Megnyílt a jégpálya

KOMÁROM. Múlt pénteken (november 28-án) megkezdődött a szezon az Erzsébet-szigeten található jégpályán. A széles nyilvánosság számára hétköznap reggel 8 órától 17:30-ig, a hétvégén pedig délelőtt 10 órától 17:30-ig tart nyitva.

Újdonság, hogy részben sikerült lecserélni a világítótesteket, s az új LED-égők 80 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak – tudtuk meg a jégpályát üzemeltető Comorra Servis városi tulajdonú cég vezetőjétől, Nagy Tamástól. A jegyárak változatlanok maradtak.

Egy felnőtt belépő ára 2,50 euró, 15 év alatti gyerekeknek és nyugdíjasoknak 1,50 euró. Ha valaki csak gyereket kísér – korcsolya nélkül –, 1 eurós díjat kell fizetnie. Lehetőség van 30 belépésre jogosító bérletet is váltani – felnőtteknek 50 euró, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 35 euró –, továbbá a teljes téli idényre érvényes bérletet, amelynek ára 100 euró, illetve kedvezményre jogosultaknak 65 euró. Korcsolya bérlése egy alkalommal 2,50 euró, a ruhatár használata 50 centbe kerül. Iskolák és óvodák – egyeztetést követően – délelőttönként 1 euró/gyerek díj ellenében használhatják a jégpályát, de bárki kibérelheti a létesítményt. Hogy meddig tart a szezon, az időjárástól is függ, Nagy Tamás bízik benne, hogy február végéig nyitva tartanak majd.

gyori_jegpaly

A Comorra Servis vezetője azt is elmondta, a jégpálya befedésével fél évre lenne nyújtható a téli szezon, azaz szinte kétszer olyan hosszú lehetne, mint most. Úgy vélte, a mellékelt képünkön látható győri jégcsarnokhoz hasonlóan kellene megoldani a komáromi létesítmény befedését. A jégcsarnokká alakításhoz becslése szerint nagyjából 100 ezer euróra lenne szükség, ám ezt az összeget a Comorra Servis biztos nem tudná kigazdálkodni, azaz a városnak kellene biztosítani a beruházáshoz szükséges anyagiakat.

(csá)

Top