Delta – A Komáromi régió hetilapja – Komárňanský regionálny týždenník

Labdarúgás

Written By: admin

Saját nevelésű hazai játékosokkal szeretnének bizonyítani

2012.01.30

Sok mende-monda keringett az őszi idény befejezése után a perbetei zöld-fehérekről. Szinte minden elhangzott, ami ilyenkor el szokott hangzani. A játékosok jövés-menéséről szóló „hírek” lehettek akár igazak is, a klubok anyagi helyzete sem mindenütt rózsás, így ilyen problémák felemlítése sem bír különösebb hírértékkel.  De hogy ez a szép múlttal rendelkező klub feloszlatná önmagát, egyes megállapítások szerint a községi önkormányzat támogatásának hiányában, talán mégiscsak túlzás. Ezért ellátogattunk a nagyközségbe, hogy saját szemünkkel, személyesen győződjünk meg a valós tényekről.

FC Perbete
Nem sok klub büszkélkedhet régiónkban olyan gazdag múlttal, mint a perbetei zöld-fehérek. Az 1923-ban megalakult egyesület végigjárta nemcsak a tőle elvárható bajnokságokat, de több esetben is messze túlteljesített. Mint mindenütt, a megalakulást követő években a kezdetlegesség nyomai mutatkoztak ugyan, de az idő múlásával a lelkes fiatalok olyan pályára irányították a klubot, amely évtizedeken keresztül csak felfelé ívelt. Egy bajnokságban játszani Nagytapolcsány, Nyitra, Párkány, Komárom és több nagyobb város csapataival, bizony csak keveseknek adatott meg régiónkban. Voltak ugyan nehezebb évei is a csapatnak, de a perbetei virtus, s főleg fociszeretet azonban mindig megtették hatásukat, és újra felfelé kezdett emelkedni a klub zöld-fehér zászlaja.  Tény, hogy évtizedeken át a perbetei csapat nem volt gyakori „vendég” a Területi Bajnokságban, többnyire magasabb osztályokban töltött be fontos szerepet. Jelenleg csak nosztalgiázhatnak a perbetei szurkolók, hiszen amióta csapatuk kiesett az V. ligából, szinte képtelen magára találni. Ennek nagyon sok oka van, ezek viszont csak és kizárólag a klub háza táján keresendők. Egy nagyközségnek valóban szüksége van a temérdek idegen játékosra? Mindent elkövettek az utánpótlás nevelésének terén? Jól kommunikálják le tevékenységüket a szurkolókkal, akiknek sajnos, nagy része barátságtalanul viszonyul csapathoz és vezetőkhöz egyaránt? Nem kellene mindenkit mozgósítani a közös ügy érdekében? Nagyon sok a megválaszolatlan kérdés Perbetén. Bízzunk benne, hogy rövid úton rendezik ügyeiket, és ismét öröm lesz focira járni a csodálatos perbetei sporttelepre.

Jozef Koša

A községi hivatalban kezdtük látogatásunkat, ahol Jozef Koša polgármester fogadott bennünket. Kissé ugyan elcsodálkozott, hogy fociügyben éppen őt keressük, de azért nem tagadta meg egykori önmagát, a mindenkori legnagyobb perbetei focisikerek egyik kovácsát. „Az utóbbi 10-15 évben valami nagyon el lett rontva községünk labdarúgásában. Igencsak fura irányt vettek a klubon belüli kapcsolatok, elsősorban ezeket kell helyretennie a klubvezetésnek. Óriási űr tátong az utánpótlás nevelésében is, merthogy nem elég a pályán ölbe tett kezekkel várni a gyerkőcöket, szorosan együtt is kellene működni az iskolával, meg kellene szervezni a focikört és egyebeket. Aki ilyen körülmények között a támogatás mértékéről beszél, az nem igazán ismeri a valós helyzetet. Az önkormányzat közel 30 ezer euróval támogatja a klubot, ebből a tavalyi évben 13.560 euró készpénzt utaltunk át a klub számlájára, de fizetjük a pályafenntartás valamennyi költségét, és a főállásban dolgozó pályagondnok bérét is. Úgy gondolom, ez nem kis támogatás ebben az osztályban, tehát nem pénzről kell itt beszélni, hanem inkább azon kell elgondolkodni, miként lehet visszaszerezni azoknak a helyi labdarúgóknak a bizalmát, akik valamilyen okból hátat fordítottak a klubnak” – mondja el a polgármester. Mindezt éppen akkor, amikor megérkezik, az egyes hírek szerint éppen lemondott klubelnök, Morvai József.
Milyen az ön jelenlegi státusza? – kérdezzük az elnököt. „Való igaz, hogy lemondtam elnöki posztomról, de ennek nincs semmi köze a klubon belüli állapotokhoz, ami szerintem sem különösebben drámai. Arról van szó csupán, hogy tavasztól külföldre szólít a munkám, így nem tudnám úgy ellátni elnöki teendőimet, ahogy az kívánatos lenne. Az új elnök megválasztásáig teszem a dolgomat, de utána is szeretnék a vezetőségben maradni, és segíteni a klub előremenetelét. A szóbeszéd, hogy menekülök a süllyedő hajóról nem igaz, merthogy nincs süllyedő hajó sem” – mondja mosolyogva a még hivatalában lévő klubelnök.
A szóbeszéd az szóbeszéd, de „nem zörög a haraszt…”, próbáljuk további szóra bírni Morvai Józsefet. „Az önkormányzat támogatását illetően, a polgármester úr pontos számokat közölt, valóban másutt kell keresnünk a problémák gyökerét. Nem igazán tudom az okát, de való igaz, hogy több hazai nevelésű játékos nem volt hajlandó vállalni a játékot a perbetei klub színeiben. Ehhez talán hozzájárult az is, hogy egy ideje idegen játékosokra kezdett épülni a csapat, akik eléggé sok pénzt elvontak a klub kasszájából. Az soha nem szül jó vért egy csapatban, ha valakit csak azért preferálunk jobban, mert ő idegen. Ezt éreztük ebben az idényben is. Jómagam is kezdek rádöbbenni, hogy ez így tovább nem mehet, községünk játékosaira kell helyezni a hangsúlyt, és nagyon be kell erősítenünk az utánpótlás nevelésének terén is. Az is tény viszont, hogy a perbetei szurkolóknak lényegesen nagyobbak az elvárásaik, mint amire jelenleg képesek vagyunk. Sokan ebbéli véleményüket eléggé furcsa módon fejezik ki, azaz a mérkőzéseken eléggé el nem elítélhető módon sértegetik a játékosokat és klubvezetőket. Ez nagyon rossz hatással van a játékosok teljesítményére és a klubvezetők munkájára egyaránt. Ezen is feltétlenül változtatni kell, mert összefogás nélkül nem lépünk előre” – mondja a klubelnök.
Hogyan tovább, tehát? – kérdezzük a polgármestert és az elnököt. „Részünkről garantálni tudom, hogy a klub ebben az évben is fillérre pontosan megkapja azokat a juttatásokat, amelyeket az előző évben. Ennek azonban van egy alapvető feltétele. Egy olyan hiteles, felelősségteljes vezetőségnek kell felállnia, amely a legjobb tudása szerint fog ügyködni a perbetei labdarúgás életben tartásán, később fellendítésén” – mondja kompromisszumot nem tűrő hangon a polgármester, majd Morvai József így folytatja: „Ez jogos felvetés a polgármester úr részéről, és mi ehhez is fogjuk tartani magunkat, remélem, a majdan megválasztott vezetőség is. Klubunk jövőre lesz 90 éves, és bizonyára senki nem szeretné, ha a jubileumi évben már nem lenne labdarúgás községünkben. A közeli napokban összehívjuk valamennyi, jelenleg passzív labdarúgónkat, és bölcs érvekkel megpróbáljuk meggyőzni őket arról, hogy nincs más kiút a gödörből, mint az ő visszatérésük a csapatba. Ha nem vállalják, úgy sajnos, az új vezetőség is kénytelen lesz visszatérni idegen játékosok szerződtetéséhez. Márpedig ezt anyagilag elhúzni ebben a helyzetben szinte lehetetlen” – véli az elnök.

