Új parkocska a hetes lakótelepen

Komárom. Új parkkal bővült múlt szerdán a hetes lakótelep a Páva és a Csillag utcák közötti térségben, amelyet egy városi pályázatnak köszönhetően, az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) támogatásával revitalizáltak és bővítettek új padokkal, hintákkal valamint egy fából készült pavilonnal. A PSS háromezer, a város több mint hétezer euróval járult hozzá létrejöttéhez.

SONY DSC

„A projektet már korábban elkészítettük, mindig hiányoztak az eszközök a kivitelezéshez. Számunkra világos volt, hogy ez a terület megérdemli a felújítást. Most az Első Takarék-pénztár anyagi segítségével minőségi pihenőhelyet tudtunk kialakítani az itteni lakótömbökben élők részére” – nyilatkozta Keszegh Béla polgármester.

Imrich Béreš, a PSS igazgatótanácsának elnöke azt hangsúlyozta, örömükre szolgál, hogy ezzel is segítették az itt élők lakásminőségét. „Ez támogatói programunk fő célja” – emelte ki. Négy éve indult a PSS támogatói programja, amelynek kertében anyagilag segítik közterületek revitalizálását. Eddig 34 projektet támogattak összesen 326 184 euróval.

A területen füves, fás, bokros zöldterület és akadálymentes sétány létesült a környezetvédelmi előírások betartása mellett.

(B)

Top