XV. Katona Mihály Napok

A négynapos rendezvény első napján Benedek László fotóművész tartott előadást. A rendezvénysorozat második napja Katona Mihály sírkövének koszorúzásával indult a búcsi temetőben. A református templomban Dr. Pólya Katalin párkányi lelkész, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának tanára megemlékezést tartott. Az előadás után az iskola éttermében Korpás Éva és a Ritka Magyar Folkband adott koncertet, majd este a Katona Mihály Galériában Holop Ferenc, a komáromi Helios Fotóklub alelnöke megnyitotta a fotóklub tagjainak alkotásaiból összeállított kiállítást. Már hagyományosan szombat délelőtt került sor az általános műveltségi vetélkedőre a körzeti alapiskolák csapatainak részvételével, melyen nyolc háromtagú csapat versengett a helyezésekért. Az izgalmas vetélkedő után került sor a kiértékelésre Elek József gimnáziumi tanár vezetésével. A 7. helyen az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda csapata végzett. Megosztott hatodik helyen a madari Édes Gergely Alapiskola és a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola csapata végzett. Ötödik helyen a szentpéteri Kossányi József Alapiskola tanulói végeztek, míg negyedik helyen a perbetei Magyar Tannyelvű Alapiskola. Harmadik helyen a bátorkeszi Kováts József Alapiskola csapata végzett, második lett a búcsi Katona Mihály Alapiskola csapata. A győzelmet – megvédve az elmúlt évi sikerüket – ismét a Dunamocsi Alapiskola csapata szerezte meg.

kATONA mIHÁLY nAPOK 35
A rendezvény utolsó napján ünnepi istentiszteletre került sor a református templomban, ahol igét hirdetett Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, közreműködött Meister Éva, erdélyi származású színművész. Az istentiszteleten megemlékeztek Katona Mihály és Horváth Zsigmond egykori lelkészekről, végül megkoszorúzták Katona Mihály emléktábláját a református templom falán.

Miriák Ferenc, a szerző felvétele

Top