Megfosztva és elüldözve

kitelepítés fotó

Hetven éve indult el a Csehszlovákiából elűzött magyarokat szállító első szerelvény Magyarországra

Popély Árpád történésszel kitelepítésről, bocsánatkérésről és a közös szlovák-magyar történelemkönyvről.

• A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény aláírása után bő egy évvel, 1947. április 12-én indultak útjukra Csehszlovákiából Magyarországra az első cseretranszportok. A történetírás hogyan emlékszik erre az eseményre: mi történt 70 évvel ezelőtt ezen a napon?

popely– A csehszlovákiai magyarok kitelepítése egyszerre három településen, a Galántához közeli Nagymácsédon és Nagyfödémesen, valamint a Garam mentén fekvő Tergenyén vette kezdetét. A szerelvények indulásának napja előre ki volt tűzve: az érintettek, akiket a csehszlovák hatóságok kijelöltek az áttelepülésre, már hetekkel, hónapokkal korábban kézhez kapták az erről szóló értesítést – ilyen módon lehetőségük volt arra, hogy felkészüljenek a kitelepítésre. A lakosságcsere-egyezmény értelmében – földjeiket és házaikat hátrahagyva – magukkal vihették vagyonukat, ingóságaikat. Ezekkel az előzményekkel kezdődött meg, és folytatódott több mint másfél éven keresztül, 1948 de­cemberéig a magyar kisebbség Magyarországra való áttelepítése.

• 1947. áprilisáról beszélünk, noha a lakosságcsere gondolatát évekkel korábban, már az Edvard Beneš vezette londoni csehszlovák emigráns kormány is felvetette. Honnan ered az elképzelés, hogy a csehszlovákiai magyaroktól meg kell szabadulni?

– Hosszú története van ennek a gondolatnak: már felmerült az önálló szlovák állam idején is. Tisóék több alkalommal is felvetették, hogy a szlovák-magyar határkérdést esetlegesen a szlovák és a magyar lakosság kicserélésével lehet megoldani. Részben ezt az elgondolást képviselte a beneši emigráció is, amely köztudottan a német és a magyar kisebbséget tette elsősorban felelőssé Csehszlovákia 1938-39-ben bekövetkezett felbomlásáért. Az emigráns kormány célja az volt, hogy a háború után újjászervezendő Csehszlovákiát nemzetállammá alakítsa át, s ezzel együtt a németeket és a magyarokat kitelepítse. Mivel azonban a háború utáni potsdami konferencián a nagyhatalmak a magyarok egyoldalú kitelepítését nem (csupán a németekét) engedélyezték Csehszlovákia számára, Benešéknek gyakorlatilag nem maradt más választása, mint a lakosságcsere. Noha a török-görög konfliktus során volt már erre példa, azt lehet mondani, hogy a lakosságcsere gondolatát részben a náci Németország és a sztálini Szovjetunió gyakorlata inspirálta – korábban ugyanis mindkét állam élt ezzel az „eszközzel”. Benešék – ehhez hasonlóan – azzal igyekezték az újjáalakuló Csehszlovákia határait biztosítani, hogy a saját szempontjukból veszélyesnek minősített, nem kívánatos német és magyar lakosságot elűzzék az országból.

• Noha csehszlovák részről nem Beneš írta alá a lakosságcsere-egyezményt, felelőssége vitathatatlan. Milyen az egykori csehszlovák államfő megítélése a mai cseh és szlovák történészek körében?

