Sok kicsi sokra megy

Ezzel a szlogennel hirdette meg Nagy Péter plébános a gyűjtési akciót a keszegfalvai templom külső felsújítására.

Péter atya közel két éve pásztora a keszegfalvai katolikus közösségnek, ez alatt az idő alatt igyekezett több szükséges javítást is elvégeztetni a templomon és az egyházközséghez tartozó épületeken. A legutóbbi legnagyobb beruházás a tetőjavítás volt, ugyanis a nagy esőzések folytán több helyen is beázott a templom. Péter atya nem szeretné abbahagyni a templom felújítását, mivel a homlokzat már életveszélyes állapotban van. Viszont ezekhez a munkálatokhoz már húszezer euróra lenne szükség. Ez pontosan a templom teljes külső renoválását jelentené, azaz a meggyöngült részek megerősítését, vízelvezetést, javításokat, festést stb.

A beruházásra szükséges összeg felével már rendelkezik az nagyszombati Érseki Hivatal jóvoltából, sőt a legutóbbi önkormányzaton a Községi Hivatal is jóváhagyott bizonyos összeget, azonban sajnos még ez sem elég. Nagy Péter atya ezért a nagy nyilvánossághoz fordult és kéri minden jó szándékú ember segítségét különböző fórumokon, közösségi oldalakon, hogy akár 1 euróval is támogassák a Szent Vendel plébániatemplom felújítását. Bármilyen segítség sokat jelent számukra.

A munkálatokat júliusban kezdik, így minél hamarabb szükséges lenne összegyűjteni a hiányzó összeget. Megszólították már a helyi és környékbeli vállalkozókat is és ezúton is kérik mindazokat, aki támogatni szeretnék a keszegfalvai templom rekonstrukciós munkálatait, hogy tegyék meg az arra létrehozott számlaszámon – 4016649267/7500.

(csóka)

Top