Szabadulószoba: nem az idő, az élmény a fontos

18403060_1908669312741279_8335571569118243468_n

Három éve nyílt meg a Kalicka szabadulószoba Tóth Gábor pedagógus és felesége üzemeltetésében. Azóta már a harmadik szabadulójátékot is kipróbálhattak az érdeklődők – kettő jelenleg is működik. Nemrég pedig online szabadulójátékot indítottak. Milyen rekordok és történetek születtek a város legtitkosabb szobáiban?

„Négy számjegyű elégedett ember fordult meg a Kalickákban, 2-5 fős csoportok tagjaiként. Az egyes szabadulószobáink nehézségi foka összevethető, mindegyikben szinte ugyanannyi feladat van, és körülbelül ugyanannyi idő alatt teljesíthetők. Az átlagos szabadulószobáknál hosszabbak a játékaink. Nem végeztünk nagy piackutatást, de vannak pozsonyi és budapesti élményeink. A nagy szabadulószobák erősen profitorientált cégek, számunkra ez még mindig inkább hobbi” – tudatja Tóth Gábor.

New Yorkból is volt vendégük

Mint megtudtuk, egy erősen profitorientált szabadulószoba számára az a jó modell, ha óránként új csapat jön, és amíg felkészítik a játékra, az előző csoport után visszarendezik a termeket. Tóth Gábor megtartja civil állásait, Romada János, a nemrég érkezett új játékvezető is tanári munkája mellett tevékenykedik náluk. „A komáromi piac nem bírja el, hogy napi nyolc órában folyamatosan jöjjenek csoportok, nincs itt annyi ember, mint mondjuk Budapesten” – véli Tóth.

SONY DSC

A legmesszebbről New Yorkból érkezett háromtagú csoportjuk, de a szlovákiai csapatokon kívül jöttek Ausztriából, Budapestről. Voltak már három órán felüli játékok is, de senkit sem hagynak a szabadulószobában, annyit segítenek, hogy mindenki a saját lábán jöjjön ki. „Adóvevő készülékkel tartjuk a kapcsolatot, ha valaki elakad, segítünk” – árulja el a pedagógus, aki miközben a képernyőn figyeli a csoportok mozgását, röpdolgozatot javít, szövegkönyvet ír a diákszínjátszó csoportjának, vagy éppen átnézi az elszámolást.

Legénybúcsúk, születésnapok

Ami a leggyorsabban teljesítőket illeti, a Kalicka-2-ben 39 perc volt egy komáromi társaság rekordja, igaz, gyakorlott játszók voltak. A Kalicka-3-ban 74 perc az eddigi rekord, ott nagyon ritka a 2 órán belüli játék. A 74 perces rekordot egy olyan zólyomi csapat érte el, amely az egész országban jár szabadulószobákba, tesztelik azokat, majd posztolják véleményüket az interneten.

Leány- és legénybúcsúkat is tartanak a Kalicka szabadulószobáiban és születésnapok is vannak náluk. „Azt szeretem a legjobban, ha egy személy az ajándék, akit előre elrejtünk a szekrényben, és az ünnepelt rábukkan. Olyan is volt, hogy a születésnapos csapat egy része bement a szabadulószobába, a csapat másik fele pedig közben feldíszítette az előszobát. Mire kiért az ünnepelt, lufik és ünneplő barátok várták” – meséli.

25399041_2007730242835185_1077639218998508679_n

Lopd el a koronát!

Március végén a Kultminor támogatásával online szabadulójátékot indított a Kalicka Polgári Társulás. Időutazásban vehet részt, aki felkeresi a www.stealthecrown.eu oldalt. A játék valós történelmi eseményt rekonstruál: az 1440. február 20-ról 21-re virradó éjjelen Kottannerrné vezetésével egy kis csapat Visegrádból Komáromba lopta a Szent Koronát a várandós és egyben özvegy Erzsébet királyné számára, másnap megszületett a kis csecsemő, aki V. László néven lett király. „Ez egyszerre szabadulójáték, amit akár egy asztal mellett is lehet játszani, de vannak olyan elemei, amelyeket ki kell nyomtatni, ugyanakkor egyszer használható társasjáték is, mert ha rájössz a megoldásra, legközelebb már nem lesz érdekes. Alapvetően pedig egy honlap, amelyben vannak videók és nyomtatható elemek. Egy szórakozási forma, de mialatt végigjátssza az ember, rengeteg dolgot megtanul” – avat be Tóth Gábor, és hozzáteszi, tavaly nyártól sokan dolgoztak a szabadulójáték megvalósításán, a honlapon megtalálható a névsoruk.

Hangsúlyozza, a szabadulószobában alapvetően nem az a fontos, hogy a játékosok versenyt fussanak az idővel, hanem az élmény. Ha jó az élmény, mindegy, hogy valaki 90 perc vagy két óra múlva lép ki az ajtón. „Azok a csapatok szoktak igazán jól szórakozni, amelyek elengedték az idő-stresszt. Nálunk nincs időkorlát, addig vannak bent a csapatok, amíg jólesik nekik, bár néhány csapat igényelné a visszaszámlálást, szeretnék, ha egy nagy monitoron pörögne az óra. Mi addig beszélgetünk a bent lévőkkel, amíg maguktól rá nem jönnek a megoldásra” – nyilatkozza Tóth Gábor.

(báj)

Top