Morvai József

Van elképzelésük a klub új elnökének személyét illetően? – kérdezzük tovább. „Igen, én már tárgyaltam Ing. Marian Križan középiskolai tanárral, aki rövid gondolkodási időt kért. Bízom benne, hogy elvállalja, és az általa javasolt vezetőségi tagokkal közösen, kivezetik a klubot ebből a bizonytalanságból” – mondja a polgármester. A jelenlegi elnök hasonlóképpen nyilatkozott az elnöki poszt várományosáról. „A tanár úr nagy köztiszteletnek örvendő, a lakosság bizalmát élvező személyiség, aki kellő tekintéllyel rendelkezik ahhoz, hogy rendet tegyen a község labdarúgásában. Nagyon el tudnám vele képzelni az együttműködést, bízom benne, hogy elvállalja ezt a felelősségteljes tisztséget” – mondja Morvai József.

Lengyel Gábor

A sporttelepen folytatjuk beszélgetésünket, amelybe bekapcsolódik Lengyel Gábor is, aki több funkciót is betölt a klubban. Pénztáros, pályagondnok és a diákcsapat edzője is egyaránt. Egyfajta megszállottja a perbetei labdarúgásnak, hiszen annak „csúcsidejében” egyik meghatározó játékosa volt. „Nem igazán értem, miért nem akarnak a fiatalok focizni. Itt van a fiókomban 29 ifjúsági labdarúgó játékos-igazolványa, közülük mindössze 15-16 vesz részt a csapat munkájában. A diákcsapatot is csak úgy tudtuk benevezni a bajnokságba, hogy Újgyalláról töltöttük fel a csapatot. Ez persze nemcsak perbetei jelenség, hasonlóval más klubok is küzdenek” – mondja el Lengyel Gábor.
Mi tehát a jövő felé vezető út Perbetén? – kérdezzük Morvai József klubelnököt. „Véget kell vetnünk a profizmusnak, saját nevelésű játékosokra kell felépíteni a perbetei labdarúgást. Ez azonban hosszabb idő kérdése, de amint már mondtam, már most tavasszal megpróbálunk ilyen csapatot pályára küldeni. Ha nem sikerül, kénytelenek leszünk hozni néhány idegen játékost. Bármilyen is lesz a helyzetünk tavasszal, mindenképpen megpályázzuk a tabella első öt-hat helyének egyikét. Aztán meglátjuk, mire lesz ez elég. Nem sietünk, mert ez valóban sok türelmet és munkát kíván. Tavasszal is számítunk azon támogatóink segítségére, akik eddig sem hagytak bennünket cserben. Ha feláll az új klubvezetés, majd az eldönti, hogyan kíván áthuppanni a klub 90. évébe. Remélem, optimizmussal feltöltődve, az összefogás jegyében” – zárja beszélgetésünket Morvai József elnök, aki eddig is sokat tett szeretett klubjáért.

Hosszú távon merészebb terveket is szövögetnek- FK Activ Komárom

2012. 01.23

FK Activ Komárom
Jelenleg régiónk egyik legfiatalabb klubja, a nagyszigetiek társaságában.  Igaz, a közvélemény nagy része a „legfiatalabb” jelzőt Ifjúságfalvának tulajdonítja, de tudni kell, hogy Ifjúságfalván nem most alakult, csak felújította tevékenységét egy régebben sikeres klub.  A kezdetek 2004-hez köthetőek, amikor Róbert Mihalička és Slavomír Ďurčo megalapították az FK Premium nevet viselő klubot. A 2007/2008-as idény felénél, egy „palotaforradalom” következtében megszűnt ugyan létezni, de annak alapjain, Róbert Mihalička, Ujvári László és Töltési Róbert egy új klubot kezdett építeni. Ezzel a névvel tehát 2008 óta működik a klub. Új játékosok érkeztek, de sokan azok közül is visszatértek, akik már játszottak a Premium csapatában. A csapat szerény körülmények között ugyan, de egyre jobb eredményeket ért el a területi második osztályban, mígnem a tavalyi idényben feljutott a járási elitcsoportba. Újoncként a 12. helyről várja a tavaszi folytatást, de a klubvezetés és szurkolóik szinte biztosra veszik, hogy a következő idényben is itt folytathatják szereplésüket. Sőt, ha minden terveik szerint alakul, akkor már az „elit“ között is a legelőkelőbb helyeket szeretnék megpályázni.

Róbert Mihalička

A komáromi kék-sárgák egyik alapítójával, jelenlegi elnökével, Róbert Mihaličkával beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről. A mindig higgadt sportember, aki a labdarúgás mellett, a komáromi kosarasok között is nagy népszerűségnek örvend, szinte elképzelni nem tudja életét a sport szervezése nélkül. Beszélgetésünk közben gyorsan kiderül, hogy az elnöknek kiforrott véleménye van nemcsak saját klubjának tevékenységéről, de régiónk labdarúgásának buktatóiról is.