– Még a cseh történetírás számára is nagyon ellentmondásos. Egyrészt körülveszi egy nimbusz, hiszen Masaryk mellett Csehszlovákia megteremtésében jelentős szerepet játszott. Ugyanakkor tény az is, hogy a nemzetiségekhez való viszonyulása kívánni­valót hagyott maga után – nemcsak a német és magyar, hanem a szlovák nemzetről való gondolkodása is. Haláláig nem volt hajlandó elismerni a szlovákságot önálló nemzetként. Többször is kijelentette, hogy a szlovák nemzet nem létezik, s a szlovákok az egységes csehszlovák nemzet részei. Ezt tükrözte a csehszlovák nemzetkoncepció is a két világháború között: csehek és szlovákok a népszámlálások során is csak csehszlovák nemzetiségűnek vallhatták magukat. Ezt a szlovák történészek is felróják Benešnek, ugyanakkor azoknak a dekrétumoknak az eltörléséről, melyek kimondták a németek és a magyarok jogfosztását, vitát sem hajlandók nyitni. Árulkodó példa erre, hogy 2007-ben a szlovák parlament elfogadott egy határozatot, amely kimondta a háború utáni jogszabályok megkérdőjelezhetetlenségét.

Fotó europressEdvard Beneš

• Deportálások, lakosságcsere, reszlovakizáció – mindhárom intézkedés célja az volt, hogy teljesen felszámolja a magyar kisebbséget. Miért akartak ilyen nagy „lelkesedéssel” eltüntetni, kiebrudalni minket ?

– Az I. világháborút lezáró Trianoni békeszerződés értelmében Csehszlovákia olyan határok mentén jött létre, amelyek nem fedték az etnikai határokat. Több mint három millió német és egymillió magyar került így az országba. A csehszlovák kormányoknak ezért kezdetektől fogva célja volt, hogy nemzetiségeinek a számát csökkentse, és hogy a nemzetiségek által lakott területeket legalább vegyes lakosságúvá tegye. Ez utóbbit szolgálta például a kolonizáció a két világháború között, amikor a földreform keretében cseh, morva vagy szlovák telepeseket telepítettek a németek és magyarok által lakott területekre. A II. világháború után Németország és Magyarország háborús veresége pedig egy vissza nem térő alkalmat teremtett Csehszlovákia számára, hogy megvalósítsák ezeket az elképzeléseket.

• Háborús vesztesként Magyarország meglehetősen szűk mozgástérrel rendelkezett, ennek ellenére az utókor (és már a kortársak közül is többen) bírálták az akkori kormányt és Gyöngyösi János külügyminisztert, amiért aláírta a lakosságcseréről szóló egyezményt. Jogosak voltak ezek a kritikák?

– Magyarország nagyon sokáig határozottan elutasította az egyoldalú kitelepítést és a kényszerű lakosságcserét, s Csehszlovákiának végül a magyar lakosság 1945 őszén megkezdett csehországi deportálásával sikerült rákényszerítenie a magyar kormányt, hogy leüljön tárgyalni a lakosságcseréről. Magyarországnak nem volt semmilyen ellenszere, hogy a csehországi deportálásokat leállíttassa, így az a veszély fenyegetett, hogy a magyar kisebbséget teljes egészében széttelepítik Csehszlovákián belül. Ezt a magyar kormány meg akarta akadályozni, így nem maradt más választása, mint belemenni a tárgyalásokba. Ráadásul a nagyhatalmak is nyomást gyakoroltak a két országra, hogy kétoldalú tárgyalásokon rendezzék a magyar kisebbség ügyét. Nagyon más választása tehát nem volt Magyarországnak, mint aláírni az egyezményt. A sok rossz közül talán még ez volt a legkisebb rossz.

táblázat Ádámnak

• A lakosságcsere-egyezmény aláírása után a két ország a dokumentumban foglaltakat hogyan értékelte? Kik lehettek elégedettebbek?

– Egyik fél sem volt az: a csehszlovákok úgy tekintettek az egyezményre, mint első lépésre a magyarok teljes kitelepítése felé, s abban bíztak, hogy a későbbiekben sikerül megállapodásokat kötni a maradék magyar lakosság kitelepítéséről is. De a magyar fél sem lehetett elégedett, hiszen nem sikerült elérniük, hogy a lakosságcsere után Csehszlovákiában maradó magyar kisebbség jogfosztása megszűnjön.

