Pihen a színház, vége az évadnak

Nyárra egyetlen jelmez sem marad a varrodában, a rakodón azonban nyaralnak majd díszletek. A komáromi színészek szeretik az édességet a büfében, többen kerékpárral járnak munkahelyükre, és júliusban is játszanak. Összeállításunkból, melyet a Komáromi Jókai Színházban készítettünk, az is kiderül, hogy mit.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Gál Veronika

„Az idei évadban nem volt sok varrnivaló” – fogadott az emeleti varrodában Gál Veronika varrónő – „Nem volt egy darabban sem tánckar, sem tömeg, a tervezők vásárolták a jelmeznek való ruhát, amit Kiss Krisztina kolléganőmmel átalakítottunk, díszítettünk – nyilatkozta. Számára a nyári színházi szünet Budapest és Komárom között zajlik majd. „Alig várom, hogy húsz hónapos Zalán unokámmal kimenjünk a strandra! Imádja a vizet” – árulta el Veronika.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ozgyin Erika

„A december kemény hónap volt” – avatott be a szervezési osztályon Ozgyin Erika – „Sokféle előadás ment, a nézők tétováztak, mire váltsanak belépőjegyet. Nagy örömömre, bérleteseink megértőek voltak, hogy az elmaradt Az ügynök halála előadás helyett mást kaptak” – magyarázta a közönségszervező, a Biciklivel a munkába mozgalom lelkes szervezője. „Tavaly kapcsolódtunk be nyolc taggal, az idén már tizenöten jártak rendszeresen kerékpáron dolgozni a színházba az egyhónapos kampány során” – büszkélkedett. Egyikük Holocsy Krisztina színésznő, aki mindig szívesen kerékpározik. Tavaly női Színészrobot díjat kapott, annyi időt töltött a színpadon.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Holocsy Krisztina

„Az évad eleje sűrű volt. Misi mókus kalandjai, Börtönkarrier. Az utóbbiban ének, tánc, próza, majd a Tisztújítás következett – sorolta öltözőjében – Egy kis szünet után, már ami a próbákat illeti, májusban jött a Függönyt fel! vígjáték, megint egy dolgos időszak. Élményeim egyike az évadban a Süsü, a sárkány százötvenedik előadása volt. Hét éve megy, nyáron is játsszuk majd Szárszón – jelezte a színésznő.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

ifj. Erdélyi Zoltán

„A Süsü díszletét fél óra alatt építjük fel” – tudatta ifjabb Erdélyi Zoltán színpadmester – A dzsungel könyve díszletét öt óra hosszat építjük és három óra alatt szedjük szét. Sokat tájoltunk az évadban, a legmesszebb Királyhelmecen, Pécsett és Miskolcon voltunk. Megint kaptam szerepet is, a Tisztújítás című előadásban a Kocsmárost, és báboztam a Misi mókus kalandjaiban, elefántjelmezben” – mosolygott Zoltán.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Győri Ida

A Komáromi Jókai Színház színészei nem válogatósak, ebben az évadban is imádták Győri Ida főztjét a színházi büfében. „Legutóbb nagy sikere volt a roston sült hekknek” – mesélte Ida – Fabó Tibor tökfőzeléket kért, Balázsy László, a dramaturgia lektora szereti a húsmentes ételeket, Bandor Éva kedvéért gyakran van paradicsomleves, sajttal megszórva – részletezte a büfés. Megtudtuk, Nagy László ügyelő a legjobb kosztos, minden ételt szeret. A társulat kedvence pedig a hortobágyi palacsinta.

Bárány János

Top