„Ami az FK Activ jelenlegi állapotát illeti, nos meg kell mondjam, elégedett vagyok. Az ősz folyamán meggyőződhettünk a Területi Bajnokságban uralkodó erőviszonyokról, pontosan tudjuk, mire vagyunk képesek ebben a bajnokságban. Természetesen mint újoncnak, elsőszámú célunk a bennmaradás, de gondolom, ezzel különösebb problémáink nem lesznek. Sőt, ha a tavaszi idénynek is hasonló lelkesedéssel vágnak neki játékosaink, akár a mezőny közepén is végezhetünk. Ami hosszú távú terveinket illeti, én személy szerint maximalista vagyok. Bár szerény körülmények között dolgozunk, játékosainknak olyan feltételeket igyekszünk teremteni, hogy valamennyien elégedettek legyenek. Amikor majd annak eljön az ideje, szeretnénk feljutni az V. ligába. Tudom, hogy a klubok ma anyagi problémákkal küzdenek, viszont minden sportolónak elsődleges célja kellene hogy legyen – legjobbnak lenni” – mondja el Róbert Mihalička.
A pénz nagy úr, ezt érzékelik régiónk klubjai is. Ön szerint tehát össze lehet ma hozni olyan költségvetést, amely biztosítja a klub zavartalan működését a bajnoki idényben? – faggatjuk a klubelnököt.  „Igen, össze lehet. Elsősorban a nevezési díjra, utaztatásra és a játékvezetői díjakra kell elkülöníteni a szükséges pénzösszeget. Meg vagyok győződve, hogy valamennyi klub ezt az összeget megkapja az adott település önkormányzatától. Tudatosítani kell, hogy ebben a bajnokságban „kiemelt játékosokat” fizetni, több mint luxus. Meggyőződésem az is, hogy ahol 5 ezer eurót ad tevékenységre az önkormányzat, ott nagyobb gondok nélkül, két ifjúsági csapattal együtt, végig lehet játszani a bajnokságot. Sajnos azonban, sok helyen néhány játékos és az edző kimerítik a költségvetés nagyobb részét, a klubok pedig pénzhiányról kezdenek beszélni. A mi esetünkben a városi önkormányzat 35 százalékban fedezi valós költségeinket, de eddig így is meg tudtuk oldani problémáinkat, és hálásak vagyunk ezért a kicsiért is. Persze, a mi helyzetünk kissé specifikus, hiszen Komáromban sok nagy egyesület működik, mi valahogy kiszorultunk az érdeklődés perifériájára. Ennek ellenére keményen dolgozunk, és be akarjuk bizonyítani a városvezetésnek életrevalóságunkat, hiszen így vagy úgy, mindenképpen a várost képviseljük” – mondja el a klubelnök.
Komáromot képviselik, mégsem Komáromban
játsszák mérkőzéseiket. Mi ennek az oka? – kérdezzük az elnököt. „Tudjuk, hogy ez így nem jó, sőt, talán ez is fékezi klubunk fejlődését. A 2010-es idényben kezdődtek a problémák, amikor még a Komáromi Városi Stadionban játszottuk mérkőzéseinket. Egyik esős vasárnapon, a KFC egyik vezetője megtiltotta, hogy lejátsszuk bajnoki mérkőzésünket, a pálya minőségének megőrzésére hivatkozva. A meccset el kellett halasztanunk, majd később ez a helyzet megismétlődött. Akkor úgy döntöttünk, hogy háttérbe húzódunk, és keresni kezdtük a megoldást. A keszegfalviak „könyörültek meg rajtunk”, ahol már második éve élvezhetjük a hazai pálya előnyét. Végtelenül hálásak vagyunk ezért a gesztusért. Miután feljutottunk a  Területi Bajnokságba, a kérdés újra napirendre került, hiszen csakúgy, mint mindenütt, mi is a saját szurkolóinkat szeretnénk kiszolgálni. Bár ismét hallottunk, hogy  „maradjanak ott ahol vannak”, ennek ellenére, az új együttműködés mégis kezd körvonalazódni. A KFC ugyanis beleegyezett, hogy téli alapozásunkat az edzőpályán végezhessük el. Bízom benne, hogy a 2012/2013-as idénytől fel tudjuk teljesen újítani együttműködésünket a KFC-vel, és bajnoki mérkőzéseinket újra a komáromi stadionban tudjuk lebonyolítani. Igaz, ezt még több tárgyalás fogja megelőzni, de hiszem, hogy Komáromban mindenki tudatosítja, hogy mi is komáromi klub vagyunk, ezt a várost képviseljük, itt akarunk örömöt szerezni a szurkolóknak” – reménykedik Róbert Mihalička.
Milyen változások várhatóak a játékoskeretben? – kérdezzük befejezésül az elnöktől. „Mint a legtöbb helyen, nálunk is várhatóak változások. Minden poszton erősíteni szeretnénk, így négy játékossal folynak a tárgyalások. Neveket mondani még korai lenne, de talán meglepetéssel is szolgálunk majd. Távozási szándékát eddig senki nem jelezte, remélem, nem is fogja. Egyik prioritásunk ugyanis az, hogy ezt a remek gárdát együtt tudjuk tartani” – fejezi be mondandóját a klubelnök.
Ahogy a beszélgetésből kiéreztük, a klub legnagyobb problémája a bajnoki mérkőzések helyszínének biztosítása. Való igaz, hogy a két klubnak szót kellene értenie, hiszen mindketten a komáromi szurkolóért vannak. A komáromi labdarúgás eddigi történelméből kiderül, hogy azokban az években, amikor a városban több mint tíz labdarúgó klub működött, négy pályán meg tudták oldani a csapatok működését. A kettő, talán most is megoldható lesz. Pályák ugyan most is vannak, csak éppen elhanyagolt állapotban. Az Erzsébet-szigeti és gadóci pályák felújítása sokat lendíthetne a komáromi labdarúgáson, de ez jelen állásnál, talán csak utópia. Vagy mégsem?
Böröczky József
Az FK Activ felvételei

