Mélyponton a munkanélküliség

Soha nem volt olyan kevés munkanélküli Szlovákiában, mint az idén nyáron: a június végén mért adatok alapján országosan 6,9 százalékon áll az álláskeresők aránya. A Komáromi járásban is sokat javult a helyzet, de vajon hihetünk-e a számoknak?

allasborze_kn
Állásbörze a komáromi sportcsarnokban

Szlovákiában összesen több mint 2 millió 750 ezer gazdaságilag aktív polgár él, ebből közel 190 ezer állástalan, ami csökkenő tendenciát mutat: májusban ugyanis még 12 394-gyel több volt a munkanélküliek száma. Hasonló mértékű csökkenés tapasztalható az egyes járásokban. A Komáromiban például 6,35 százalékra csökkent a regisztrált állástalanok száma, ami a 2014 nyár végén mért adatokhoz képest komoly eredmény: három évvel ezelőtt még több mint 16 százalékos volt a munkanélküliségi ráta járásunkban. Ez akkor jócskán meghaladta az országos átlagot, ma azonban már ez alatt vagyunk – még úgy is, hogy továbbra is a miénk a legrosszabb eredmény Nyitra megyében (lásd táblázatunkat).

munkanelkul tábl1

A kedvező statisztikai számok láttán hurráoptimizmusra azonban mégsincs okunk – figyelmeztetnek a szakemberek. Több okból sem: az egyik ilyen, hogy nyáron a statisztikai mutatók nem számolnak az idénymunkát végzők jelentős számával. Ráadásul a Ján Richter szociális és munkaügyi miniszter által bevezetett módszertan szerint a regisztrált munkanélküliek táborába azok sem tartoznak bele, akik valamilyen oknál fogva (önszántukból vagy más okból) kiléptek vagy „kiléptettek“ a rendszerből, illetve a nyilvántartásból. Ilyenek például azok, akiknek a létminimumnál – ilyen-olyan módon – több bevételük van, illetve 40 napnál hosszabb ideig volt megbízási szerződésük. Ezekről az emberekről nem mondható el, hogy folyamatosan foglalkoztatottak volnának, a regisztrált munkanélküliek rendszerében mégsem kapnak helyet. A számok „kozmetikázását“ ráadásul a minisztérium azzal a tavasszal bevezetett rendelettel is lehetővé tette, , hogy a hivatalosan regisztrált munkanélküliek már nem dolgozhatnak egyszerre több megbízási szerződés alapján, és nem vállalhatnak munkát megbízási szerződéssel annál a munkáltatónál, amelynél korábban (még a nyilvántartásba vétel előtt) munkaszerződés alapján dolgoztak.

Az országban a legtöbb regisztrált munkanélküli a Rimaszombati járásban (21,68 százalék), a legkevesebb a Galántaiban (2,37 százalék) él – egyik adat sem meglepő, hiszen évek óta ez a két járás vezeti, illetve zárja a vonatkozó listát.

-d-

Kapcsolódó cikkeink:

Munkanélküliség: régiónk fekete lyuk

A fizetésnél fontosabb a távolság

Diplomás munkanélküliek

Top