Soha nem látott szemétmennyiség

Két tonna hulladékot gyűjtöttek össze önkéntes fiatalok a hellóGúta PT szemétszedési akcióján Gútán. A hellóÖkonapon több mint százan vettek részt.

szemetszedes-guta (3)

Rendőrségi feljelentést fontolgat a hellóGúta Polgári Társulás, amelynek szervezésében a Föld napja alkalmából immár ötödik alkalommal szervezték meg a hellóÖkonap szemétszedési akciót. A hagyományos környezettisztítással kapcsolatban Forró Tibor, a társulás elnöke elmondta, megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy irdatlan mennyiségű hulladék hever Gúta területén. Soha ekkora hulladékmennyiséget még nem látott, és önkéntes akciójuk eredménye sokkolta őket.

szemetszedes-guta (4)

Több mint száz önkéntes hathatós munkájával mintegy két tonna hulladékot sikerült összegyűjteniük, ámbár Forró Tibor szerint még legalább ugyanennyi hever szerteszét. A Corvin és a Rákóczi tanulói, szülőkkel és pedagógusokkal együttműködve próbálták összeszedni a felelőtlen polgárok által hátrahagyott különféle szemetet. „Elképesztő, mi minden került elő a bozótosból, kiserdőből, a folyópartról, vagy éppen az ártéri erdőből. Meglehetősen nagy területet fésültünk át: egy csoport a Dögös területén lévő Békavárnál tüsténkedett, egy másik a sportcsarnok és a salakos futópálya melletti kiserdőben szedte a szemetet, illetve egy külön csoportunk a Vág-parton, az úgynevezett strandon ügyködött” – fogalmazott a társulás vezetője.

A szemétszedő brigádok találtak hűtőt, autóbelsőt, szőnyeget, de abroncsokat is, utóbbiból több tucatot. A Békavárnál egy egész háztartás féléves szemetét találták meg, egy igazolványt is sikerült kihámozni a szemétből. Rendőrségi feljelentést fontolgatnak, ugyanis gyanítható, hogy az igazolvány tulajdonosához tartozik a szemét. Az összegyűjtött hulladék Forró Tibor szerint „nagyon ferde képet fest a városunkról”.

szemet guta

A szemétszedési akcióhoz az AtechNet számítástechnikai cég külön csapata is csatlakozott, akik többedmagukkal szponzorálták a hellóÖkonapot. Rajtuk kívül a gútai Lebeco pékség péksüteményekkel készült, a helyi Folplast vállalat pedig a szemétszedéshez szükséges eszközöket biztosította. A nap folyamán Riflik Zsolt amatőr ornitológus a madárgyűrűzéssel ismertette meg a résztvevőket, akik az akció végén újrahasznosított papírra nyomtatott emléklapot kaptak.

Borka Roland
Fotó: Fűri Gábor

Top