Mit láthatunk a múzeumban?

Idén ünnepli megalapításának 130. évfordulóját a komáromi Duna Menti Múzeum. Eddigi tevékenysége elismeréséül idén Pro Urbe díjjal tüntette ki az intézményt Komárom városa. Csütörtöky József múzeumigazgatót a jelenleg futó kiállításokról és az idei tervekről kérdeztük. 

budova

Számos állandó kiállítást kínál a múzeum. A Kultúrpalota, azaz a főepület ad otthont a Komárom és vidéke történelmi fejlődését az őskortól 1849-ig bemutató kiállításnak, illetve a Harmos Károly komáromi festőművész alkotásaiból rendezett tárlatnak, továbbá a díszteremben történelmi témájú festmények láthatók, köztük Feszty Árpád Bánhidi csata című képe. A Zichy-palotában is több állandó kiállítás látható: az egyik Komárom 1849-től 1945-ig terjedő történetére fókuszál, a másik kettő a város két neves szülöttének, Jókai Mórnak és Lehár Ferencnek állít emléket. A könyvtár épületében a 18. század elejétől a 20. század első feléig alkotó közép-európai képzőművészek alkotásai sorakoznak. A VI-os bástyában található a Római kőtár (lapidárium), ahol többségében Brigetióból és Kelemantiából származó különböző sírkövek, sírkőtöredékek, oltárkövek és szarkofágok tekinthetők meg. A martosi tájház is a múzeum állandó kiállításának számít.

Ami az időszaki kiállításokat illeti, továbbra is látogatható két hosszútávú természettudományi tárlat: az Élet a szavannákon – Afrika a Kultúrpalotában, míg a Duna mente élővilága című kiállítás a könyvtár épületében várja a látogatókat. Áprilisban a Zichy-palotában nyílt meg a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kiállítása Tulipán, pelikán, kígyó címmel, mely a népművészet motívumvilágát mutatja be és június 4-ig nézhető meg. Múlt pénteken pedig újabb, a gyerekek számára is érdekes kiállítás indult Az óceánok rejtélyei címmel: különböző tengeri csigákat és kagylókat mutat be egy magángyűjtőnek köszönhetően – például egy 40 centiméter átmérőjű csigaház is a gyűjtemény része.

Bár nincs benne a köztudatban, de a 19. század elejétől Komárom nagy hírnévre tett szert az itt készült tulipános ládák révén, melyeket még hamisítottak is, és méltán lehetünk büszkék rájuk ma is – harangozta be az igazgató a „Fölteszik a tulipános ládámat…“ elnevezésű kiállításukat, mely a komáromi ládakészítés folyamatát igyekszik ismertetni. A tárlat június 17-én nyílik a Zichy-palotában és szeptember 10-ig látogatható. Az idén nyíló kiállítások közül mindenképp meg kell említeni az Apáti-Tóth István magyarországi fotós művészfotóit bemutató, júliusban nyíló kiállítást (Atlantisz), Janiga József festőművész októberben induló kiállítását (A színek napszámosa), vagy éppen a múzeum fotósának, Szabó Lászlónak FotoDialógus címet viselő jubileumi tárlatát.

Web 130 HU

Idén is lesz Múzeumok Éjszakája

Évek óta a leglátogatottabb esemény a Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvény, melyre idén is sor kerül egy szombati napon, május 21-én 14 órától 23 óráig. Ekkor a múzeum minden komáromi kiállítása díjmentesen lesz megtekinthető, emellett különböző alkotóműhelyek, foglalkozások, előadások várják a gyerekeket és felnőtteket.

A jubileumi év kicsúcsosodásaként a komáromi múzeum eddigi tevékenységének állít emléket a „Nemcsak a múltnak, hanem a jövőnek…“ című kiállítás, mely október 21-től lesz látható a főépületben.

A felsoroltakon kívül más kisebb időszaki kiállítások is váltják egymást, érdemes tehát tájékozódni a múzeumban, illetve az intézmény honlapján. A nyári időszakban – április közepétől szeptember végéig – keddtől szombatig 9 órától 17 óráig fogad látogatókat a múzeum.

Csütörtöky József elmondta, jelenleg több mint 140 ezer tárgyból áll a múzeum gyűjteménye, a fele természettudományi, a többi régészeti, néprajzi, történeti és képzőművészeti darab. Hangsúlyozta, a kelta, az avar és a római kori gyűjteményük különösen értékes, és jelentőségét tekintve túlnő régiónk határain.

(csá)

Top