Mozaik

Aston Martin babakocsi 007-es gyerekeknek

  • 2013.2.28

Már babakocsiban is van Aston Martin modell, a James Bond-filmek “autóellátója” a legkisebb 007-es ügynökökre is gondol.

   A babakocsi a brit Silver Cross céggel együttműködésben született. Ultrapuha bőrbélésű, futóműve, rugózása bármilyen tereppel álomszerű könnyedséggel birkózik meg, legyen az kavicságy, magas fű vagy zötyögős kőút.
A kocsira nemcsak utasa nem panaszkodhat, hanem a szülő sem: a tolókar állítható magasságú, mindenki a neki legmegfelelőbb pózban tolhatja a kocsit, amelynek ára körülbelül 2000 euró. Ennek ellenére várólistát kellett bevezetni, annyian akarnak belőle. A cég ugyanakkor csak korlátozott számban gyárt belőle, tervei szerint mindössze 800 gördül ki bradfordi üzeméből, mindegyik számozott példány lesz.
A babakocsik mindegyike – amennyire csak lehet – kézi gyártmány, az Aston Martin cégér – modernebbül: logó – jól látható mind a négy kerekén, alvázán, üléshuzatán.
A Silver Cross cég már korábban is kitűnt azzal, hogy királyi csöppségeknek, sztárok sarjainak készített babakocsikat. A bondos modell áprilistól lesz kapható és csakis a Harrods áruházban – adta hírül a The Daily Mirror című brit lap.

Házaspárt küldene Mars-körüli utazásra Dennis Tito multimilliomos 2018-ban

  • 2013.2.28

Kevesebb, mint öt év múlva egy kalandos, de spártai magánvállalkozás keretében egy házaspárt küldene Mars-körüli utazásra Dennis Tito amerikai multimilliomos, a világ első űrturistája – jelentették be szerdán Washingtonban az Inspiration Mars elnevezésű nonprofit szervezet képviselői.

    A Mars-kerülő utazók a tervek szerint 160 kilométerre fogják megközelíteni a bolygó felszínét. A kaland ára, hogy 16 hónapon át folyamatosan összezárva kell maradniuk az űrkapszulában, mert leszállni nem fognak, és űrsétát sem tesznek majd, sőt, még szkafanderük sem lesz. A “fapados” űrutazók csak minimális élelmet és ruhát visznek magukkal, és saját tisztított vizeletüket fogják inni.
Az úttörő űrkaland tervezői nem árulták el, hogy mennyibe kerül majd a vállalkozás, de külső szakértők egymilliárd dollárra taksálják a páros Mars-utazás árát. A kivitelezés elindításához szükséges anyagiakat Tito fogja biztosítani.
Az amerikai űrhivatal, a NASA nem vesz részt a kísérletben, de egy szerdán kiadott közleménye szerint nem is zárkózik el attól, hogy a későbbiekben csatlakozzék hozzá. Ennek egyik oka, hogy a Mars-kerülő utazás meglehetősen kockázatos, és ilyen rizikót állami intézmény nem szokott vállalni.
“Nagyon is szimbolikus, hogy emberiséget egy férfinak és egy nőnek kell képviselnie” – jelentette ki Taber McCallum, a projekt műszaki igazgatója, aki egyben az egyik potenciális Mars-körüli utazó is. Szavai szerint a hosszú összezártság indokolja, hogy az útra egy házaspárt küldjenek, amelynek tagjai lelki támaszt tudnak nyújtani egymásnak.
McCallum részt vett abban a kísérletben, amelynek keretében egy csoport két évet töltött az idegen bolygón felépítendő bázist modellező arizonai Biosphere 2 kísérleti telepen.
Az Inspiration Mars projekt privát hajtóművet és űrkapszulát kíván igénybe venni. David Steinz, a NASA szóvivője kommünikéjében rámutatott, hogy a vállalkozás valóra váltja Barack Obama elnöknek azt elképzelését, hogy az űrkutatásban nagyobb mértékben kell támaszkodni a magánszektor leleményességére. Steinz szerint a NASA folytatja az egyeztetést az Inspiration Marssal a kölcsönösen hasznos együttműködés lehetőségéről.
A projekt tervezői azt próbálják meg kihasználni, hogy a Föld és a Mars pályája egy emberöltőn át nem lesz ismét olyan közel egymáshoz, mint öt év múlva. Az elképzelés szerint az űrhajót 2018. január 5-én indítanák útjára, augusztus 20-án kerülné meg a vörös bolygót, és 2019. május 21-én térne vissza.

Három anyától született egy kislány

  • 2013.2.27

Három anyától született egy lányka Nagy-Britanniában: anyai nagynénje adta a petesejtet, apai nagynénje hordta ki a gyermeket – törvény szerinti – anyja helyett.