„Búzavirágok a futballpályán”, avagy Dunamocson kék-fehér a nyerő

  • 2012.01.16

Dunamocsi Football Club
Az egyik legnagyobb focimúlttal rendelkező klub régiónkban a dunamocsi. Az első írásos feljegyzés 1924-ben tesz említést a Duna menti település labdarúgásáról. A Dunamocsi Sport Club akkor 37 tagot számlált, az elnöki teendőket ifj. Lajos András látta el.  Később, 1927-ben egyesületté duzzadt D.S.E. néven, majd nem sokkal később felvette a Dunamocsi Football Club megnevezést. Háború után a Društevník „tucatnevet” erőltették a klubra, de rendszerváltás után nem sokkal, a lelkes dunamocsiak visszatértek a D.F.C. megnevezéshez.
Először 1951-ben neveztek be a bajnokságba, addig csak barátságos mérkőzéseket játszottak a környező falvak csapataival. A 30-as években a klubnak saját zenekara és színtársulata is volt, amelynek a község írója, Nehéz Ferenc is oszlopos tagja volt. Mi több, néhány kedves színdarabbal is meglepte a község lakosságát. Egyik novellája, a „Búzavirágok a futballpályán”, amely az Érsekújvár és vidéke című hetilapban is megjelent, a dunamocsi labdarúgás akkori mindennapos helyzetét taglalja. Éppen a már említett búzavirág adta az ihletet a klubszínek megválasztására. A D.F.C. a mai napig hűségesen kitart a kék-fehér klubszínek mellett.
1951-ben a Párkányi járás bajnokságába sorolták be a csapatot, annak is utolsó csoportjába. Egy évvel később azonban már egy osztállyal feljebb játszottak a dunamocsiak. 1968-ban lényegesen megerősödött a csapat, mivel Szenczi Zoltán és Lajos Ede, a KFC kiválóságai visszatértek megerősíteni szülőfalujuk csapatát. Nem csoda, hogy egy újabb idény után már a II. osztályban találták magukat. Mai pályájukon az 1969/1970-es idényben mutatkoztak be a kék-fehérek, azóta itt folynak a mérkőzések. 1974-ben, amikor a csupa szív kapus Mogyorósi Kálmán lett a klub titkára, megmozdult az utánpótlás nevelése is, így 1980-ig diák és ifjúsági csapata is volt a községnek. Ma is tisztelet övezi a csallóközaranyosi Horváth Tibor nevét, aki az 1982/83-as idényben vette át a csapat irányítását játékos-edzőként. Évről évre kúsztak feljebb a tabellán, míg 1985-ben a második helyen végeztek. Nem kevesebb tisztelettel említik Hornyák Zoltán nevét is, akinek dunamocsi szereplése alatt a csapat állandósította helyét a régió legjobbjai között. A harmadik évezredbe lépve, több edző is kicserélődött, akik közül különösen a marcelházi Kosztolányi Gábor alkotott maradandót.
Jelenleg a területi bajnokság II. osztályában szerepel a csapat, és minden jel arra mutat, hogy nagy erőbedobással készül visszaszerezni méltó helyét a régió labdarúgásának ranglétráján.

Minden jel arra vall, hogy – ki tudja hányadszor – ismét felmenő ágon van régiónk egyik patinás csapata, a Dunamocsi Football Club. A gazdag múlttal rendelkező, és bizonyára ugyanolyan jövőben bízó klub új vezetése ezért nagyon sokat dolgozik, és munkájuk gyümölcse rohamosan közeledik a beérés felé. Egyszer s mindenkorra vége azoknak az időknek, amikor az ellenfelek félve utaztak a Duna menti községbe, mert bizony nem mindig volt barátságos a fogadtatásuk. Ma olyan szervezett és sportszerűség mentén haladó klubról tudunk beszámolni, amely tevékenységével sok esetben lényegesen nagyobb klubokat is megszégyenít. A recept nagyon egyszerű.  A „hal, és annak feje” elméletet követve kell nekilátni a dolgokhoz, és az eredmény gyorsan megmutatkozik.

Jókai László klubelnök

Jókai László klubelnökkel, és Banai Tóth István edzővel csevegtünk egy kellemes órát szerkesztőségünkben. Kellemeset, mert velük fociról beszélgetni igazi élmény. Elkészített kérdéseinket is csak adagolva tudtuk feltenni, inkább figyelmesen hallgattuk a klubvezetők lelkes beszámolóját. „A tavalyi téli felkészülés alatt vettük át a klub vezetését, amikor a csapatnak mindössze öt pontja volt. Néhányan, akiknek szívügyünk a dunamocsi labdarúgás, megvitattuk lehetőségeinket, és arra a döntésre jutottunk, hogy a legnagyobb komolysággal nekivágunk a munkának. Egyrészt a pálya és öltöző körül kellett megoldanunk több problémát, de értelemszerűen, a csapatot is fel kellett építenünk. A tavaszi idényt tudatosan a csapatépítésnek szántuk, nem gondolkodtunk merészebb dolgokban. A községben mindenki érezte, hogy új összefogás vette kezdetét a foci vonalán, ami mindig befolyásolja az összefogást más területeken is. Az egykor rossz körülményekre hivatkozó, csapatot elhagyó játékosok is kezdtek visszatérni, ami lényegesen meghatározta mai eredményeinket. Lajos Tamás és Bábi Tibor visszajöttek Szőgyénből, és mivel egyetlen kapusunk sérült volt, sikerült megnyernünk Bernáth Pétert Búcsról, aki a mai napig nagyszerű szolgálatot tesz klubunknak. Ugyanez elmondható a zsitvatői származású, pati Andruškó Péterről is, akit remek focistának tartunk” – mondta el a klubelnök.
Banai Tóth István játékos-edző, aki egykor a sikert sikerre halmozó II. ligás KFC ificsapatában játszott, elégedett csapata teljesítményével. „Sokat dolgozunk, mert eredményeket csak így lehet elérni. Semmi panaszom nem lehet a fiúk hozzáállására, amit csinálnak, azt szívvel-lélekkel teszik. Mindenki érzi, hogy jók a feltételeink, de ami ettől is fontosabb, imádják a focit. Hallani sem akartak téli pihenőről, így az ünnepek alatt is edzettünk. Gondolom, ez magáért beszél. A csapat átlagos életkora 26,5 év, ami egyfajta érettségre vall, ezt az átlagot én rontom kissé, de talán még beférek a csapatba” – mondja nevetve Banai Tóth István. Ennek kapcsán jegyezzük meg egyik hölgy olvasónk kérését, aki a csapat lelkes szurkolója: „Kérem, a szurkolók nevében írják meg, hogy szinte minden mérkőzésen István a csapat motorja. Tudom, ő ennek nem nagyon fog örülni, mert szerénysége ezt nem engedi, de kérem, akkor is írják meg.” Nagyon szívesen!

