Programdömping a színházi és kulturális őszön

2006-ban került először megrendezésre a közel két hónapon át tartó eseménysorozat Gútai Napok címmel, majd az évek során sokszor változott a megnevezése, míg végül a Gútai Színházi és Kulturális Ősz lett a befutó.

Az idei eseménysorozat gerincét a gútai Városi Művelődési Központban bonyolítják le, de akadnak olyan rendezvények is, melyek ugyan a VMK égisze alatt zajlanak, de más helyszíneken. A napokban meglátogattuk Mayer Jánost, a gútai VMK igazgatóját, hogy rálátásunk legyen a programdömpingre. Kiemelte, hogy több olyan szervezet, polgári társulás is bekapcsolódik a rendezvénybe, melyek meghatározó szerepet játszanak a város kulturális életében.

gutai

Talán kronológiai sorrendben a Polgári Estékkel kezdeném, melyet október 4-én, hétfőn este hat órai kezdettel tartunk a színházteremben, s ahol Sklut Tibor előadását tekinthetik meg az érdeklődők Az egyén védekezése a bűnözőkkel és az erőszakoskodókkal szemben címmel, majd rá négy napra október 8-án, szombaton este hétkor a Billiard Clubban Benkő Géza főszereplésével ‘A nagy(cseh)szlovákiai magyar csönd’ előadását nézhetik meg az érdeklődők. Ezt a programot a hellóGúta polgári társulás szervezi. Október 17-én, hétfőn délelőtt 11 órakor vendégszerepel a budapesti Pódium színház az Óz, a nagy varázsló zenés mesejátékkal, ugyancsak ezen a napon este a felnőtt közönség láthatja szintén a budapesti Pódium Színház bemutatásában az Apa csak egy van?! bohózatot kitűnő szereposztással. A nótakedvelők sem maradnak program nélkül, hiszen október 18-án, kedden délután háromkor Bősi Szabó László és Dóka Zsuzsa lép fel a színházteremben. A szlovák ajkú lakosokról sem feledkezünk meg, mivel október 18-án Pozsonyba invitáljuk őket az Astorka színház egyik groteszk színművére. A Mezővárosi életérzés-Szekeres polgári társulás a színházbarátoknak kedveskedik egy borvacsorával, libasülttel és borkóstolóval, és a színházjegyüket felmutató személyeknek jelentős kedvezménnyel. A CoolClub Slovakia polgári társulás közel háromórás programja kellemes időtöltésnek ígérkezik a Tánc napja címmel, melyet október 22-én, szombaton délután négy órakor tartanak a színházteremben. Október 24-én hat órakor egy újabb Polgári Estre kerül sor, ezúttal Mónus Tamás világcsúcstartó, hagyományőrző magyar íjász lesz a vendégünk. Szerdán délelőtt, október 26-án pedig a zólyomi Maska színház mutatja be a Rigócsőr király szlovák nyelvű mesejátékot. Két nappal később (október 28.) pénteken este hat órakor a Cool Club és a VMK újabb népszerű vetélkedőjét rendezik a színházteremben Nők versus Férfiak címmel, melyben a régió polgármesterei és polgármesterasszonyai vetélkednek. November 3-án a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház szerepel a kulturális ősz programjában, mégpedig a Szent Péter esernyője darabbal. Az előadás délelőtt 11 órakor kezdődik. A hellóGúta szervezésében november 4-én, pénteken este nyolc órakor a Billiard Club ad otthont Laboda Róbert „Én csak néztem” verseskötete bemutatójának. Idén 50 éves a gútai Művészeti Alapiskola, ezért egy emlékest, jubileumi ünnepség keretén belül zenés-táncos műsort adnak elő a színházteremben november 11-én, pénteken. Vasárnap (november 13) pedig ugyanezen a helyen a Gergely Róbert Theater bemutatja a Pasik a pácban című zenés vígjátékát, és a kulturális ősz záró programja a 47. alkalommal megrendezendő Gútai Líra lesz november 20-án este öt órai kezdettel az Alma Art polgári társulás és a VMK közös rendezésében. Emellett számos kísérőrendezvény, kiállítás, könyvbörze is színesíti a 11. alkalommal megrendezésre kerülő színházi és kulturális őszt. Remélhetőleg a bőséges kínálat közepette mindenki megtalálja a számára megfelelő programot és kellemes élményekkel gazdagodva gondol vissza majd az idei rendezvénysorozatra” – mondta VMK igazgatója.

Pint Sándor

(Cikkünk a Delta október 3-i számában jelent meg)

 

Top