Több helyről eltávolítják a hatalmas csonkokat

Komáromban a város több helyén találhatóak óriási csonkok, amelyek a kivágott fák után maradtak. Ezek közül most többet eltávolítanak, valahol fa, valahol pedig útfelület kerül a mostani akadályok helyére.

Öt különböző utcában – Ferencesek (2 db), Kossuth tér, Esztergályos utca, Béke utca (2db), Štefánik tér – összesen 7 csonkot távolítanak el a közeljövőben. A kivágott fák után maradt részek, és a gyökerek által feltört út- és járdafelületek nem kis gondot jelentenek a városnak. A javítások során az első körben az útjavítónak kell körbevágni a területet, majd a magasabb csonkok esetén az útfelület magasságáig fűrészelik le a fából maradt részt. Ezt követően egy marógéppel távolítják el a sok esetben nagy területen elterebélyesedett gyökeret.

fas
„A csonkok esetén a városi hivatal az adott felület területe alapján ad megrendelést, így nem a darabok, hanem négyzetméternyi felület alapján fizetünk a kivitelezőnek. A mostani munkálatok során 7,27 m2 területet szabadítanak fel 48,35 eurós négyzetméterenkénti áron, így közel 350 eurós kiadásról van szó. A munkálatok után valahova új fák kerülnek, valahol pedig egy aszfaltréteggel vonjuk be a felületet, ha ez segíti a zavartalan közlekedést” – mondta el a részleteket Patus Sándor, a városi hivatal kommunális osztályának főosztályvezetője.

(kb)

Top