REAL-K

Magyar nyelvű előadás szlovák közönségnek

Egyedüliként léptek fel magyar nyelvű előadással a komáromi Munka Utcai Alapiskola gyerekszínjátszói az amatőr színjátszók legjelentősebb szlovákiai fesztiválján (Scénická žatva) Turócszentmártonban. A Pogácsakedvelőket kétszer is visszatapsolta a szlovák közönség, de a zsűri is elismerően szólt produkciójukról – a nyelvi korlátok ellenére.

21151263_1848592415156738_7856514426569212324_n

Az iskola színjátszó csoportja a Volt egyszer egy répaföld című abszurd színpadi játékot adta elő, amit Laboda Róbert pedagógus, slammer írt és rendezett. A Pogácsakedvelők nevű iskolai társulatot azt követően hívták meg az észak-szlovákiai városban megrendezett országos fesztiválra, hogy gyémántsávos minősítést nyertek a Duna Menti Tavasz idei döntőjében.

Turócszentmártonban nem versenyről volt szó, így díjakat sem osztottak, viszont a szakmai zsűri pozitív értékelése mégis komoly elismerést jelentett. „Kissé tartottam attól, hogy milyen fogadtatásban lesz részünk, hiszen a szlovák zsűritagok nem értettek magyarul. Végül bebizonyosodott, hogy magyar nyelvtudás nélkül is élvezhető és követhető volt az előadás, köszönhetően az arcjátéknak, mozgásnak, hanghordozásnak. Ráadásul a közönség is vette a lapot, még a magyar szójátékokra és poénokra is pont akkor és úgy reagáltak, ahogy egy magyarul értő néző is tette volna. Két alkalommal is visszatapsolták a gyerekeket“ – mesélte Laboda Róbert, a színjátszócsoport vezetője. „Úgy érzem, sokat adott nekünk a fellépés szlovák környezetben, de a zsűri is hangsúlyozta, remek dolog, hogy bemutatkoztunk.“

Hangsúlyozta, a siker a gyerekeké, de szeretné megköszönni az iskola támogatását is, továbbá Habán Hajnalka és Csenger Henriett pedagógusoknak és Szabó Csilla rendezőnek a segítséget. „Az ilyen pozitív élmények erőt adnak a további munkához mindannyiunknak, ahhoz, hogy újabb dolgokat próbáljunk ki, és szakmai alázattal viszonyuljunk a közös munkához“ – fűzte hozzá Laboda Róbert.

(d)

Top