Mi lesz veled, KFC?

Nem produkált túl fényes őszt a komáromi futballklub: a KFC a III. liga 17. helyén zárta az őszt, azaz kieső helyen telel. Ráadásul egyre több pletykát hallani a lilák háza tájáról: a vezetőség le akar mondani, nincs pénz, a csapatban rossz a hangulat. Ezzel kapcsolatban kerestük meg Baráth Györgyöt, a komáromi futballklub elnökét, aki örömmel válaszolt kérdéseinkre. Ahogy fogalmazott, már ő is szeretné tisztába tenni a történteket.

fff

– A csapat elég gyenge őszt produkált, a szurkolók pedig keresik ennek az okát. Egyes hangok szerint a klubnak nincs elég pénze a sikeresebb folytatáshoz. Mi ebből az igazság?

Először is le kell szögeznem: azzal, hogy két ifjúsági csapatunk is a második ligában játszik, eléggé megnövekedtek a költségeink. Két szponzorunk is ígéretet tett, de pénzt még nem adott. A bajokat még az is tetézi, hogy egy elírásnak (1 cent) köszönhetően nem tarthatunk igényt az adókból származó 2 százalékos támogatásokra sem.

– Hogy is volt ez pontosan?

Az a helyzet, hogy az adó befizetésekor egy rosszul kitöltött papír miatt 1 centtel kevesebbet utaltam el, mint amennyit kellett volna, az adóhivatal pedig emiatt nem adta át az eredetileg nekünk szánt pénzt. A szabály az szabály, sajnos hibát vétettem.

– Próbáltak azért egyezkedni velük?

Levelet írtunk az adóhivatal főnökének, és a pénzügyminiszternek is, de nem kaptunk pozitív választ.

– Mit jelent konkrétan ez a kiesett pénz a klub működése szempontjából?

Pontosan nem tudjuk, mennyi támogatástól estünk így el, de több ezer euróról lehet szó. Ez pedig nekünk nagy érvágás. Spórolni leszünk kénytelenek.

– Tartoznak a focistáknak elmaradt pénzekkel?

Eddig még mindenkinek mindent kifizettünk, az viszont valós veszély, hogy az utolsó havi juttatás csúszni fog.

– Mit szól ehhez a csapat?

Egyelőre még nem beszéltünk erről, mert két szponzor is ígéretet tett, hogy segít áthidalni ezt a nehéz időszakot, de mi mindent megteszünk, hogy ne legyen nagyobb baj.

– Pletykálnak az Ön lemondásáról is. Mi a helyzet e téren?

Eredetileg egy évre vállaltam el a funkciót, de aztán mindig meggyőztek, hogy maradjak. Meglátom, hogyan végződik ez az év, és majd utána döntök a saját sorsomról.

– Csalódás eddig ez az idény?

A harmadik liga nagyon erős, tehetős csapatok versengenek a feljutásért. Ebből kiindulva, és a helyzetünket szem előtt tartva, nem is vártam komolyabb eredményeket. A 10. hely környékére lőttem be a csapatot, igaz, ennél lejjebb vagyunk.

– Már a bennmaradásért kell küzdeni. Összejöhet?

Mindenféleképpen bent akarunk maradni, emiatt már folynak is bizonyos tárgyalások az erősítésről. Remélem, ezek sikeresek lesznek, és tavasszal jobb focit látunk majd a KFC stadionjában.

– Nyilván olyan lehetőségeink nincsenek, mint az élmezőnyben tanyázóknak…

Így van. Amíg sok csapat a második meg az első ligából erősített, mi inkább az alsóbb osztályokból hoztunk el néhány jobb játékost. Ebben a szezonban már úgysem várhatunk csodát, reménykedek, hogy az érkezők hosszú távon beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.

(KGD)

Top