Pusztul a hetényi víztorony

A ma látható víztornyok nagy része üzemen kívül áll, hiszen még akkor épültek és működtek, amikor egy gazdasági egység önálló vízellátását biztosították.

Hetényi víztorony 001

Hetény községben csendben, méltóságteljesen áll a Mezőgazdasági Szövetkezet telephelyén a víztorony. Egyedülálló létesítményről van szó, hasonlót járásunk keleti régiójának egyik településén sem láthatunk. Az 1955-ben épített víztorony az állattenyésztési telep vízhálózat kiszolgálására épült. A víz a magasba emelés után a közlekedőedények elve alapján mozgott tovább. A víztartály feltöltését az olcsóbb éjszakai árammal lehetett végezni, míg a nappali csúcsfogyasztás egy részét a tartályban tárolt víz biztosította. A békeidők hangulatát idéző épület 1996-ban, a mezőgazdasági szövetkezet felszámolásával funkcióját vesztette, azóta pedig csak pusztul, lassan és csendben.

A település eme emblematikus és sokak által csodált építménye sokkal több törődést érdemelne. Heténynek is meg kell tenni az első lépéseket mindenekelőtt a karbantartás terén, mert az idő cselekvésre sürget. A hasznosításra minél előbb meg kell találnia a megoldást, mert megéri, olyan ritka és faluképet meghatározó értékkel rendelkeznek. Ha nem tesznek valamit, egy idő után olyan állapotba kerülhet, hogy biztonsági okokból le kell bontani. A vörös téglás, henger alakú építmény, függőleges jelként a puszta síkjában, messziről vonzza a tekintetet. A tetejéről szép kilátás nyílna a falura, és a települést övező erdőségekre. A lényeg, hogy „élő” hely legyen, Hetény ékessége, ne kísértetkastély.

Kép és szöveg: miriák

Top