Mert segíteni jó buli!

2014. június 13-án Keszegfalván leégett a kétgyermekes Kosztolányi család háza. Mivel az épület okál-ház típusú volt, nem maradt meg az alapon és a kéményen kívül semmi. Azóta eltelt két hónap és a helyi közösség óriási segítségnyújtásról tett tanúbizonyságot.

Az elmúlt hétvégén a helyi focipályán „Mert segíteni jó buli!” elnevezésű jótékonysági estet szerveztek, melynek bevételét a rendezők a Kosztolányi család javára ajánlották fel. Kellemes  időben kezdődött a hajnalig tartó program, melyben változatos zenei stílusok váltották egymást. Közel 350-en lehettek a rendezvényen, melyet az Atlantic zenekar indított el, majd a folytatásban a budapesti Kiss NG lépett a közönség elé. Őket követte a női éneklő páros FloDoDuo, vagyis Fábik Flóra és Beke Dóra, majd Gyurcsík Tibor vette birtokába a színpadot.

jotekony1
A hamisítatlan népzenéről a Pósfa zenekar gondoskodott. Mészáros Tamás egy rock and roll egyveleggel szórakoztatta  a keszegfalvai publikumot. Újra ellátogattak a faluba a komáromi Liberate zenekar tagjai, hogy ismét megmutassák kivételes tehetségüket. Az est további részében fellépett még a lakszakállasi Krnčan Milan, és sorrendben a három DJ, méghozzá L J DEEJAYS and MRSMITH, DJ Maci és DJ Stewee.  A program vége felé a helyszínen adták át a Kosztolányi családnak az 1062 eurónyi összeget.

jotekony
-pint- A szerző felvétele

Top