REAL-K

Május végén újra Komálom Gyerkőcfesztivál

Május 27-én, vasárnap lesz a IV. Komálom Gyerkőcfesztivál. Mintegy 30 egyesület közreműködésével, kiemelt partnereivel és támogatóival a Villa Camarum Polgári Társulás szervezi a több helyszínen zajló rendezvénysorozatot.

18768235_691378644320245_4424380527438137298_o

Kiss Réka szervező, a polgári társulás ügyvivője elmondta, több módosítást bevezetnek az idén. Minden eddiginél szigorúbban kezelik majd a fesztivál fő attrakcióját, az ugrálóvárat. „Egy kis karámot helyezünk el az ugrálóvár mellett, ott várakoznak majd a gyermekek, azután öt percet ugrálnak, és akár ismét beállhatnak a sorba” – részletezte.

Újdonság lesz a Selfiemat. „Bajban lennénk, ha ezt megrohamoznák a gyermekek, hiszen óránként 30 képet készít a berendezés. Ezért bevezetünk egy pecsételő füzetet, mellyel ki lehet érdemelni a vicces selfiek elkészítésének a lehetőségét. Most először lesz kihelyezett véradás a Komálom Gyerkőcfesztiválon, délelőtt a Zichy-pont civil közösségi térben. Nem titkolt célunk, hogy amíg az édesanya főzi a vasárnapi ebédet, az apukák a gyermekekkel délelőtt eljönnek vért adni, körülnéznek a fesztivál helyszínein.” Délután 13 órától indulnak a programok és este 20 óráig tartanak.

Az idei fesztivál a megszokott helyszíneken zajlik. A Klapka téren autók, motorok, mazsorettek, táncosok és a „nyitott városháza” program; a Zichy-pontban természetfilm-fesztivál; az Anglia parkban kézművesek, sportjátékok, állatsimogató, ugrálóvár; a Tiszti pavilon udvarában Ringató, bábszínház, színház; a Tiszti pavilon előtt zenei programok, a lezárt útszakaszon pedig egyebek mellett, rendőr- és tűzoltóautó várja a családokat.

Kiss Réka végül elmondta, a fesztivál ingyenes, kizárólag étel és ital árusítása lehetséges. „Akik nem rendelkeznek a szervezők által aláírt és lepecsételt engedéllyel, a rendezvényen nem vehetnek részt” – tette hozzá, és elmondta, következő sajtótájékoztatójukat május elején tartják. Akkor már a részletes műsor is várható.

(bárány)
(fotó: villacamarum.eu)

Top