• A magyarországi szlovákság és a csehszlovákiai magyarság kitelepítése között volt egy lényeges különbség: előbbiek önkéntesen jelentkezhettek a lakosságcserére, utóbbiakat a csehszlovák hivatalok jelölték ki. Hogyan, milyen szempontok szerint zajlott a „válogatás”?

– A magyar kormánynak valóban semmilyen beleszólása nem volt, hogy ki települjön át Magyarországról Csehszlovákiába, sőt: a csehszlovák kormány még arra is lehetőséget kapott, hogy egy toborzó bizottságot hozzon létre, amely több héten át propagálta az áttelepülés előnyeit a magyarországi szlovákságnak. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy nem egyenlő felek megállapodásáról volt szó. Az sem véletlen, hogy a kitelepített magyarok a szlovákoknál sokkal sérelmesebben élték meg a történteket – ők nem választhattak, menniük kellett. Arról, hogy a magyar társadalom mely csoportjait, mely területekről kiket kellene áttelepíteni, számtalan javaslat született. A csehszlovák fél abban volt érdekelt, hogy a társadalom módosabb rétegeit, valamint a városi és vidéki értelmiség nagy részét telepítse át. Fontos kritérium volt ugyanakkor a vallás is: a szlovák társadalom a reformátusokat például egyértelműen magyaroknak és kevésbé elszlovákosíthatónak tartotta, nem meglepő tehát, hogy a reformátusok túlreprezentáltak voltak a kitelepítettek között. De területi szempontok is szerepet játszottak a kérdésben: Zoboralján például azért nem számoltak kitelepítéssel, mert úgy gondolták, hogy az ottani magyarság pár évtizeden belül úgyis asszimilálódik.

kitelepítés - fotó 3

• Nagyon sokan (egészen pontosan 450 ezren) azért reszlovakizáltak, hogy elkerüljék a kitelepítést és a vagyonelkobzást. Morálisan hogyan ítélhető meg ennek a csaknem félmillió embernek a döntése?

– Személy szerint nem tudom elítélni ezeket az embereket, hiszen nyilvánvalóan kényszer hatása alatt kellett dönteniük. Nem önként és jószántukból, hanem egy olyan államhatalom nyomásának engedve határoztak így, amely más lehetőséget nem adott számukra ahhoz, hogy a szülőföldjükön maradhassanak.

• Érzékelhető-e valamiféle igény a szlovák történészek részéről Csehszlovákia háború utáni nemzetiségi politikájának tisztázására?

– A szlovák történetírásnak – mint ahogy a magyarnak is – több vonulata van: vannak, akik megmagyarázhatónak tartják a háború után történteket, vannak viszont olyan szlovák történészek is, akikről el lehet mondani, hogy kritikusan értékelik Csehszlovákia német- és magyarellenes nemzetiségi politikáját, és mindazt, ami a háború után történt. De itt nemcsak a szlovák történetírás álláspontja az érdekes, hanem a szlovák politika és társadalom hozzáállása is. Véleményem szerint a szlovák társadalom a mai napig nem érett meg arra, hogy kritikusan tudja értékelni Csehszlovákia háború utáni politikáját. Ezért sem jutottunk még el odáig, hogy akár csak egy jelképes bocsánatkérés megfogalmazódjon a nemzetiségük miatt meghurcolt magyarokkal szemben.

• Ezt Václav Havel a rendszerváltozás után megtette, a közeljövőben esély sincs ehhez hasonló szlovák gesztusra?

– Lehet, hogy magánemberként voltak, akik bocsánatot kértek, de ezt egy felelős szlovák intézménynek vagy testületnek (pl. a kormánynak vagy a parlamentnek) is meg kellene tennie. Ezt pedig belátható időn belül nagyon nehezen tudom elképzelni, még akkor sem, ha tudom, a kitelepített németektől és a zsidóságtól már bocsánatot kértek.

• Azt értem, hogy a társadalmi hangulat megváltozása és a bocsánatkérés még várat magára, de miért késik a szlovák-magyar közös történelemkönyv kiadása?

