzat igyekszik egy átfogó megelőző programot készíteni.

Nyár elejére el is készült egy javaslat, amely több lépcsőben igyekszik elejét venni a hasonló eseteknek, beleértve az iskolán belüli szóbeli és fizikai bántalmazást és az internetes zaklatást is. Egyúttal a családoknak és pedagógusoknak is iránymutatást adnának a szakmai anyaggal.

Az egyik legkonkrétabb segítség egy segélyszolgálat beindítása lenne. A zaklatásnak kitett gyerekek GPS-helymeghatározással ellátott segélyhívó karkötőt kapnának, amelyen egy pánikgomb található. Ha a gyerekek veszélyben érzik magukat, elég megnyomniuk a gombot, és az a központi biztonsági pultnál jelez, amit a városi rendőrség civil munkatársai figyelnek napi 24 órában. Ezt követően azonnal a helyszínre siethet egy városi rendőrjárőr.

Fokozott járőrözés, előadások

Ezen túl az iskolákban különböző témába vágó előadásokat szerveznek, tavasz óta már több ilyenre került sor. A városi rendőrség munkatársain kívül az állami rendőrség szakértői is tartottak iskolai előadásokat, a harcsási közösségi központban pedig a szociális terepmunkások bevonásával zajlott nyilvános bűnmegelőzési fórum a gyermekgondozás elhanyagolására fókuszálva. A városi rendőrparancsnok kezdeményezésére egy zaklatással és bántalmazással kapcsolatos szakmai értekezletet is tartottak, melyen az állami rendőrség, a szociális hivatal, a városi hivatal és a tanügyi hivatal illetékes munkatársai vettek részt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az iskoláknak, pedagógusoknak segítségre van szükségük az ilyen esetek kezelésében.

Az eset óta a városi rendőrök fokozottan ellenőrzik a fiatalkorúak alkoholfogyasztását, illetve gyakrabban járőröznek azokon a helyeken, amelyeket fiatalokból álló csoportok, illetve problémás „gyerekbandák“ látogatnak. Úgy tűnik, már az eddigi intézkedések sem voltak hiábavalóak, tavasz óta ugyanis nem hallani újabb hasonló esetekről.

A készülő megelőzési program leszögezi, a város szociális osztálya a vonatkozó jogszabály értelmében jelenleg is megteszi a szükséges intézkedéseket a gyerekek szociális jogainak védelmében. Tanácsokat ad és segítséget nyújt a gyerekeknek és szüleiknek nevelési és családi problémák megoldásában.

(csá)

Kapcsolódó cikkeink:
Lánybanda garázdálkodik Komáromban
Segélyhívó karkötők a zaklatott gyerekeknek
Egy év alatt 2480 helyszíni bírság
Hogyan éljük túl a vírusfenyegetést?

Top