Tanulmány készült a Duna mente turizmusáról

Karva. Duka Gábor, Karva polgármestere vendégül látta Varga Dorottya tanársegédet, a Szent István Egyetem gyulai Egészségtudományi Campusából, illetve határ menti turisztikai szakértőt, aki egy ösztöndíjnak köszönhetően tíz napon át felmérte a Komárom és Párkány közötti térség turisztikai adottságait, lehetőségeit, amelyről tanulmányt készít.

„A tíznapos kutatásom alatt módszerem a megfigyelés volt, illetve szakértői interjúkat készítettem a turisztikai kínálat szereplőivel. Ezek között voltak polgármesterek, szálláshely-szolgáltatók, vendéglátó egységek vezetői, civil szervezetek képviselői, művészettörténész, fürdőigazgatók, őstermelők, az agráriumban érdekeltek, akik elkezdtek a turizmus irányában foglalkozni. Komáromtól Párkányig tesztvásárlást tartottam valamennyi fürdőben, elérhető turisztikai információs irodákban. Ezáltal felmértem, hogy milyen adottságok vannak, és a szolgáltatók hogyan viszonyulnak a turizmushoz, kiváltképp a vendégekhez. Tapasztalataim szerint ez a régió egy rejtett kincshálózat, ami számomra eddig nem is volt ismert, annak ellenére, hogy én mindig a turizmusban dolgoztam, kutattam. Van egy általános következtetésem: a Duna menti településeken rengeteg természetes és épített turisztikai vonzerő található, mondhatnánk úgy is, attrakció és ezek bizony a régió ezerarcúságáról árulkodnak. Úgy gondolom azonban, hogy sok turistának nincs tudomása erről a vidékről és ennek az értékeiről, mert nem megfelelő a kommunikáció. Hiányzik továbbá az értékesítés, az aktív értékesítés illetve a marketing. Nekem ez az általános következtetésem. Ezen pedig változtatni lehet.

Tanulmany
Láttam azt, hogy mindenki szeretne e területen valamit tenni, úgy láttam, a szó jó értelmében, mindenki felépítette a saját „birodalmát“. A településeknek megfelelő fórumot kell biztosítani lakóközössége számára annak érdekében, hogy ők azonosuljanak településük desztinációs értékeivel, az erőforrások ésszerű kihasználásával. Összefogással sikereket lehet elérni, és így több turistát lehet a környékre csábítani“ – mondta el lapunknak Varga Dorottya.

Miriák Ferenc

Top