Megnyílt a Zichy-pont!

Kedden délután ünnepélyes keretek között nyitották meg a Zichy-pontot a belvárosban. Miután saját maguk felújították, kicsinosították, a Zichy palota három helyiségét három komáromi civil szervezet vette birtokba. Egy élő civil központot szeretnének, amely felpörgeti a város közösségét.

zichy

Komárom önkormányzata az év első felében hagyta jóvá a népszerű Mi Karácsonyunk és Komálom Gyerkőcfesztivál rendezvényeket is szervező Villa Camarum polgári társulás kérvényét, mely szerint két másik civil szervezettel, a Helios Fotóklubbal, valamint a Nec Arte Nec Marte polgári társulással közösen kedvezményes áron, évi 100 euróért kibérelheti a Zichy palota három helyiségét. A nyár folyamán a civilek nem kis munkával rendbetették és berendezték a 9 éve üresen álló helyiségeket, múlt kedden délután pedig hivatalosan is megnyitották a civil központot, mely a Zichy-pont nevet viseli.

Kulin Eduárd, a Művészeti Alapiskola tanárának hegedűjátékával indult a megnyitó, majd a Villa Camarum nevében Kiss Réka mondott köszöntőt, elsősorban a civilek és önkéntesek munkáját emelve ki, akik nélkül nem nyithatott volna meg a közösségi tér. „Jövőt csak akkor építhetünk, ha felismerjük az eredményre vezető egymásra utaltság tényét. Sokszor talán annyi is elég, hogy felismerjük: ha nem tudunk segíteni a másiknak, legalább ne ártsunk neki“ – hangsúlyozta, rámutatva arra, hogy sok különböző ember él Komáromban, beleértve Dél-Komáromot is, de lehet és szükséges közösen gondolkodni, létezni, építkezni.

zichyp

Az idén polgármesteri díjjal kitüntetett Helios Fotóklub elnöke, Nagy Tivadar rámutatott, az ország legrégebben – 1959 óta – működő fotóköre az övék, és a jövőben a Zichy-pont méltó helye lehet fotókiállításaiknak – jelenleg is a klub tagjainak fényképei láthatók az új közösségi központ falain.

Varga Tamás a Nec Arte Nec Marte polgári társulás vezetőjeként elmondta, céljuk, hogy felkutassák és bemutassák Komárom kulturális és épített értékeit, többek között olyan komáromiakkal, lokálpatriótákkal is szerveznének beszélgetőesteket, akik sokat tettek a városért és közösségéért. Jövőre például hadibemutatót szerveznének a várban.

A városvezetés képviseletében Keszegh Béla alpolgármester szólt a jelenlévőkhöz, hangsúlyozva a civil kezdeményezések fontosságát, és arra buzdítva a komáromiakat, hogy tegyenek a városért, önmagukért: „Bízom benne, hogy a Zichy-pont stabil kapaszkodó lesz a különböző civil csoportok számára.“

zichy-pont

A Villa Camarum továbbviszi korábbi nagyobb rendezvényeit – a karácsonyi ünnepváró és a gyerkőcfesztivál is folytatódik –, de az új központ kisebbek megtartására is lehetőséget nyújt, így rendszeres író-olvasó találkozókra, beszélgetőestekre, kisebb kiállításokra, civil fórumokra, gyermek- és kézműves foglalkozásokra. Kiss Réka hangsúlyozta, a Zichy-pont facebook-oldalán mindig naprakész információkat találnak az érdeklődők.

(csá)

Top