Tarczy-emléknap Hetényen

Az alapiskola névadója, Tarczy Lajos születésének 207. évfordulója alkalmából megrendezett Tarczy- emléknapon az iskola igazgatónője, Czibor Angelika köszöntötte a megjelenteket. 

Tarczy Emléknap 010

A községi hivatal kultúrtermében megtartott ünnepség első részében az iskola igazgatója beszédéből megtudhattuk, az iskola 2000 óta viseli Tarczy Lajos nevét. Választásuk nem volt véletlen, hiszen az iskola egykori pedagógusai és vezetése is kutatták a helyi értékeket és úgy gondolták, hogy Tarczy Lajos, községük szülötte, a későbbi jeles pápai tanárember Petőfi és Jókai tanára, az Önképzőkör megalapítója, olyan értékes egyénisége a magyarságnak, aki megérdemli, hogy nevét és szellemiségét megőrizzék az utókor számára.

A Tarczy-emléknap részeként ünnepélyesen felavatták a kiselsősöket. Majd az iskola „Gólyaláb” és a „Kis gólyák” színjátszó csoportjainak fellépése következett, és a tanulók hetényi népdalokkal szórakoztatták a jelenlévőket.

Az emléknap második része az iskola előtt, Tarczy Lajos emlékművének koszorúzásával folytatódott, majd Bauer Edit az iskola folyosóján megnyitotta a „Hetényi leventék és leányleventék” helytörténeti kiállítást, amelyen Rancsó Sarolta és Lucza Ákos kalauzolta a megjelenteket. Ezt követte a helytörténeti kutatómunka prezentálása „Hetényiek sorsa a II. világháború végén” a kutató diákok – Rancsó Kamilla és Kotiers Ráhel Annamária – közreműködésével.

(Miriák Ferenc)

Top