Banai Tóth István edző

A csapatnak, mint legtöbb helyen, a helyi önkormányzat a fő támogatója.  „Azon kívül vannak egyéb támogatóink is, van aki hálókat vesz, van aki műtrágyát ad a pályánkra, egyszóval többen is vannak, jogi és fizikai személyek egyaránt. Ezúton is megköszönöm segítségüket. A klubvezetés is, amelynek minden tagja becsületesen végzi a dolgát, kiveszi részét a munkából. Javítjuk a lelátó veszélyes elemeit, de kutat is fúrtunk, így magunk öntözzük a pályánkat, s a pálya környékének kialakításán is dolgozunk. Egy év után elmondhatom, hogy már nem a dunamocsi pálya a legrosszabb a régióban” – mondja el a klubelnök, majd így folytatja: „Az utánpótlás nevelésének ügyében is érezni elmozdulást. Vasas Péter vezetőségi tagunk karolta fel az iskolás srácokat. Az iskola mellett egy kispályát építettünk, amelyet már ebben az évben birtokba vehetnek a srácok, és nemsokára már mi is tudunk eredményeket felmutatni ezen a téren”.
Már csak egy kérdésünk van: Mit várnak a tavaszi idénytől? Az elnök és edző véleménye szinte teljes egészében megegyezik. „Elsősorban jó, közönségcsalogató játékot. A középpályán kellene még erősítenünk, de ez több dolog függvénye, majd meglátjuk. Abban azonban mindenki biztos lehet, hogy nem fogjuk ölbe tett kézzel figyelni a listavezető tanyi barátaink vitézkedését. Mérkőzésről mérkőzésre meg fogunk küzdeni a győzelemért, mert ez a csapat győzelmekre van ítélve. Szurkolóink is egyre többen visszatérnek, nekik nem okozhatunk csalódást. Ősztől mindenképpen szeretnék magasabb osztályban játszani, de ha ez mégsem sikerülne, nem esünk kétségbe, dolgozunk tovább” – zárja mondandóját nagy becsvággyal Jókai László.
Böröczky József

Csallóközaranyos a bajnoki címre tör

  • 2012.1.9
Csallóközaranyosi FK
A klub alakulási évét illetően még folynak ugyan kutatások, de mindenképpen bizonyítva van, hogy 1921-ben már Aranyosi Torna Egylet néven (ATE) szerepelt a régió labdarúgásának vérkeringésében. Egyes helyi állítások szerint, a klub már 1919-ben megalakult, de nagy valószínűséggel a Kóczán Mór, református lelkész, olimpikon által megalapított egyesület kezdetben csak atlétikával foglalkozott. Az 1921-es események is alátámasztják ezt az állítást, hiszen egy-egy Kóczán Mór által megszervezett barátságos labdarúgó mérkőzésnek ebben az évben szerves része volt egy atlétikai verseny is. Így vagy úgy, mindenképpen leszögezhető, hogy egyrészt a KFC után az ATE a legöregebb fociklub régiónkban, másrészt, hogy Kóczán Mór a klub egyik megalapítójának tekinthető. A közismert sportoló azokban az években négy egyesületnek – Komáromi Football Clubnak, Ferencvárosnak, Pozsonyi Torna Egyletnek (PTE) és az Aranyosi Torna Egyletnek – is tagja volt, tehát egyértelműnek tűnik, hogy sok köze lehetett szeretett faluja sportéletének megszervezéséhez.
Később a Družstevník, majd a Lodiar Sportegyesület egyik szakosztályaként működött. Legnagyobb sikerét 1969-ben érte el, amikor elnyerte a Szlovák Nemzeti Felkelés Kupát. A komáromi stadionban, mintegy 1000 néző előtt, a mai vezetőedző, Horváth Tibor emelhette elsőként feje fölé a nagy csaták árán megszerzett kupát, amely ma is a klubház egyik ékessége.
2001-ben a labdarúgó szakosztály kilépett a Dunaj Sportegyesületből, és Csallóközaranyosi FK néven önállósította magát. A három klubalapító Pažúr György, Kovács Barnabás és id. Jakab Géza voltak. Döntésük helyességét a mai eredmények is bizonyítják. Mérkőzéseiket egyre többen látogatják, de lelkes szurkolóik idegenbe is egyre nagyobb számban kísérik el kedvenceiket. Nem vitás, egy új fociláz vette kezdetét a csallóközi községben. A kiváló kézilabdás lányok mellett, most már fociban is jegyzik Csallóközaranyos sportját.

