Péntektől vasárnapig András-napi vásár

Öt országból érkeznek árusok a héten a komáromi András-napi vásárra, amely a városvezetés szerint megfelelő helyet talált az ősi hely, a vár közelében. A parkolás is lényegesen könnyebb már, mint az előző években. A város 20 ezer eurót költ a vásárra, és 50 ezer eurós bevételt remél.

Több száz éve hagyomány, hogy ahol templomos helyek voltak, a város védőszentjének nevét viselő vásárokat is tartottak. Komáromban a Szent András-napi vásár lett ilyen, mára már a vásárosok is beírták naptáraikba.

vassar

Nemrég új helyszínre, a Selye János Egyetem közelében található parkolóba költözött a vásári sokadalom. A város átszervezte a vásárhelyek kimérését is. Az idén 392 helyet mértek ki.

Múlt hét végéig 57 büfést, 94 kézművest és 81 további árust regisztráltak. Újdonság, hogy az RRA Régiófejlesztési Alap két sátorban népszerűsíti majd a régió mintegy 26 kézművesét. Ez ügyben megszólították a járás polgármestereit, hogy ajánlják szűkebb pátriánk népi értékeit.

andrasvasar 2016 fel A4_print

A szombati kolbásztöltő versenyre tucatnyian neveztek be. A városvezetés ebben a rendezvényben lát némi tartalékot. Nagyszínpad az idén sem lesz. A szórakoztató látványosságok, hinták ismét a szokott helyen, az őstermelői piac közelében kaptak helyet.

A terület készen áll az András-napi vásárra. Közhasznú munkások takarították a hatalmas parkolót s környékét. Remélhetőleg parkolási gondok sem lesznek. A vár falára kiakasztott térkép mindenkinek segít majd az eligazodásban.

(béjé)

Top