Március 15-i ünnepségek régiónkban

Idén is régiónk számos településén tartanak ünnepi megemlékezéseket a forradalom és szabadságharc 168. évfordulója alkalmából. Összeállításunkból megtudhatja az időpontokat és a tervezett programját.

Észak-Komárom

Március 13-án, vasárnap 17 órától a VMK-ban kerül sor a komáromi iskolák ünnepi műsorára, Elszántan óvni az álmokat címmel. Fellépnek: Cséplő Cyntia, a Selye János Egyetem hallgatója, Nagy Ferenc költő, versmondó, a Jókai Mór Alapiskola tanulói, a Selye János Gimnázium diákjai, a Gaudium vegyeskar és hangszeres kamaraegyüttes. Közreműködik a Művészeti Alapiskola kamarazenekara. Vezényel Stirber Lajos.

Március 15, 16.30 óra – Koszorúzás a Jókai szobornál – Köszöntő: Petheő Attila, a Csemadok Területi Választmányának elnöke. Ünnepi szónok: Feszty Zsolt városi képviselő. Közreműködik: a szentpéteri Rezeda Népdalkör, Szebellai Dániel a Selye János Gimnázium tanulója.

Március 15, 17.00 óra – Koszorúzás a Klapka szobornál – Köszöntő: Keszegh István tanár, a Csemadok Városi Szervezetének alelnöke. Ünnepi szónok: Elek József, a Selye János Gimnázium tanára. Közreműködik: a Concordia Vegyeskar – vezényel: Stubendek István, továbbá Dóczé Bálint Jonatán a Selye János Gimnázium tanulója.

Ógyalla

Március 13-án 15.00 órakor a Jókai szobránál tartanak megemlékezést a városban. Ünnepi beszédet mond Fehér István, gimnáziumi tanár, a kultúrműsor után koszorúzás.

Gúta

Március 14, 16.00 Ünnepi faültetés a leendő hírességek parkjában (a városi hivatal előtt). A fát ülteti Dráfi Mátyás. 17.00 Koszorúzási ünnepség a Szent Rozália parkban, ünnepi beszédet mond Horváth Árpád polgármester. 18.00 VMK Görgey Gábor: Görgey című drámája a Teátrum Színház előadásában.

Dél-Komárom

Március 15, 11.00 órakor, Megemlékezés a Kopjafás emlékparkban. Ünnepi beszédet mond Udvardyné dr. Mühlenkampf Erika. Közreműködnek Boráros Imre, a Jókai Mór Gimnázium diákjai, a Garabonciás Néptáncegyüttes, Horsa István és zenekara, valamint Havay Viktória népdalénekes.

14.00 óra, Szőny, Petőfi Sándor Művelődési Ház. Ünnepi beszédet mond Számadó Emese, közreműködnek a Bozsik József Iskola diákjai.

Nagymegyer

Március 15, 16 órakor a helyi református temetőben, Nagy Rátz József síremlékénél tartanak megemlékezést a szabadságharc kitörésének 168. évfordulója alkalmából.

DSC_0523

Csicsó

Március 12, 14.00 – A „Magyarnak maradni“ emlékparkban kerül sor az  1848-49-es szabadságharc évfordulójának emlékünnepségére. Program: 14.00 a Gyöngykoszorú Népdalkör és a Gáspár Sámuel Alapiskola énekkarának közös éneklése, verset szaval Nagy Zoltán, ünnepi beszédet mond Ing. Földes Csaba (község polgármestere), koszorúzás, 15.00 helyszín a helyi kultúrház nagyterme: „Pilvax – a forradalom csarnoka“ az emlékműsort előadják a Gáspár Sámuel Alapiskola diákjai Mgr. Nagy Edit tanárnő vezetésével, a Grandioso zenekar ünnepi műsora

Dunamocs

Március 13-án, 15.00 órakor megemlékezés a református templomkertben. Majd 16.00 órától Kultúrműsor a kultúrházban. Fellépők: az alapiskola tanulói, a dunaradványi Magok csoport és az Osli-i népdalkör.

Ekel

Március 13. 14.00 – Koszorúzás az emlékműnél. Ünnepi beszédet mond: Petheő Attila, a Csemadok járási elnöke, megyei képviselő. Ünnepi műsor a helyi kultúrházban. Közreműködnek: Nagy Gábor versmondó, Kiss Lajos, a Csemadok ASZ tiszteletbeli elnöke, az ekeli Hetényi János Alapiskola diákjai

Martos

Március 13-án, 10 órakor a megemlékezés a református templomban kezdődik ünnepi istentisztelettel, majd fellép Nagy Boglárka Gútáról és az óvodások, iskolások előadják hazafias műsorukat. A Millenniumi emlékműnél fellép a Kéknefelejcs Dalkör, ünnepi beszédet mond Petheő Attila, a Csemadok járási elnöke és megyei képviselő. A koszorúzás közben a Csemadok énekkara énekel.

Megyercs

Március 14. 11.00 – Koszorúzással egybekötött megemlékezés a helyi temetőben.

Naszvad

Március 12. (szombat), 17.00 órakor ünnepi megemlékezés a helyi Művelődési Központban.

Perbete

Március 12-én 15.30 órakor veszi kezdetét a megemlékezés a kultúrház mellett lévő kopjafánál. Ünnepi beszédet mond Török Sarolta, a Csemadok HSZ elnöke. 16 órától koncertet ad a helyi kultúrházban Zsapka Attila, Vadkerti Imre és Sipos Dávid.

(d)

Top