Pažúr György klubelnök

Mindettől függetlenül, a Csallóközaranyosi FK a tavaszi nyitány előtt a Területi Bajnokság második helyéről várja a folytatást. A tabellán éppen a már említett Keszegfalva előzi meg őket egy ponttal, a dobogó harmadik helyén pedig a Csallóközaranyoson is győzni tudó szilosiak telelnek, két ponttal lemaradva az aranyosiak mögött. Hogy óriási csata várható tehát a járás bajnoka címért, nem kétséges. Az sem, hogy a több mint kilencven éves múltra visszatekintő, alapítását tekintve Kóczán Mór nevével fémjelzett csallóközaranyosi klub is ott lesz a bajnoki cím leg­esélyesebb várományosai között. Legalábbis ez derült ki abból a baráti beszélgetésből, amelyet múlt szerdán folytattunk a klub néhány vezetőjével, vezetőedzőjével és elnökével.
„Ifjúsági és diákcsapataink sikerei után úgy gondoljuk, eljött az ideje a felnőttek sikerének is. Ebben az idényben olyan csapattal rendelkezünk, amely képes megküzdeni a bajnoki címért. Voltak ugyan apró kilengéseink az őszi idény folyamán, de ettől függetlenül állítom, hogy jelenleg a legjobb csapattal rendelkezünk a Területi Bajnokságban. Mivel ellenfeleinket mindig tiszteltük és a jövőben is tisztelni fogjuk, nagyon szeretném, ha ez az állításom nem hangzana nagyképűen. Jelen állásnál gondolom, ellenfeleink is elismerik csapatunk kvalitásait” – mondja bevezetőként Pažúr György klubelnök. Már-már feltesszük az elkerülhetetlen kérdést, vajon ki meri-e mondani a klubelnök az egyetlen kitűzött célt a csapat végső helyezését illetően, amikor id. Jakab Géza vezetőségi tag és támogató ragadja meg a szót. „Ne cifrázzuk szólamokkal, én kimondom azt, ami az egyetlen célunk. Igen, számunkra ebben az idényben csak a bajnoki cím megszerzése lehet az elfogadható célkitűzés.  Sőt, jómagam meg is vagyok győződve arról, hogy júniusban mi érünk be elsőként a célba” – mondja határozott, vitát nem tűrő hangon a sportvezető.
Horváth Tibor, az aranyosi labdarúgásnak egykor játékosként nagy szolgálatot tevő és sikereket elérő vezetőedzője is bekapcsolódik beszélgetésünkbe. „Én úgy gondolom, hogy az a néhány őszi fricska, amelyeket Keszegfalván, és főleg hazai pályán Szilostól kaptunk, talán még jól is jöhet a tavaszi idény előtt. Bár nem örülök nekik, mégis azt gondolom, hogy ezek még nagyobb erőbedobásra és odafigyelésre serkentik a klubvezetést, edzőket és játékosokat. Jómagam is azon a véleményen vagyok, hogy ezzel a játékos-kerettel bűn lenne nem elsőként célba érni, bár nekem, mint vezetőedzőnek „kincstári kötelességem” óvatosságra inteni játékosokat és szurkolókat egyaránt” – mondja titokzatos mosolyával kísérve az ismert labdarúgó szakember.
Nagyon érdekes, hogy amikor régiónkban szinte valamennyi klub pénztelenségre panaszkodik, Csallóközaranyoson még csak nem is említik a „föníciaiak találmányát”.  Gondoltuk, a nagy lelkesedés közepette feledkeztek meg erről a mindent eldöntő kérdésről, ezért rákérdeztünk. Nagyon kellemes érzés volt hallgatni a klubvezetők idevonatkozó, szinte egyhangú válaszát, amelyet a klubelnök foglalt össze. „Természetesen, mi sem dúskálunk a javakban, de nem is panaszkodunk. Fő támogatónk a községi hivatal, és meg kell mondjam, az önkormányzat minden nehézség ellenére, nagyon komolyan veszi a sportot községünkben. Még azt is megkockáztatom, hogy talán a régióban is a legnagyobb támogatottságot élvezzük. Több helyi magánvállalkozó is huzamosabb ideje támogatja klubunkat, remélem, ezt a támogatást a jövőben is megkapjuk. Mindent összevetve, amennyiben megnyernénk a bajnokságot, úgy nem látjuk akadályát az V. ligában való szereplésnek” – mondja el Pažúr György, amit Horváth Tibor vezetőedző még megtold egy észrevétellel: „Nagyon sok évet lefociztam Csallóközaranyoson, de ilyen támogatást a község részéről soha azelőtt nem kaptunk. Ezért is kell bizonyítanunk, hogy a sportra szánt pénzösszeg a legjobb befektetés községünkben”.

Horváth Tibor vezetőedző

Ha a csallóközaranyosi labdarúgásról – és egyáltalán labdarúgásról – beszélünk, elkerülhetetlen az utánpótlás nevelésének kérdése. Nos, az aranyosi klubvezetőknek itt is van némi okuk a büszkeségre. „Ificsapatunk újoncként „virgonckodik” az V. ligában, hiszen a negyedik helyről várja a tavaszi folytatást. Diákcsapatunk vezeti a Területi Bajnokságot, de ezek mind csak részeredmények, amelyeket szeretnénk továbbfejleszteni. Hosszú távon kívánjuk megoldani az aranyosi labdarúgást, és ez kellő koncepció nélkül nem megoldható. Ha megnézzük felnőtt csapatunk keretét, abból egyértelműen kitűnik, hogy elsősorban saját nevelésű játékosokra támaszkodunk, nem célunk egy „proficsapat” felépítése, mert azzal elveszítenénk községünk labdarúgásának igazi jellegét, ami éppen a község fiatalságának sport iránti szeretetét hivatott fejleszteni. És hogy mennyire szeretik a mi srácaink a focit, arra talán legjobb példa, hogy az enyhe télnek is köszönhetően, az ünnepek alatt is szinte reggeltől estig rúgták a labdát sporttelepünkön. Az edzéseket és magát a játékot nem veszik valami kényszerű rossznak, mindig örömmel jönnek, és örömmel teszik azt, amit a jó eredményekért tenni kell. Nagyon büszkék vagyunk ezekre a fiúkra, ők a biztosítéka annak, hogy Csallóközaranyoson hosszabb időre biztosítva van a jó labdarúgás” – mondja el zárszóként a klubelnök.
Hát, igen! Ahol ekkora súlyt fektetnek a község fiatalsága sport iránti szeretetének kifejlesztésére, ahol ilyen lelkes vezetők hoznak nem kis áldozatokat a siker érdekében, ahol ilyen hűséges támogatók sorakoznak fel egy nemes ügy mögé, ott egyáltalán nem tűnik lehetetlennek az, amit a Csallóközaranyosi FK vezetői felvázoltak. A bajnoki címig, természetesen, még 15 tavaszi, nagyon nehéz mérkőzést kell megvívniuk a csapatoknak. Az is biztos, hogy az ellenfelek sem fogják ölbe tett kézzel figyelni az aranyosi menetelést. Sőt, talán még nagyobb erővel feszülnek neki, mint az egyik esélyesnek. Tény azonban, hogy egy kemény téli alapozás – amely január 29-én 10 órakor veszi kezdetét – meghozhatja a várt eredményt. Miért is ne? Húzzatok bele, csallóközaranyosiak!

Interjú Nagy Ferenccel, a Területi Labdarúgó Szövetség elnökével

„Korrekt sportemberek vezetik klubjainkat”

Mint évtizedek óta mindig, az előző idényben is sok bírálat érte a Területi Labdarúgó Szövetséget. Nem is annyira a klubok képviselőitől jöttek ezek a bírálatok, mint inkább a különböző internetes fórumok névtelen írói véltek felfedezni olyan hibákat, amelyek többek állítása szerint lényegesen visszavetik a komáromi régió labdarúgásának színvonalát. Persze, minden történetnek minimálisan két magyarázata lehet, így megkerestük Nagy Ferenc mérnököt, a Területi Labdarúgó Szövetség elnökét, hogy elbeszélgessünk múltról, jelenről, jövőről.

