REAL-K

„Szépen viselkednek egymással a komáromiak”

huba_martin

Interjú Martin Huba rendezővel a Jókai Színházról, a jó társulatról, Komáromról, nyelvi korlátokról és a szlovák-magyar kapcsolatokról.

Martin Huba már visszatérő vendége a Komáromi Jókai Színháznak. Decemberben a nyolcadik komáromi rendezését mutatta be a teátrum, mely ezúttal Dosztojevszkij: A félkegyelmű című drámája volt.


• Már 15 éve rendez a Jókaiban. Hogyan került kapcsolatba a színházzal?

– Az igaz, hogy 15 éve járok Önökhöz, de már 20 éve kapcsolatban vagyok a színészeikkel, mert tanítottam őket a főiskolán. Szinte minden évben voltak magyar nemzetiségű diákjaink, és kialakultak barátságok, kapcsolatok, s amikor Tibi (Tóth Tibor) lett az igazgató, megkérdezte, hogy nem jönnék-e el valamit rendezni. Szívesen vállaltam a felkérést, mert korábban hallottam, hogy nagyon jó színészeik vannak, és a jó színészekkel öröm dolgozni. Nem okoz problémát mindig visszatérni ide, épp ellenkezőleg, örömet okoz, mert ezek a színészek, azon túl, hogy tehetségesek, dolgosak is, ami nem mindig ilyen egyértelmű. A Jókai Színháznak az a szerencséje, hogy tehetséges és szorgalmas emberekkel dolgoznak.

• Voltak félelmei azt illetően, hogy mi vár itt Önre?

– Nem vagyok már 20 éves, van tapasztalatom, és rendelkezem egyfajta védekező képességgel, mert sok mindent átéltem már színházban. Nem féltem, ha valami történt volna, tudtam volna védekezni, rendet tartani, de Istennek hála ez alatt a 15 év alatt ilyenre nem került sor. Alapvetően békés ember vagyok, amíg az emberek rendesek, dolgoznak, szorgalmasak, és ez itt teljesült. Van egy másik oldalam is azok előtt az emberek előtt, akik megsértik a színházat azzal, hogy nem készülnek fel, akkor rossz is tudok lenni, és ezt lehet, érzik is rajtam. Nem gondolom, legalábbis azok alapján, ami hozzám eljut, hogy a színházon belüli kapcsolatok drámaibbak lennének, mint más színházakban. Nem szabad azonban álomvilágban élnünk, mert a színházat ambíciózus emberek alkotják, akik karriert akarnak építeni. Nem mindenkinek van azonos tehetsége, de ambíciói mindenkinek vannak. Ha mindenki azonos lenne, akkor ez nem segítené az előadást. A mi szakmánkban nagyon fontos, hogy a kollégák tiszteljék egymást és ne fojtsák meg a másikat. Mindkettő előfordulhat, de úgy gondolom, hogy egy tehetséges színész nem akar valamit megfojtani, amiről tudja, hogy jó, akkor sem, ha épp a konkurenciáról beszélünk.

IMG_5296

• Vannak nyelvi nehézségei? Hogyan küzdik le ezeket az akadályokat?

– A fiatalabb színészek 85 százaléka a pozsonyi Művészeti Egyetemen (VŠMU) végzett, így tökéletesen beszélnek szlovákul, én pedig ismerem a magyar mentalitást, mert a dédnagymamám magyar volt. Akik beszélnek szlovákul, nagyon készségesen fordítanak azoknak, akik nem. Minden szövegkönyv két nyelven kerül elém, egy sor magyarul, egy szlovákul, ezért elég jól tudom követni, mit mondanak épp. Ami kissé megnehezíti, hogy nem nézhetek csak a színpadra, és nem javíthatok azonnal, mert figyelnem kell, mit is mond a színész. Ha az ember belevágott, akkor mi mást tehetne, mint csinálja. Ha beugrasz egy medencébe, úsznod kell, de szerencsére ebben a medencében nagyon kellemes a víz.

• Tapasztalt valamiféle feszültséget a főiskolán, a szlovák és a magyar diákok között, ami nemzetiségi kérdésre vezethető vissza?

Az alatt az idő alatt, amíg én az iskolában voltam, semmiféle emberi, vagy nemzetiségi problémával nem találkoztam. Mindig örültem, ha magyar diákot vettünk fel, mert elég szenvedélyesek, ők az évfolyamok dinamikus elemei, ami nagyon jó. Ha alakult is ki köztük konfliktus, amiről én nem tudtam, akkor az bizonyosan olyan volt, ami egy szlovák-szlovák, vagy magyar-magyar ember között is kialakult volna, de nem vettem észre, hogy bármilyen vitás helyzetben nemzetiségi kérdés okozta volna a problémát. Vitás helyzetek kialakulhatnak az iskolában amiatt, hogy valaki már előbbre tart és tudja a szöveget, míg a másik lusta és nem tudja. Van, aki elég szemtelen ahhoz, hogy nem tanul és ezzel nehezíti a többiek munkáját.

