Szabó Attiláról nevezték el a kórházi szobát

Két vadonatúj, komfortos családi szobát adtak át múlt kedden a komáromi kórház gyermekosztályán, és további szobák felújításának befejezését is bejelentették. A beruházás mintegy 30 ezer euróba került, melyet a kórház saját költségvetéséből finanszírozott.

szabo_attila

A családi szobák fő előnye, hogy a beteg gyermek mellett egyik szülője is elhelyezést kaphat, külön helyiségben. A két megújult szobát egy-egy kiváló sportolóról nevezték el. Óriásfotóik láthatók az ajtókon, fényképeik a szobák falán lógnak. Az egyik szoba Szabó Attila világbajnok komáromi kajakozó nevét kapta. A korábbi sportoló az átadáson elmondta, a vízi sportok művelői nevében örül, hogy a víz lett az egyik szoba fő motívuma, hiszen a víznek gyógyító ereje van. A másik szobát Stanislav Lobotka szlovák labdarúgóról nevezték el.

Jaška Miroslav kórházigazgató elmondta, még a lőcsei kórház igazgatójaként támadt az az ötlete, hogy sportolókról nevezzen el szobákat. Komáromban most folytatta a hagyományt. Kochan Márió, a gyermekosztály főorvosa rávilágított, minőségi ugrást jelentenek a felújított szobák a korábbi állapotokhoz képest.

SONY DSC

Mint megtudtuk, a két új családi szobáért 20 eurót kell fizetni egy napra, a törvény által előírt, a hozzátartozók által a 3 éves korig fizetendő 6 euró 60 cent, illetve a háromnál több éves gyermek után kért napi 12 euró mellett. A gyermekosztály két régebben felújított családi szobája naponta 10 euróba kerül.

A 4 külön családi szobán kívül is van azonban lehetőség arra, hogy a szülők beteg kisgyermekeik mellett maradjanak a kórházban akár éjszakára is: közös szobákban 7 ágy áll rendelkezésre a hozzátartozó számára. Az osztálynak összesen 30 ágya van a 0-19 éves páciensek részére.

-béjé-

Top