• Elnök úr, milyen a kapcsolata az egyes klubok vezetőivel?
- Számomra kellemes meglepetés volt a klubvezetőkkel való együttműködés az előző idényben. Igaz, néha egy-egy számukra sikertelen mérkőzés után a kedélyek kerültek előtérbe, de ugyanilyen sebességgel azok le is apadtak. Meg tudom érteni az egész évben súlyos gondokkal küszködő vezetőket, ha akár ilyen formában is megpróbálják levezetni a feszültséget. A sportban ez más megítélés alá esik, mint az élet más területein. Soha nem volt köztünk konfliktus, közösen kerestük a megoldást ilyen-olyan problémákra. Egyszóval, döntő többségükben korrekt sportemberek vezetik klubjainkat.
• Miként értékeli a 2010/2011-es idényt régiónk szempontjából?
- Nagyon sok mérkőzést láttam személyesen is, de a klubvezetők és edzők véleménye is arra vall, hogy a játék színvonalában némi javulás tapasztalható. Komolyabb lett a játékosok hozzáállása, de örömmel mondhatom el, hogy lényegesen kevesebb panasz érkezett játékvezetőink tevékenységére is. Ami nem kevésbé fontos, hogy nőtt a mérkőzések általános kulturáltsága, tehát a szurkolók döntő többsége objektíven ítéli meg a pályán történteket. A világért nem szeretném azt sugallni, hogy ez az általam vezetett szövetség érdeme, de bizonyára az is nagymértékben hozzájárult.  Amivel nem lehettem elégedett, az némely bizottságunk munkája volt. Ezért, az idény folyamán több változást is eszközöltem a bizottságokban. Most elmondhatom, hogy ezeknek a változásoknak pozitív hatása már érzékelhető.
• Milyenek voltak ezek a személyi változások?
- Elsősorban a fegyelmi bizottság munkájával voltunk elégedetlenek, mert ahogy kitapasztaltuk, több klubnak is igaza volt abban, hogy az a bizonyos méter nem volt minden esetben egyforma.  Azt is megállapítottuk, hogy a sárgalapok nyilvántartásában is nagy hiányosságok voltak az egyes klubok sérelmére. Ennek is köszönhetően, már-már kezdtünk aggódni az egyes bajnokságok tisztaságáért. A bizottság új elnöke Kasznár Róbert lett, akinek Chudý Péter és Cseh Miklós lesznek a segítői. Az edzői tanács élére is egy ambiciózus edzőt, Ódor Tamást kértük fel, aki vállalta a megbízatást. Az átigazolási bizottság is csak többé-kevésbé formálisan működött, most a naszvadi Tóth Róbert hivatott visszaadni a bizottság tekintélyét, neki Fitus Gábor és Hronec Pavol lesznek a munkatársai, de ebben a bizottságban a munkából Littva Anton, a szövetség titkára is kiveszi majd a részét.  A szövetség Tanácsának is lényegesen feljavult a tevékenysége, hiszen megválasztása óta tíz esetben ülésezett, és valamennyi esetben határozatképes is volt, ami nem mondható el az azt megelőző időszakról.
• Talán elmondható, hogy a legtöbb vitát szinte minden esetben a játékvezetők és a szövetségi ellenőrök tevékenysége váltja ki. Mennyire elégedett az ő munkájukkal?
- Ez a vita azóta áll fenn, amióta a meccseket játékvezetők irányítják, és ez így lesz a jövőben is. Nemcsak regionális szinten, de összességében is egyaránt. Ami a mi játékvezetőinket illeti, nos nem mondom, hogy nincsenek és nem lesznek hibák, de az előző idényben nagyobb kihágásokkal nem találkoztam. Sőt, kellemes meglepetésként hatott, hogy ellenkezőleg, sok dícséret érkezett a klubok részéről. A közelgő új idényt 22 játékvezetővel kezdjük, ami sajnos, nem fedi valamennyi mérkőzés biztosítását játékvezetőkkel. Ezért magasabb osztályokban működő játékvezetőink segítségére is rá  vagyunk szorulva, de szóbeli egyezséget kötöttünk érsekújvári kollégáinkkal  is, akik szükség esetén szívesen besegítenek. Tovább folytatjuk az együttműködést a Komárom-Esztergom Megyei kollégákkal, amit a kerületi szövetség elnöke személyesen is nagyon támogat.  A magyarországi játékvezetők működése járásunk területén teljes mértékben legalizálva van, tehát minden híreszteléssel ellentétben, nincsenek adózási, biztosítási és egyéb jogi akadályok, amelyek gátolnák vendégszereplésüket. Amit sajnálatosnak tartok, az három tehetséges játékvezetőnk saját maga által való kizárása a listáról. Bôžik, Lengyel és Sipos játékvezetők többszöri felszólításra sem jelentek meg az erőnléti vizsgákon, így elvből nem soroltuk be őket a játékvezetők listájára. Amint ezeket a vizsgákat elvégzik, úgy természetesen azonnal visszakerülnek oda. Sem játékvezetőkkel, sem ellenőrökkel nem leszünk elnézőek olyan esetekben, amikor szándékosan vétenek a labdarúgás írott és íratlan szabályai ellen, de ez vonatkozik a klubokra is. Minket a klubok azzal bíztak meg, hogy egyforma mércével irányítsuk a bajnokságokat, az ő bajnokságaikat. A játékvezetők és ellenőrök kezét ugyan nem foghatjuk minden mérkőzésen, de az általuk elkövetett, esetleges szándékos „tévedéseiket” kötelesek vagyunk szigorúan megtorolni csakúgy, mint a klubok által esetlegesen elkövetett fociellenes lépéseket.
• Kerültek fel régiónkból játékvezetők magasabb osztályokba?
- A Területi Bajnokságból Chudý Péter és Mogyorósi Viktor léptek fel az V. ligába, míg onnan Ferencz Zoltánt sorolták egy osztállyal feljebb. A III. ligából Marsal Tamásnak vannak reális esélyei feljutni a Szlovák Labdarúgó Szövetség által irányított bajnokságokba. Ezt én nagy sikernek tartom, mint ahogy azt is, hogy Chudý Péter és Mogyorósi Viktor egyaránt a legjobbak között végeztek a kerületi teszt- és erőnléti vizsgákon. Biztos vagyok benne, hogy jó döntés volt ezeket a tehetséges játékvezetőket az V. ligába delegálni.
• Mit vár az új idénytől?
- Elsősorban a tavalyinál is jobb színvonalat valamennyi bajnokságunkban. A klubvezetőktől hasonlóan korrekt viszonyulást a szövetséghez, mint az a tavalyi idényben volt, hiszen a jó, legkevesebb hibával zajló bajnokság közös érdekünk. Jómagam mindig nyitott voltam bármilyen kérdés megvitatásában, és ez így marad a jövőben is. A jövőben se üzengessünk egymásnak, találjunk időt a kérdések higgadt megvitatására.  A játékvezetőktől további javulást megítélésüket illetően, a szövetségi ellenőröktől nagyobb felelősségtudatot várok el a jelentések készítésekor. Ezt azért vagyok kénytelen többször is megemlíteni, mert bizony az előző idényben nem volt minden rendjén az ellenőrök működését illetően. Nem leszünk senkivel elnézőek, aki nem tudja teljes felelősséggel ellátni feladatát, attól gyorsan megválunk.  A csapatoknak jó szereplést, a szurkolóknak pedig szép élményeket és jó egészséget kívánok.

