Nincs pénz magyar nyelvű műsoridőre

Pénzhiánnyal is magyarázza a kulturális tárca, miért nem növelik a nemzetiségi – köztük a magyar – adások műsoridejét a szlovák közszolgálati televízióban. Legalább is ez az indoklás olvasható ki a minisztériumnak abból a homályos válaszleveléből, melyet a vonatkozó törvényt módosítani igyekvő MKP-nak küldtek meg a napokban. A minisztérium magyarázata már csak azért is meglepő, mert a koncessziós díjat a Szlovákiában élő nemzetiségek is fizetik.

STV - 1

A Szlovák Televízió (RTVS) kettes csatornája hetente mindössze 56 perc műsoridőt szán a szlovákiai magyaroknak, ami egyharmincad része annak, ami jog szerint járna nekünk – mutatott rá Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke azon az augusztus végi sajtótájékoztatón, melyen bejelentették, a helyzet rendezése érdekében törvénymódosítást kezdeményeznek.

Javaslatukat, amellyel a rádió és televízió működését szabályozó törvényt és a műsorszórásról és műsorsugárzásról szóló jogszabályt kívánták összhangba hozni, a kulturális minisztériumhoz küldték el. „Fel kívántuk hívni a figyelmet arra, hogy az állami költségvetésből gazdálkodó köztévé nem tartja be törvényi kötelességét. Jogszabály írja ugyanis elő, hogy a műsorsugárzásnál figyelembe kell venni a kisebbségi arányokat. Ha az állam és a televízió az arányosság elvét betartaná, napi négy óra televíziós műsoridő járna nekünk” – mondta el lapunknak Őry.

Az MKP levelére a minisztérium a válaszadási határidőt alaposan túllépve reagált. „A minisztérium elutasító válaszában azzal érvelt, hogy a nemzetiségi adások mennyiségének növelését nem lehetne anélkül megoldani, hogy ne kellene átértékelni a Szlovák Televízió finanszírozásának kérdését. Magyarán: nincs rá fedezet” – közölte Őry, hozzátéve, további lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a szlovákiai magyarság az arányosság elve alapján számarányának megfelelően – s az általa befizetett adó mértékében – részesüljön anyanyelvű televíziós adásban.

Kíváncsiak voltunk a Híd álláspontjára is: arra, hogy egyetértenek-e az MKP törvénymódosítási szándékával, vagy terveznek-e hasonló lépést az ügyben, valamint arra is, hogy miképp értékelik a minisztérium elutasító válaszát. A kormánypárt sajtóosztályának elküldött kérdéseinkre azonban lapzártánkig nem érkezett válasz. A Híd párthoz közel álló Pék Zoltán, aki idén októberben azután távozott a komáromi városi médiacég, a Com-Média Kft. éléről, hogy a parlament megválasztotta az országos médiatanács tagjának, korábban lapunkban arról beszélt, érdemes lenne mindent megtenni napi állandó 2-3 órányi magyar műsorért.

(lm)

Top