Népdalkörök nívós délutánja Nemesócsán

A helyi Csemadok mellett működő Kodály Zoltán népdalkör nemzetközi népzenei találkozót szervezett a kultúrházban, hetedik alkalommal, négy magyarországi és három régióbeli népdalkör meghívásával.

A hagyományos dalos találkozó elején Szűcs Márta, a helyi Kodály Zoltán népdalkör vezetője üdvözölte a vendégeket és a közönséget, majd kezdetét vette a tájainkon népszerű népdalvetélkedő. Elsőként stílszerűen a helyi népdalkör lépett a színpadra, akik színvonalas programjukkal megadták az alaphangot a további csoportok szerepléséhez. Őket követte a magyarországi Környe német nemzetiségű népdalköre, akik jellegzetes sváb dalokat adtak elő harmonika kíséretében. Ugyanez mondható el a magyarországi máriakálnoki népdalkörről is, akik vidám összeállítással kedveskedtek. A marcelházi népdalkör és citerazenekar sajátos hangzásvilága kellemes élményként hatott a nézőtéren, csakúgy mint a magyarországi ócsai népdalkör előadása. A szomszédos tanyi Lila Akác népdalkör ismert felvidéki népdalokat elevenített fel. A több mint kétórás műsor végén a tatabányai Bányász népdalkör lépett fel.

nemesocsa
A dalos találkozót már évek óta nagy érdeklődés kíséri, ami megnyilvánult abban is, hogy a nézőtéren nem volt szabad hely.

nemesocsa2
pint

Top