Lidl helyett Billa és szolgáltatások háza?

Új fejlemények kerültek napvilágra a gútai Lidl-sztori kapcsán. A közvetítő cég szerződést módosítana, akár Billa áruház, illetve szolgáltatások háza is épülhet Gútán, a Templom téren.

BILLA(képünk illusztráció)

Még nem került pont a Lidl gútai történetének végére, bár a nemzetközi üzletlánc a Sedus Group közvetítő cégen keresztül jelezte, belátható időn belül nem akar boltot nyitni Gútán. Tomáš Bezák, a Lidl szóvivője azonban lapunknak azt mondta, továbbra is nyitott kérdés számukra, hogy megtelepedjenek a 11 ezer lakosú kisvárosban, de a tárgyalások menetéről és tartalmáról nem kívánt nyilatkozni. Úgy tűnik, kikerült a képből a Lidl, és helyette információink szerint bejelentkezett a Billa. A gond az, hogy a gútaiak nagy többsége kizárólag a Lidl-bolttal lenne megelégedve.

A Sedus Group döntéskényszerbe került, tekintve, hogy a várossal kötött előszerződésben foglaltak szerint a Templom téren lévő területen, amelyen a várostól mintegy 501 ezer euróért megvásárolandó irodaépület is áll, csak Lidl épülhet. Juraj Rochfaluši, a Sedus Group illetékese csupán annyit közölt lapunkkal, hogy a részleteket továbbította a város vezetőségének. Horváth Árpád polgármester megkeresésünkre elmondta, a Sedus Group még a februári hónapban elküldte a tervezetet, ám mivel hiányos volt, azt csak március elején pontosították. A város első embere úgy fogalmazott, a közvetítő cég módosítaná az előszerződést – felmondani nem kívánja, ugyanis 50 ezer eurós pénzbüntetést kellene fizetnie. Horváth Árpád elárulta, a cég egy üzletközpontot, illetve szolgáltatások házát szeretne kialakítani a területen.

Bérelhető irodahelyiségeket kínálnának, illetve kereskedelmi célokra használnák, e téren információink szerint már a Billa üzletlánc tett lépéseket, de más érdeklődőkre is számítani lehet. A kialakítandó központban bankfiók működhetne és orvosi rendelők is nyílhatnak.

A Lidllel kapcsolatos történet 2015-ben kezdődött, azóta több módosítás történt, a tárgyalások megrekedtek, többek között a magas vételár megszabása miatt. Aztán néhány hónap után éppen a fent említett Sedus Group vette át az egyeztetések folytatását, és bár voltak lakossági tiltakozások (petíciók, a területen lévő villanymeghajtású malom műemlékké nyilvánításának szándéka, amit az illetékes hivatal elvetett), mégis lassan, de afelé haladt az ügy, hogy lesz Lidl Gútán. Aztán idén a közvetítő cég bejelentette, hogy a Lidl egyelőre eláll a befektetéstől, azonban ők nem akarnak lemondani erről a beruházásról, mivel rengeteg pénzt beleöltek már. Ugyanis nemcsak városi ingatlanokat érint a Templom téri beruházás, hanem családi házakat és magántulajdonban lévő telkeket is.

„A végső döntést az önkormányzat fogja kimondani, amelynek ülésére március 26-án kerül sor” – fogalmazott a polgármester.

Borka Roland

Top