Közélet

Járdán is kijelölnek parkolóhelyeket

Komárom. Október elseje óta országszerte tilos a járdán parkolni, ami komoly gondot jelent a városoknak, hiszen az autók számának növekedése miatt szinte mindenhol parkolóhiánnyal küzdenek. Komáromban több helyen is parkolóhelyeket jelölnének ki a járdán, így a Gazda utcán, a Víz utcán és a Komenský utca egy szakaszán is – az ezzel kapcsolatos terveket a város

Régió

Megörökítették a kukoricához fűződő szokásokat

Lakszakállas. Még az eső sem tudta elmosni Lakszakállason a második alkalommal megtartott többgenerációs Kukorica napot. Igaz, első nekifutásra csak a beltéri programokat sikerült megvalósítani, de másodjára már épülhetett a kukoricakunyhó, és a traktor fülkéjébe is felülhettek a gyerekek.

Gútán is megemelték a helyi adókat

Minden helyi adó és illeték 13,5 százalékkal emelkedik a jövő évtől Gútán – erről döntött a képviselő-testület múlt hétfőn. Az emelkedés mértéke az inflációt, tehát a drágulás mértékét követi. Minden képviselő támogatta az adóemelésekről szóló rendelet-módosításokat. Egy új adónemet is bevezettek, aminek teljes bevételét kifejezetten városfejlesztési célokra használnak majd.

Élet a marcelházi állatkórházban

Mielőtt a drogfüggővé vált pati hattyúk kálváriája és mentése kapcsán nem került bele a hírekbe, kevesen tudták, hogy az ország hivatalosan bejegyzett hat madár- és kisállatmentő állomásainak egyike Marcelházán van. Működtetője Bogár János önkéntes állatmentő, az AVES polgári társulás elnöke.

Turul emlékművet avattak

Nemesócsa. 2022. szeptember 11-e jeles napként íródott be a község történelmébe. Ekkor leplezték le a református templom mellett a Turul emlékművet, amelyet Földes István, a község díszpolgára, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány elnöke adományozott Nemesócsának; az esemény idején a Szent Korona mása is itt tartózkodott.

Hazalátogattak a kitelepített családok leszármazottai

Ógyalla/Bagota. Az egykor Bagotáról és Ógyalláról a magyarországi Lulla községbe kitelepítettek leszármazottjai látogattak el október 23-án felmenőik szülővárosába. Az ógyallai Csemadok és Lulla Baráti Körének szervezésében létrejött találkozó során a gyökereiket megismerni vágyókra egész napos városnéző program várt, melyről Zsapka Katalin, a Csemadok Ógyallai Alapszervezetének elnöke számolt be lapunknak.

Világbajnok mazsorettek

Perbete. Aranyéremmel tért haza augusztus utolsó hetében a horvátországi Opatija városában megrendezett világbajnokságról – World Championship of Majorette-Sport & Merry Majorette International Cup – a perbetei Margaret mazsorett és táncklub kilenctagú ifjúsági csapata. A világbajnokságon való részvételt a júniusban Magyarországon megrendezett Országos bajnokságon elért aranyéremmel vívták ki maguknak.

Kultúra, oktatás

Gazdaság

Jön az új vasúttársaság a Csallóközbe

Régió. December 10-től ismét új vasúttársaság bonyolítja a személyforgalmat a Komárom – Dunaszerdahely – Pozsony szakaszon. A cseh Leo Express magántársaság Alstom LINT típusú, korszerű, alacsonypadlójú szerelvényeket üzemeltet majd. A menetjegyek nem drágulnak, de a Komárom és Pozsony közötti menetidő sem igazán rövidül – a leggyorsabb járat is több mint 2 óráig közlekedik a két

Sport

Dopping-ügybe keveredett a komáromi bajnok

Az Európa-bajnok Lévai István valószínűleg lemarad az idei olimpiáról Maria Sarapova, a népszerű teniszcsillag nemrég jelentette be, hogy megbukott a doppingvizsgálaton. A kérdéses szer, a meldónium, néhány szívgyógyszer alapja, és január elsejétől került fel a tiltott anyagok listájára, tehát addig minden sportoló szabadon használhatta. Szlovákia legjobb kötöttfogású birkózója, a komáromi Lévai István is ilyen hatóanyagú

Kosár: 20 év után nem lesz extraliga Komáromban

Augusztus 20-ig lehetett beadni a jelentkezést a szlovák kosárlabda extraliga küzdelmeibe, a komáromi klub azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. A háttérben súlyos anyagi problémák állnak, melyeket a koronavírus okozta bonyodalmak is tetéztek, a problémát pedig nem sikerült időben megoldani, így egy hosszú és emlékezetes időszak zárult le végérvényesen.

Visszatérnének a legjobbak közé a komáromi röpisek

A komáromi extraligás röplabdázók javában élvezik a nyári szünidőt, a felkészülés csak augusztus elsején kezdődik el. Az előző szezon látszatra talán nem hozta azt, amit az utóbbi években elkényeztetett szurkolók elvártak volna, a klub mégis fontos évadot tudhat maga mögött. Ferencz Lászlóval, az egyesület vezetőjével vettük górcső alá a 2022/23-as szezont, és természetesen beszélgettünk a

Fogadjunk!?

Szépen lassan véget érnek a nagyobb európai bajnokságok, de azért mindig lehet találni olyan meccseket, melyekről érdemes beszélgetni fogadás szempontjából.

Botek: egy álom teljesült

Az újdonsült régiós világbajnoki ezüstérmesünk Komáromban született, de Virten él. A jelenleg húszéves tehetség a Komenský utcai alapiskolában kezdte tanulmányait, később a hajógyári suliban tanult autószerelést, jelenleg pedig az érettségi előtti utolsó tanévére készül. A sulit viszont többször is megszakította az edzések és a felkészülések miatt, s mint utóbb kiderült, nagyon jól tette. Botek Ádámmal

Születésnapján döntött Guinness-rekordot az úszó

A komáromi származású Plavec Péter négy éve költözött Bécsbe, és csupán ekkor kezdett komolyabban foglalkozni az úszással. Főleg a jeges vízben való versenyzést preferálta, és ahogy telt-múlt az idő, egyre hosszabb távokon és egyre nívósabb megmérettetéseken mutatta be tudását. Július 16-án aztán három társával (a féli Nyáry Richárddal, a felbári Pék Dezsővel, valamint a pozsonyi

Top