i need help writing an essay for free help with school homework affordable last minute homework assignments essay wrighter

Szombaton nyit a méhecskés játszótér

Az év elején hirdette meg a Lidl áruházlánc internetes szavazáson alapuló versenyét, mellyel játszóteret lehetett nyerni. A lakosok összefogásának eredményeként Komárom és Ógyalla is győzött, így két új „méhecskés“ játszótér is épül a járásban. Ógyallán már a hétvégén birtokukba vehették a játszóteret a gyerekek, míg Komáromban június 29-én, szombaton egész napos gyerekbuli kíséretében adják át.

IMG_5748

Komáromra másfél hónap alatt több mint 157 ezer szavazat érkezett, ezzel az első helyen végzett azon városok kategóriájában, ahol egy méhecskés játszótér már felépült tavaly (a Megyercsi utca közelében). A hétvégén átadják az új játszóteret amelyet a II-es lakótelep szélén, az egykori Szabadság utcai iskola udvarán építettek fel. A játszótér megnyerése szép példája a komáromiak és környékbeliek összefogásának. A győzelemben kulcsszerepe volt a facebook közösségi oldalon indított civil csoportnak is, mely napi szinten buzdított a szavazásra.

A 80 ezer euró értékű játszótér a népszerű Maja, a méhecske mesefilm motívumait hordozza, és egy minivárat, kis házikót, homokozót, körhintát, libikókákat, padokat és kerékpárállványt is magába foglal, 2 és 12 év közötti gyerekek használhatják.

Színes programok az átadón

Szombat délelőtt 10 órakor kezdődik a buli a játszótéren. Előbb a Lidl társaság képviselője átadja a játszótér kulcsait Keszegh Béla polgármesternek, a szalagot a szavazásban kulcsszerepet játszó Žihadielko pre Komárno elnevezésű facebook-oldal alapítója, Venth Szilvia és gyerekek vágják majd át.

Ezt követően egymást váltják a programok, 11 órától és 13 órától a szlovák köztévéből ismert Trpaslíci (Törpék) csoport lép fel, valamint gyermekshow és gyermekelőadások lesznek, amelyek a környezetvédelem köré összpontosulnak. Ezeken kívül 10-től 16 óráig alkotóműhelyek, versenyek, tombola és ingyen vattacukor is lesz. Maja, a méhecske pedig személyesen jön el az átadásra.

ihrisko_zihadielko-1

Óvjuk a játszótereket!

Venth Szilvia, a civil összefogás egyik motorja korábban azt mondta lapunknak, a játszótér megnyerésében szerepet játszott az általa indított facebook-oldal, de ennél is fontosabb volt, hogy sokan a kezdeményezés mellé álltak, plakátokat ragasztottak, szórólapokat osztottak – és legfőképpen szavaztak. Reméli, hogy ezt a játszóteret is magukénak érzik majd az emberek, hiszen sokan, sokat tettek érte és óvni fogják a hintákat, mászókákat.

Ógyallán már átadták

De nemcsak Komárom, hanem Ógyalla is győzött saját kategóriájában (kisvárosok), mégpedig az idei verseny során az abszolút legtöbb szavazatot gyűjtve – több mint 261 ezret. A városban szintén egy gyermekbuli keretében adták át a „méhecskés” játszóteret az agyagosi parkban.

d

Top