Ötmilliót nyert az egyetemista

Sakkozik, kedveli a filozófiát, önéletrajzi regényt ír, és szeretne kézműves sört gyártani Balogh Péter, aki nemrég 5 millió forintot – több mint 15 ezer eurót – nyert a TV2 magyarországi kereskedelmi tévécsatorna Legyen ön is milliomos! című vetélkedőjében. Iskoláit szülővárosában, Komáromban végezte, jelenleg első évfolyamos biológia-történelem szakos hallgató a Selye János Egyetemen. Arról is beszélt a Deltának, hogy hisz a csillagjegyek erejében, de a horoszkópot nem fürkészi.

SONY DSC

• A szerencse fiának érzi magát?

– A helyzet volt szerencsés. A sors megadta, hogy húszévesen eljutottam a televíziós vetélkedőbe, és próbára tehettem a tudásomat. A szerencsének nem tulajdonítok nagy jelentőséget. Hiszek a tizenkét állatövi jegy erejében, abban, hogy ezek bizonyos tulajdonságokat közvetítenek, de a horoszkóp nem érdekel.

• Gondolom, titkokat sem árulhat el a felvételről.

– Aláírtam a harminc oldalas titoktartási szerződést, a kulisszatitkokat nem árulhatom el. A válogatásról szívesen beszélek. Két részes volt a casting. Az első körben a legjobb ezerbe kellett bekerülni, azután a legjobb háromszázhatvanba. A második körből kerültek ki az adások szereplői.

• Tudott összpontosítani a kamerák, a nézők, a stáb kereszttüzében?

– Élveztem a profizmust, ami körbevett a sminkestől a tapsemberig. Az összpontosítási képességemet a sakknak köszönhetem. Ott is arról van szó, hogyan tudom kezelni a stresszhelyzeteket, a zavaró tényezőket, és ezek ellenére hogyan tudok elfogadható teljesítményt nyújtani.

• Mióta sakkozik?

– Tizenkét évesen kezdtem idősebb Kukel Imrénél. Később kerültem a magyarországi Ácson Sipos István nemzetközi mesterhez. Az edzéseink kilencven százaléka a számítógépen, skype-on zajlik, hetente egyszer-kétszer élőben edzünk, hétvégeken pedig versenyeink vannak. Tizenkét táblán zajlik a tizenkét parti, az győz, aki több pontot szerez. Egy győri csapatban is játszom, néhány napja Szentgotthárddal hat és fél, öt és fél lett a végeredmény. Egy ponttal alulmaradtunk. Az eddigi leghosszabb sakkversenyem hat és fél óráig tartott. Általában három-négy órát ülök a tábla fölött, ritka alkalom, ha rövidebb a parti.

SONY DSC

• Majdnem a sakkal kapcsolatos kérdésen ment el az ötmillió forint a vetélkedőben.

– Egy életre megjegyeztem, hogy van Sakk című musical. Takács László, a telefonos segítségem szintén tizenkét évesen kezdett sakkozni, együtt nőttünk fel, a versenyek zömére együtt megyünk. Sajnálom, hogy nem tudta a választ. Amúgy együtt néztük a műsort nálunk, otthon, és nagyot nevettünk ennél a résznél.

• Mire költi majd a nyereményt?

– Írok egy önéletrajzi ihletésű regényt. Hat fejezet már készen van, őszre szeretném befejezni, és szeptemberben, vagy októberben kiadni. Közeli ismerőseim biztatnak, azt mondják, alig várják a megjelenését. Ép testben két lélek a munkacíme. Arról szól, mennyire nehéz megőrizni az identitástudatunkat, miközben meg kell maradnunk a helyes értékek talaján. Az ép test arra utal, hogy a világ a külsőségek alapján ítél meg bennünket, miközben fontos, mi játszódik a lélekben.

• Filozofikus gondolatok.

– Imádom a filozófiát! A komáromi gimnáziumban volt egy négyes csoportunk. Egy héten több alkalommal leültünk és heti filozófiai témákról beszélgettünk, egyszer Kirkegaard művei, máskor az evolúció, aztán Oscar Wilde irodalma kerültek fókuszba. Nagyszerű volt! A másik tervem, hogy a nyereményből kipróbáljam a sörfőzést. Régóta gyűjtök söröket a világ minden tájáról, még Ausztráliából, Izlandról, Peruból is érkeztek sörök. Ez a hobbim. Az üres sörösüvegekből pedig már több mint ezer van három hatalmas szekrényben a lakásban. A pilzeni típusú söröktől jobbat még nem ittam, alkalmi fogyasztásra mégis az IPA felsőerjesztésű söröket ajánlom. Megindult egy kisebb sörforradalom a világban, mindenki IPÁ-t főz.

• Miért készül pedagógusnak?

– Szeretnék hatni a fiatalokra. Régi tervem, hogy a fiatal generációnak továbbadhassam azokat a tapasztalatokat, gondolatokat, amiket az életben összegyűjtöttem. Az a célom, hogy olyan tanár legyek, mint amilyenek a példaképeim Kovács Tünde, Kolek Margit tanító nénik, illetve Fekete Judit tanárnő és Szabó Gábor tanár úr voltak.

Bárány János

(Cikkünk a Delta február 19-i számában jelent meg.)

Top