– Ennek a bizonyos közös történelemkönyvnek, amely az államalapítástól kezdve egészen a jelenkorig párhuzamosan tárgyalta volna a két nép történelmét, az előkészületei már több mint tíz évvel ezelőtt, a kétezres évek közepén elkezdődtek. Az egyes fejezetek szövegei el is készültek, le is fordították ezeket (magam is szerepet vállaltam a munkában), de amilyen nagy „összeborulással” indult a történet, olyan szomorú véget ért. Először arról volt szó, hogy tankönyv lesz, később már csak a tanárok számára szóló segédkönyvként beszéltek róla. Végül egyikből sem lett semmi, ugyanis Magyarország és Szlovákia sem jelentette meg a kötetet.

Langschadl Mátyás


A lakosságcsere legnagyobb vesztese a magyarországi szlovákság

A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény kapcsán az is érdekes – és kevesebb figyelmet kapott – kérdés, hogy a magyarországi szlovákságot mi motiválta arra, hogy Csehszlovákiába települjön. Nyilvánvalóan volt egy olyan réteg, amelyet a nemzeti öntudat vezérelt: az a gondolat, hogy visszakerüljön ősei földjére. Sokan voltak olyanok is, akik úgy gondolkodtak, hogy számukra előnyösebb lesz a gazdaságilag rosszabb helyzetben lévő Magyarországról a háború által kevésbé sújtott, gazdaságilag fejlettebb Csehszlovákiába települni. Erre természetesen rájátszott a csehszlovák propaganda is: azokon a röplapokon, amelyeken az áttelepülésre buzdították a magyarországi szlovákokat, kihangsúlyozták, hogy akik önként vállalják az áttelepülést, a győztes Csehszlovákia állampolgárai lehetnek, jól fizetett munkához és különböző szociális előnyökhöz juthatnak. Paradox módon azonban a lakosságcsere-egyezmény sokkal inkább sújtotta a magyarországi szlovák közösséget, ugyanis a kitelepítések következtében jelentősen csökkent a létszámuk és felgyorsult az asszimilációjuk. Csehszlovákiából összesen mintegy 90 ezer magyart telepítettek át Magyarországra a lakosságcsere keretében (ez akkor magyar közösség 15 százalékát jelentette), a magyarországi szlovákság azonban gyakorlatilag teljesen felszámolódott: az értelmiségi rétege eltűnt, azokon a településeken pedig, ahol korábban számbeli többségben voltak, elveszítették dominanciájukat. Ráadásul a szlovákok egy jelentős részének csalódnia kellett, hiszen az áttelepülés után nem azok a körülmények várták, mint amire számított.


A kitelepítendő magyarok listája egy helyen

Csehszlovákia hivatalosan 1946 augusztusában adta át Magyarországnak a kitelepítendő személyek névjegyzékét. A lista, amelynek összeállítására a lakosságcsere-egyezmény értelmében Csehszlovákia fél évet kapott, közel 200 ezer csehszlovákiai magyar nevét tartalmazza. A dokumentumot évekkel ezelőtt sikerült megtalálni a budapesti Magyar Országos Levéltárban, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet pedig digitalizálta és ma már megtalálható az intézet, valamint a Szlovákiai Magyar Adatbank honlapján (adatbank.sk). A digitalizációnak köszönhetően a névjegyzékhez mindenki hozzáférhet és akár konkrét települések szerint is böngészheti. A névjegyzékek külön csoportosításban sorolják fel az 1946. február 27-én aláírt lakosságcsere-egyezmény V. cikkelye alapján, vagyis a paritásos csere keretében áttelepítésre kijelölt személyeket, külön az egyezmény VIII. cikkelye alapján kijelölt egyoldalúan áttelepíthető ún. nagy háborús bűnösöket, valamint a VIII. cikkely alapján ugyancsak egyoldalúan áttelepíthető ún. kis háborús bűnösöket. A gyűjtemény kb. 95%-ban tekinthető teljesnek, egyes települések listái ugyanis csupán töredékesen voltak megtalálhatóak.


 

Top