Több tucat kilométer a lábakban

Régiónk egyik legismertebb futója, Kele Géza Jászberényben vett részt egy maratoni futáson, ahol a fődíj egy gyönyörű magyar kürt volt. Rajta kívül az ógyallai Nagy Zoltán is képviselte a Komáromi járást.

Zoltán 4 óra 36 perc alatt, míg Géza 4 óra 5 perc alatt teljesítette a 42 kilométeres távot. Nehéz verseny volt: töltésen, ökölnyi köveken, laza erdei utakon és egy kis városi résszel fűszerezve. Ennek ellenére sokan indultak, Kele Géza mosolyogva vette az akadályt, és immáron 128. maratonját teljesítette.

Géza egy másik versenyen is részt vett, mégpedig a múlt vasárnap megrendezett  29. Wizz Air Budapesti Félmaratonon. Több, mint 13 ezer futó rajtolt el, 70 ország színei alatt! Ez egyébként abszolút rendezői rekordnak számít. A győzelmet egy kenyai futó szerezte meg 1:05:04-es idővel. A nőknél szintén ebből az országból érkezett a végső győztes. A rengeteg külföldi futó és magyarországi celeb mellett régiónkból is nagyon sokan vettek részt ezen a tömegrendezvényen. Egyre többen választják kedvenc sportjukként az egyik legolcsóbb, legegyszerűbb, bárhol űzhető sportot, a futást. A legszebb időt egy marcelházi fiatal sportoló, Lengyel Zsolt érte el: a 23. helyen futott be, ideje 01:22:32 volt.
A 21 kilométert sikeresen teljesítették még: Horváth Štefan, Jurčina Milan, Dr. Hübsch Norbert, Knirs Imre, Puha Zoltán, Janáčová Daniela Komáromból, Kele Géza – Dunamocs, Petkovská Tímea – Ógyalla, Bárczi Viktor és Labancz Péter – Bátorkeszi, Lajos Krisztián – Izsa, Nagy Annamária – Szentpéter, Szabó Tímea – Búcs.

kelegeza
A verseny érdekessége még, hogy nagyon sok két- vagy háromtagú céges csapat is nevezett a versenyre. Magyarországon a vállalatok megtámogatják alkalmazottaikat, ha részt vesznek a futóversenyeken, hiszen ez is csapatépítő jellegű, és amelyik dolgozó sportol, az kevesebbet betegeskedik!

(KGD)

Top