• Ön nemcsak rendező, hanem színész is. Melyiket miért szereti?

– Amikor rendezek, azon gondolkozom, hogy miért nem játszom, várom, hogy játszhassak, és amikor játszom, akkor meg rendezni szeretnék. Mindkettőt szívesen csinálom. Ha választanom kéne, nem tudnék dönteni. Az tény, hogy én eredetileg színész vagyok, hosszú éveken keresztül csak színészkedtem, a rendezésbe csak később fogtam bele, de örömmel csinálom, főleg, ha nemcsak a színészek jók és szorgalmasak, de a háttérben dolgozók is – a világosító, a hangtechnikus, a súgó, vagy a dramaturg. Ha ezek a feltételek jók, és itt azok, akkor az ember szívesen visszatér. Én a színpadon nem tudok másképp játszani, csak szlovákul, Csehországban is szlovákul játszom. Itt ez nem tudna működni, így nem kacérkodom a gondolattal, hogy Komáromban is színpadon álljak, itt csak a rendezés jöhet szóba.

• Amikor színészként a színpadon áll, nem érez késztetést, hogy valamit megváltoztasson, beleszóljon? Könnyedén alá tudja magát rendelni a rendező akaratának?

– Természetesen érzek, mindig is éreztem, így jutottam el a rendezéshez. Szerencsére mindig olyan rendezőkkel dolgoztam, akik a barátaim is voltak, s amikor valamit szerettem volna megváltoztatni, javaslatot tettem, és látták, hogy ez jól működik, így egyre bátrabb és bátrabb lettem, és a gondolat, hogy rendezhetnék, nagyon felerősödött. Azokban a helyzetekben, amikor a rendező bizonytalan volt, vagy nem voltunk olyan jó barátok, ott borzasztóan szenvedtem. Szenvedés úgy játszani, hogy tudod, nem igaz, amit átadsz, mert szerinted máshogy kéne. Idősebb színészként ezt már nehezen viseli az ember.

DSCN7974

• Mit gondol Komáromról? Járt már itt korábban is?

– Be kell vallanom, hogy nem. Komáromot úgy ismertem meg, hogy elkezdtem itt rendezni. Nagyon kellemes kisváros, néha már túl csendesnek tűnik. Este elég üresek az utcák, de gondolom, ez hozzátartozik egy kisvároshoz. Zártabb körök, társaságok vannak, melyek szépen viselkednek egymással. Ha azt nézzük, hogyan beszélgetnek az emberek egy cukrászdában, egy étteremben, vagy az utcán, látható, hogy a jó nevelés jelen van. Biztosan szerepet játszik ebben a magyar kultúra és a magyar mentalitás jelenléte. Tetszik, hogy Komárom ezt őrzi. A színház az egyik bizonyítéka annak, amit mondok. Látom az embereket, ahogy jönnek a színházba, itt találkoznak, beszélgetnek egymással, szépen felöltöznek, tudnak örülni, ha valami tetszik nekik, vagy épp háborogni, ha nem. Ez a fajta kommunikáció nagyon hasznos a város számára. A színház, mint olyan, a kultúra kifejezőeszköze, nemcsak Komáromban. Már azzal, hogy jegyet váltok a színházba, kifejezek egyfajta igényt, kapcsolatba szeretnék kerülni valamivel, ami tanít, vagy szórakoztat. A társadalom kultúrálódásában, fejlődésében nagyon fontos szerepe van a színháznak, és ez Komáromban is így van.

• Mik a tervei a jövőre nézve?

– Leginkább mások terveznek velem. Az én terveim pedig azokhoz a tervekhez igazodnak, melyek még csak valahol repülnek a levegőben. Most készülök Prágába forgatni egy szép filmet Masarykról. Ezt követően nagyobb szerepet fogok játszani Hauptmann: Naplemente előtt című színházi előadásban. Nyárra meghívtak Prágába a Nyári Shakespeare Játékokra, még nem tudom, hogy vállalom-e. Meglátom, lesz-e hozzá erőm. Már öregember vagyok, vigyáznom kell a tervekkel. Olyan terveim vannak, hogy a környezetem, a családom, a gyermekeim, az unokáim életét ne bonyolítsam, ha tehetem, inkább csak kellemesebbé tegyem. Tudja, az idős emberek már zavaróak is tudnak lenni. A nagy vágyam az, hogy minél kevésbé zavarjam őket, és minél több örömet szerezzek nekik. Szeretném kérni a sorsot, hogy felismerjem és meg tudjam különböztetni, hogy azzal, hogy valakinek jót akarok, valójában ne ártsak.


Martin Huba

1943. július 16-án született, Pozsonyban. A Szlovák Nemzeti Színház egyik legjelentősebb színésze és rendezője. 1976 óta tagja a társulatnak, és 1989 óta rendezője is. A pozsonyi Művészeti Egyetem egykori oktatója, több szlovák és cseh film szereplője, számtalan rangos elismerés birtokosa.


-Ozgyin Erika-

Top