    A szokatlan családi csapatmunkára azért volt szükség, mert ritka genetikai rendellenesség miatt reprodukciós szervek nélkül született Katy Slade, a gyermek törvényes anyja, és így nem lehetett saját gyereke, de nagyon szeretett volna minél közelebbi, vér szerinti csemetét. A hím ivarsejt férjétől, David Slade-től, a petesejt pedig Katy húgától származott. A kihordásra férje nővére vállalkozott. Katy húga – akinek még nincs teljesen “saját” gyereke – azért nem merte vállalni a kihordást, mert félt, hogy túlságosan megviselné a szülés után a lemondás a babáról. Idegen béranyától vonakodott a Slade házaspár, mert több olyan történetet hallott, amelyben a kihordó nő végül mégis megtartotta inkább magának a gyermeket. A férj 35 éves nővére viszont önzetlenül vállalta a feladatot.
“Lánytestvéreink nélkül még mindig gyermektelenek lennénk. Ez a legcsodálatosabb ajándék, amelyet valaha is kaphattunk tőlük!” – idézte a 31 éves törvény szerinti anyukát, a vér szerinti anya lánytestvérét, a kihordó kismama sógornőjét a The Daily Mail című brit lap.

Kiszáradt halastavat alakítanának vizes élőhellyé Tatán

  • 2013.2.26

Természetes vízi élőhellyé alakítana vissza a tatai önkormányzat egy 22 hektáros kiszáradt halastavat, amelyet szabadidős és ismeretterjesztési célokra hasznosítanának.

Lakos Zsuzsanna elmondta: korábban Tatától északnyugatra kilenc síkvidéki halastó volt, közülük a városhoz legközelebb fekvő tavat állítanák helyre. A halastó mára kiszáradt, feliszapolódott, azonban sűrű nádas borítja, ezért madárvilágban gazdag.
Az érintett terület Réti halastavak néven ismert, az Öreg-tó és a Tata és Naszály között elterülő Ferencmajori-halastavak között található. Mindkét tó a madárvonulási útvonalak mentén fekszik, nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, szerepel az egyik legrégebbi természetvédelmi megállapodás, a ramsari egyezmény listáján.
A munkálatok során a tavat kikotornák, őshonos halfajokat telepítenek a vízbe, az átvonuló és fészkelő vízimadaraknak szigeteket, félszigeteket hoznának létre. A korábbi élővilág visszaállítása érdekében a tó környezetében is honos, vizes élőhelyre jellemző növényeket telepítenének. A tóban halászati tevékenységet nem végeznének.
A látogatókat táblákkal ismertetnék meg az élővilággal, a tervek között szerepel egy madármegfigyelő építése, valamint egy olyan létesítmény kialakítása, ahol az iskolák kihelyezett biológia és földrajz órákat tarthatnak.
Lakos Zsuzsanna hozzátette, a program összesen 30-40 hektárra terjedne ki. A beruházás tervezése és az engedélyek megszerzése pályázati támogatással már megtörtént, a 250 milliós költségű kivitelezésre ismét pályázatot nyújt be az önkormányzat.
Tatán a közelmúltban fejeződött be egy 1,4 milliárd forintos beruházás, mellyel az Öreg-tó vízgyűjtő területén a patakmedreket rendezték, valamint a madarak számára új élőhelyeket hoztak létre, a tó nemzetközi természetvédelmi egyezményekkel védett vízimadár gyülekezőhelyeinek növelésére. (mti)

Interneten nyomon követhetők a fehér gólyák

  • 2013.2.20

Interneten követhetik nyomon a műholdas jeladóval felszerelt fehér gólyák útját az érdeklődők.

A Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013 támogatásával zajló, Madárvédelem és kutatás határok nélkül elnevezésű projekt keretében 12 fehér gólyára került műholdas jeladó. Útjukat folyamatosan nyomon lehet követni a www.satellitetracking.eu honlap interaktív térképén – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerdán az MTI-vel.

    A műholdas jeladóval felszerelt példányok változatos útvonalakon jutottak el telelőterületeikre. A hagyományos afrikai tájak mellett néhányan csak a Földközi-tenger vidékéig vándoroltak, pár példány pedig hazai részeken kísérelt meg áttelelni.
A gólyák nyomkövetése lehetővé teszi a legfontosabb vonulási útvonalak és telelőterületek, valamint az ott jelentkező veszélytényezők azonosítását is. A tavaly megjelölt gólyák sérülten vagy legyengülten befogott, majd megerősödött és később elengedett példányok, így megjelölésükkel tapasztalatokat lehet szerezni arról is, hogy a visszavadított gólyákra milyen egyedi veszélyek leselkednek.

http://www.satellitetracking.eu/inds/showtable

A terhes nők kis mennyiségű kávéfogyasztása is növeli a kisebb súlyú újszülött kockázatát

