Nyolcezres támogatás elektromos autóra

A teljesen elektromos meghajtású új autók vásárlására 8 ezer eurós támogatást, a plug-in hibrid gépkocsik (külső áramforrásból tölthető hibridek) esetében pedig 5 ezer eurós támogatást ad a gazdasági minisztérium a december közepétől rajtoló pályázat keretében. Összesen ötmillió eurót különítettek el erre a célra.

euatok

Nem olcsó mulatság egy elektromos autó megvásárlása, a jobb minőségű kocsik árai 20 ezer euró felett kezdődnek, de ha egy hagyományos gépkocsira hasonlító, igazán „autós“ kinézetű e-kocsit szeretnénk, nem ússzuk meg 30 ezer euró alatt – a legnépszerűbb márkák ez utóbbi csoportba tartoznak. Igaz, már 10 ezer euró alatt is lehet elektromos járművet venni, ám ez kizárólag városi használatra ajánlott, a hatótávolsága is erősen korlátozott és külsőre sem igazán hasonlít egy hagyományos személyautóra – viszont ez a legolcsóbb megoldás is képes arra, hogy városon belül elvigye utasát. Érdemes megemlíteni az e-autók úttörőjét, a Teslát, amelynek legolcsóbb, egyben legnépszerűbb modellje, a Model 3 jelenleg 40 000 euró körüli összegért vásárolható meg.

Ugyanakkor az elektromos autó üzemeltetése jóval olcsóbb, mint a benzines-dízeles járműveké. Egyes számítások szerint otthoni töltés mellett, nappali áramtarifával számolva egy elektromos autóval körülbelül 1 liter benzin árának megfelelő összegbe kerül 100 kilométer megtétele. Függően attól, hogy milyen e-kocsit vettünk, 100-200 ezer kilométer megtétele után hozhatja vissza az árát.

A legfőbb érv az elektromos járművek mellett, hogy környezetkímélőek, hiszen nem bocsátanak ki szén-dioxidot – ami ugye üvegházhatású gáz –, illetve egyéb káros anyagokat. Akadnak azonban bíráló hangok is, melyek szerint az e-autók által használt áramot sok esetben széntüzelésű erőművek állítják elő, amelyek viszont súlyos ökológiai lábnyomot hagynak, a nagy kapacitású akkumulátorok előállítása és likvidálása pedig ugyancsak környezetszennyező.

Alig akad nyilvános töltőállomás

Szlovákiában jelenleg mindenképpen hátrány, hogy nincs kiépítve a töltőállomások hálózata. A legtöbb Pozsonyban érhető el – nagyjából 50 –, miközben talán pont Dél-Szlovákiában van a legkevesebb. Dunaszerdahelyen két helyen tölthető elektromos autó, Nagymegyeren egy állomás található, továbbá Érsekújvárban és Köbölkúton is egy-egy. Komáromban egyelőre csak előkészületek történtek egy helyen, a Gadóci úton található nyilvános töltőállomás. Mivel országos szinten gyakorlatilag teljesen kiépítetlen a töltőállomások infrastruktúrája – sok járási székhelyen sincs –, jelenleg csak azoknak ajánlott e-autó vásárlása, akiknek családi háza van, mivel otthon gond nélkül tudják tölteni az elektromos hálózatról.

elektromos-toltok

A gazdagabb nyugat-európai országokban ezekben a hónapokban zajlik egy e-autó bumm, jelentősen megugrott az eladásuk. Szeptemberben Hollandiában a Tesla Model 3 vált az idei év legkeresettebb autójává az összes márka modelljét tekintve – tehát a hagyományos gépkocsikat is megelőzve. A második helyen a VW Polo és a Ford Focus áll a 17 milliós országban, miközben csak a szeptemberi adatokat nézve robbanásszerű volt az e-autó térhódítása: több mint 5700 Tesla M 3 kelt el, egész évben pedig közel 14 ezer.

Ehhez képest Szlovákiában jelenleg csupán 1100 hazai nyilvántartású elektromos meghajtású autó fut az utakon, ami az árakat és a lakosság fizetőképességét tekintve nem is annyira meglepő. Ezen szeretne változtatni a gazdasági minisztérium a meghirdetett pályázattal, és az elnyerhető, jelentős összegű támogatással.

Személyautókra és furgonokra kérhető

„Úgy gondolom, hogy jelenleg a legnagyobb problémát az elektromos autók ára jelenti. Még mindig viszonylag drágák a klasszikus autókhoz képest“ – indokolta Peter Žiga gazdasági miniszter az állami támogatások meghirdetését. Szerinte a támogatás azoknak az érdeklődőknek jelent segítséget, akik csak a magas ár miatt nem vásároltak eddig e-autót.

A támogatást december 17-től lehet majd igényelni. Teljesen elektromos meghajtású autókra 8 ezer eurós támogatás kérhető, míg a plug-in hibrid (elektromos hálózatról tölthető) autók vásárlásához 5 ezer euróval járul hozzá az állam. Online regisztrációra is szükség lesz. A támogatás személyautókra és 3,5 tonnánál kisebb súlyú furgonokra, kisteherautókra kérhető – magánszemélyek és vállalkozók is kérvényezhetik.

(csaba)

Top