Megkezdte munkáját az új önkormányzat

Múlt pénteken tartotta alakuló ülését az új önkormányzat járásunk legkisebb városában. A helyi kultúrházban tartott összejövetelen gördülékenyen fogadták el a legfontosabb határozatokat, amivel elindulhatott Basternák Ildikó városvezetése. 

IMG_2308

Nagy számban érkeztek érdeklődők az alakuló ülésre az ógyallai Konkoly-Thege Miklós kultúrházba. Elsőként a leköszönő polgármester, Zemkó Margit szólt a megjelentekhez, megköszönte, hogy korábban négyszer bizalmat kapott a választóktól és sok sikert kívánt az új csapatnak. Miután az új polgármester és a képviselők letették esküjüket, átvették a megbízólevelüket.

Basternák Ildikó (MKP) első beszédében hangsúlyozta, sokan azt gondolják, hogy hatalmat kaptak, pedig a megválasztással inkább bizalmat kaptak, ami nagy felelősséggel jár. Olyan városi hivatalban szeretne dolgozni, ami a lakosokért van és nem fordítva. Megemlítette a fejlesztések és a munkahelyteremtés fontosságát, továbbá a rend és biztonság védelmét. Egy konfliktusmentes Ógyallát szeretne, ahol az egyes nemzetiségek és csoportok békességben élnek. A 11 tagú testület összetétele változatos, 4 MKP-s városatya mellett a Smernek és a Sieť pártnak 1-1 képviselője van, továbbá több független is bekerült. Basternák Ildikó viszont abban bízik, hogy összekötik őket a polgári értékek.

Mivel az egyik bejutó képviselő az új polgármester volt, csak 10 képviselő tette most le az esküt, de határozatban elfogadták, hogy Lovász Károly korábbi alpolgármester érkezik tizenegyediknek póttagként. A testület megegyezett abban, hogy nem tartja szükségesnek városi tanács felállását, így erre nem került sor. Megválasztották a szakbizottságok elnökeit is, minden döntést ellenszavazat nélkül hagytak jóvá.

Elfogadta a testület az új polgármester fizetésének összegét, amely a törvényben meghatározott alapfizetés lesz, azaz bruttó 1929 euró. A képviselők havonta 50 eurót kapnak, amihez jön még ülésenként 40, a részvételtől függően. A bizottságok elnökei 30, a tagok pedig 20 eurós összeget kapnak minden ülésen való részvétel után.

(kb)

Top