Növeli a kisebb súlyú újszülött kockázatát és meghosszabbítja a kihordás idejét a terhesség alatti koffeinfogyasztás – derítették ki svéd kutatók, akik úgy vélik, hogy emiatt módosítani kellene a terhes nők koffeinfogyasztására vonatkozó ajánlásokat. Shalgenska Egyetemi Kórház szakemberei tíz éven keresztül 60 ezer terhes nő étkezési szokásait és szülési adatait elemezték a BMC Medicine című orvosi szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban. A koffeinfogyasztás mérésénél figyelembe vették az összes létező forrást: a kávét, a teát, a szénsavas üdítőitalokat, a kakaóalapú élelmet – süteményeket, desszerteket – és a csokoládét is.
Kimutatták, hogy a koffein – származzon bármilyen forrásból – csökkenti az újszülött testsúlyát. Az átlagsúllyal várt újszülötthöz (3,6 kilogramm) képest napi 100 milligramm koffein fogyasztása 21-28 gramm súlycsökkenést eredményez a magzatnál.
Arra az összefüggésre is felfigyeltek a szakemberek, hogy nem csupán a koffein, hanem annak forrása is hatással van a terhességre. Napi 100 milligramm koffein fogyasztása átlagban – függetlenül a származási forrástól – öt órával növeli a terhesség hosszát, ám a kávéfogyasztásból származó koffein még tovább, összesen 8 órával hosszabbítja meg azt.
A tápanyagokkal és az oxigénnel együtt a koffein szabadon áthatol a placentán, ám a fejlődő magzatban nincsenek meg azok az enzimek, amelyek hatástalanításához szükségesek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenleg napi 300 milligrammban szabja meg a koffeinfogyasztás felső határát a terhes anyák körében, egyes országok még ennél is alacsonyabban, 200 milligrammban, amely körülbelül egy csésze kávénak felel meg.
Bár a kávéfogyasztás szoros kapcsolatban áll a dohányzással, amelyről köztudomású, hogy növeli a koraszülés és a kissúlyú újszülött kockázatát, a tanulmány nem talált összefüggést a koraszüléssel, annál inkább az átlagosnál kisebb súly és a koffeinfogyasztás között. “Ez az összefüggés fennállt akkor is, ha csupán a nem dohányzó anyákat vizsgáltuk” – idézte Verena Sengpielt, a kutatás vezető szerzőjét az EurekAlert tudományos hírportál.
Az átlagosnál kisebb súllyal született csecsemőknél gyakoribbak az egészségi problémák. Mivel a napi 200-300 milligrammnyi koffein harmadával növelheti a kisebb súlyú újszülött kockázatát, ezért a fogyasztására vonatkozó ajánlásokat felül kell vizsgálni – írták a szakemberek tanulmányukban.

Rekordáron kelt el Mahátma Gandhi levele egy árverésen

  • 2013.2.11

Rekordáron, csaknem negyvenmillió forintnyi összegért kelt el az indiai függetlenségi mozgalom egykori vezéralakja, Mahátma Gandhi levele egy helyi árverésen.

A levelet maga Gandhi gépelte, amikor 1943-ban a brit gyarmattartó erők őrizetbe vették.  A Mullocks aukciós cég képviselője, Richard Westwood-Brokes elmondta, hogy tudomása szerint még soha nem adtak ekkora összeget egyetlen indiai vezető leveléért sem. Eredetileg tizedannyi összeget reméltek az iratért a Ladlauban megrendezett árverésen.
A levelet egy idős indiai – a néhai szellemi és politikai vezető harcostársa – bocsátotta eladásra, hogy “gondoskodni tudjon családjáról” – közölte a BBC News.
Az erőszakmentességet hirdető Gandhi (teljes nevén: Mohandász Karamcsand Gandhi) 1943. október 26-án fogalmazta meg a gyarmati kormány titkárának címzett levelet a britek internáló táborában, előterjesztve kérelmét a maga és követői szabadon bocsátására.
Westwood-Brokes véleménye szerint az iratnak azért van kiemelt történelmi jelentősége, mert betekintést enged az Indiai függetlenségért folytatott titkos tárgyalásokba.

Február 2. – Medve monda

Egy néphagyomány szerint ha február 2-án a medve előjön a barlangjából és meglátja az árnyékát (azaz napsütéses idő van), akkor visszabújik még téli álmot aludni, mert még hideg jöhet. De ha borús felhők takarják az eget, az a maci számára azt jelenti, hogy már lassan vége a télnek.

E népi hiedelem gyökere Erdélybe vezet vissza és onnan is tovább Jókai Mórhoz, mert egyes nézetek szerint a „Nagy Mesemondó” fantáziájában, pontosabban az Az új földesúr c. regényében született meg az időjós medve alakja, melyben így ír:

„Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve – visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; – mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.

Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! – Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van.”

Kibújik-e a medve a barlangjából? Majd holnap kiderül…

Top