REAL-K

Több a városi rendőr

KOMÁROM. Múlt héten a komáromi képviselők tudomásul vették a városi rendőrség éves jelentését. Összességében javult a biztonság a problémás városrészekben.

varosirend

Tóth Sándor városi rendőrparancsnok a 2017-es évről szóló beszámolójában közölte, tavaly 2 fővel bővült a rendőrség állománya, így szinte teljesen feltöltötték – jelenleg az adminisztratív alkalmazottakat is beleértve 28-an dolgoznak a városi rendőrségnek. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy további 4 városi rendőr felvételét tartaná szükségesnek a problémamentes működéshez, hogy a szabadságok, betegségek idején se okozzon gondot a szolgálat teljesítése. A városi rendőrség létszámának megemelése egyúttal pénzügyi kérdés is, hiszen a több rendőr több kiadást jelent a városnak – az állomány bővítéséről a képviselők dönthetnek.

2017-ben a városi rendőrök összesen 5986 beavatkozást hajtottak végre, beleszámolva azokat is, amelyek során például az állami rendőrségnek, a mentőszolgálatnak, a tűzoltóságnak vagy éppen a városi hivatalnak nyújtottak segítséget. Több mint 500 esetben lakossági bejelentés nyomán léptek akcióba, közel 3 ezer esetben saját felderítésükkel állapítottak meg valamilyen szabálysértést.

A leggyakrabban közúti közlekedéssel kapcsolatos szabálysértésnél avatkoztak be, csaknem 2700 alkalommal, de közel 600 esetben közrend elleni vétség miatt is kivonultak. Polgári együttélés szabályainak megszegése 38-szor fordult elő tavaly, de például 15 vagyon elleni bűncselekményt is a városi rendőrök oldottak meg. Kóbor állatokat 14 alkalommal fogtak be, 18-szor került sor fiatalkorúak alkoholszondáztatására, 20-szor találtak meg elveszett tárgyat, 3 esetben pedig körözés alatt álló személyt sikerült felkutatniuk. Előfordult egy olyan eset is, amikor életveszély gyanúja miatt hatoltak be egy lakásba. A különböző szabálysértések miatt tavaly 23 120 eurónyi bírságot szabott ki a komáromi városi rendőrség.

A tavalyi éves jelentés kitér a roma polgári járőrre is, leszögezve, mindkét járőri pozíciót sikerült betölteni. A járőr tagjai jól ismerik a roma közösséget, illetve a lakókörnyezetüket, ami nagyban hozzájárul munkájuk hatékonyságához, és kizárólag olyan városrészekben tevékenykednek, ahol nagy számban élnek szociálisan hátrányos helyzetű családok. A harcsási városi buszon is az egyik roma polgári rendőr segít fenntartani a rendet.

A jelentés megállapítja azt is, hogy Komárom legproblémásabb részein – ahol nagyobb számban élnek összeférhetetlen lakosok, szociálisan hátrányos helyzetű családok, illetve fordulnak elő hajléktalanok – összességében csökkent a szabálysértések száma a korábbi évekhez viszonyítva. Elsősorban az I-es és II-es lakótelepen érzékelhető a javulás a városi rendőrség statisztikái szerint.

(cs)

Top