Légiósok karácsonya

A komáromi extraligás csapatokban több külföldi vendégjátékos is szerepel. Némelyikük hazautazik, mások pedig a Duna-parti városban élik át az ünnepeket. Ebből az alkalomból faggattunk két-két röplabdázót és kosárlabdázót.


legiosok_ilicUglješa Ilič (röplabda, Szerbia – VK Spartak UJS Komárom) ortodox keresztény vallású röplabdázó, ezért családjával általában január 7-én ünneplik a karácsonyt. “Ilyenkor mindenki összejön, a testvéreimmel és a szüleimmel éljük át a meghitt pillanatokat. Egészen biztosan ezek az év legszebb napjai, hiszen együtt vagyunk, ellátogatunk a templomba, feldiszítjük a karácsonyfát és egy hatalmas lakomát csapunk. Idén viszont változik majd a helyzet, hiszen január hetedikén mérkőzésünk lesz, így nem lehetek otthon. Az új évben elsősorban jobb ember szeretnék lenni, és a sportteljesítményemen is javítanék. Remélem, hogy elérjük céljainkat és az egészségem is jól szolgál majd, hiszen ennél semmi sem lehet fontosabb.”


legiosok_perovicIvan Perovič (röplabda, Szerbia – VK Spartak UJS Komárom) szintén ortodox vallású, így a közeledő otthoni karácsonyi mulatságokról ő is lemarad. „Hat évig szülővárosomban röplabdáztam, így a karácsonyt mindig a családommal töltöttem. Egy tradicionális szerb karácsony jókedvűen zajlik. Sült sertést eszünk, mellé házilag készített kenyeret és sütit. Ez utóbbiból jó sokat, hiszen a karácsony előtti éjszaka böjtölünk. Idén viszont a pályán töltöm a karácsonyt, ami lehet, hogy kicsit furcsa lesz. Az új évben további fejlődést várok magamtól, szakmailag és emberileg is, ezért pedig mindent el is követek majd.“


legiosok_cobbFarad Cobb (kosárlabda, USA – MBK Rieker Com-therm Komárom) is a család fontosságát hangsúlyozta ki, de természetesen ő is rajong az ilyenkor esedékes eszem-iszomért. „Idén karácsonykor az interneten keresztülleszek együtt a családommal, FaceTime-on folytatunk majd videós beszélgetést. Ilyenkor általában nagyokat pihenek, miközben karácsonyi filmeket nézek a tévében. 2017-ben arra törekszem majd, hogy a lehető leggyakrabban segítsem győzelemhez a csapatom, és hogy a pályán is én legyek a legjobb. Egyelőre ugyan nem hozzuk az előzetes elvárásokat, remélhetőleg sokat fejlődünk majd e téren is.“


legiosok_langstonWayne Langstonnak (kosárlabda, USA – MBK Rieker Com-therm Komárom) sem lesz alkalma a megszokott módon ünnepelni, hiszen a karácsonyi időszakot szintén Komáromban tölti. “Nagyon jó lenne, ha az új évben sokkal több lepattanót sikerülne megszereznem. A csapat jelenleg nem úgy áll, ahogy szeretnénk, de ez biztosan megváltozik majd.”

(KGD)


Top