Hogy mennyire válnak be az elnök kívánságai, azt csak a bajnokság folyamán, illetve végén tudjuk majd megítélni. Amiben viszont egyet kell értenünk, az a játékvezetők javuló megítélése a klubok részéről. Ezt szinte minden forduló után fel tudjuk mérni, amikor vasárnapi beszélgetéseink során, a klubok vezetői egyre gyakrabban kérnek meg bennünket a játékvezetői teljesítmények kiemelésére. Reméljük, ez az állapot így is marad, de ha lehet, még tovább javul.

Böröczky

Sayonara! Viszontlátásra Kensuke!

Négy és fél év után végleg távozott az ekeli zöld-fehérektől japán légiósuk, Kensuke Yoshizawa. Múlt kedden Budapesten szállt repülőgépre, majd több órás utazás után, Moszkva érintésével szerdán délelőtt megérkezett szülővárosába, Tokióba.

Egy nappal távozása előtt beszélgettünk az ekeli Amnesia kávézójában a rokonszenves, 26 éves kiváló labdarúgóval. Mi sem természetesebb, beszélgetésünk alatt végig arcán ült a japánokra oly jellemző mosoly, amivel barátságukat és őszinteségüket egyaránt kifejezik.
• Négy és fél év nem rövid idő, elég volt?

- Az első két-három évben nagyon élveztem az ittlétet. Minden más volt, mint odahaza. Tokió egy zajos nagyváros, tele autókkal, ahol az ember szinte nem tud megpihenni.  Itt örültem a sok folyónak, erdőnek, egyáltalán a gyönyörű természetnek, a nyugtató csendnek, a kedves embereknek. Az utóbbi egy évben azonban egyre jobban kezdtem honvágyat érezni, de más okom is volt elgondolkodni a hazatérésen. Édesanyám egyedül él, mivel nővérem tavaly férjhez ment, és most nagyon messze lakik Tokiótól. Rengeteg természeti csapás is megrázta hazámat, a fővárosban is többször mozgott a föld, és biztosan tudom, hogy édesanyám nagyon fél egyedül. Ő ezt ugyan nem mondta, de én érzem. Aztán van egy másik okom is a hazatérésre, ami szintén nem mellékes. Köztudott, hogy a japán társadalomban egészen más erkölcsi viszonyok uralkodnak, mint Európában. A fiú 25-26 éves koráig utazik, tanul, tapasztalatokat szerez, de legkésőbb ebben a korban végleg döntenie kell további sorsáról úgy, hogy szüleiről is gondoskodni tudjon. Én a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartom ezt a hagyományunkat, és ez szerint is cselekszem. Hazatérésem után dolgozni fogok, gondoskodom édesanyámról, és családot alapítok.
• Mivel fogsz foglalkozni?

- Azzal a céllal jöttem Európába, hogy megtanuljam a magyar nyelvet, legalább ezen a szinten. Most ennek szeretném hasznát venni munkám során, bár még nem tudom pontosan, mivel fogok foglalkozni. Idegenvezetőként is el tudom képzelni a jövőmet, vagy valamelyik magyar érdekeltségű cégnél, amelyből Tokióban is akad egynéhány. Minden azonban csak odahaza fog kiderülni.
• A foci továbbra is megmarad elsőszámú szórakozásnak?

- Egészen biztos, de kizárólag csak hobbi szinten. Nálunk az nem úgy működik, mint itt, hogy munka mellett is lehet bajnokságban focizni. El kell dönteni, hogy az illető személy a sportból, vagy munkából akar- e megélni. Mindkettő ugyanis teljes embert igényel, az egyik nem mehet a másik rovására. Mielőtt Európába jöttem, az itteni V. ligának megfelelő bajnokságban játszottam, de akkor más dolgom nem volt. Most merőben más a helyzet, nagyobb a felelősségem.
• Mit adott számodra az itt töltött négy és fél év?

- Minden udvariasság nélkül mondom, nagyon sokat. Egy számomra eddig ismeretlen kultúrát ismerhettem meg közelről és meg kell mondanom, nagyon boldog vagyok, hogy így történt. Csodálatos embereket ismerhettem meg Ekelen, akiket örökre a szívembe zártam jóságuk és emberségük okán. Minden elismerésem ezeké az egyszerű, dolgos magyar embereké. Ami a focit illeti, össze tudtam hasonlítani az itteni és a japán körülményeket. Meg kell mondjam, nem volt könnyű megszokni az itteni kemény focit. Eleinte nem értettem, Grajcár edző miért mondja mindig, hogy ne tartsam a labdát. Aztán magam is kitapasztalhattam, hogy igaza volt, hiszen az első sikeres csel után a földön találtam magamat. Ez egyébként a szlovák focira jobban jellemző, hiszen az Ekel FC csapatával többször is játszottunk magyar csapatok ellen, ezeket a mérkőzéseket kimondottan élveztem, hiszen mindkét oldalon a technika dominált, egyszóval hagytuk egymást focizni. Egy ittenihez hasonló bajnoki mérkőzésen Japánban, a játékvezetőnek fele annyi szabálytalanságot nem kell megtorolnia. Bár igaz, lassan nálunk is kezd begyűrűzni ez az európai stílus.
• Mintha egyfajta szorongás látszana az arcodon. Utazási láz?

- Látszik a szorongás? Valóban érzek ilyet, de ez nem utazási láz. Amikor végleg eldöntöttem, hogy hazatérek, nagyon örültem, hiszen minden hazatérés öröm az ember számára. Aztán ahogy fogyni kezdett az idő, egyre jobban kezdtem érezni ezt a szorongást. Az itt töltött idő mély nyomot hagyott bennem, amit most kezdek tudatosítani. Napok óta megannyi meghívásnak teszek eleget ekeli családoknál, amelyek személyesen is el akarnak tőlem búcsúzni. Mindez annak a bizonyítéka is egyben, hogy nagyon megszerettük egymást, kölcsönös az egymás iránti tisztelet. A klubtól nagyon szép ajándékokat kaptam, amelyek előkelő helyet fognak elfoglalni lakásomban, és mindig emlékeztetni fognak ezekre a csodálatos évekre és emberekre.

• Visszatérsz még valaha Ekelre?

- Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy egyszer még akár turistaként is eljöhessek ezek közé a fantasztikus emberek közé. Ezeket az éveket nem lehet, de nem is akarnám kitörölni az életemből. Tanulságos volt számomra ez az európai kiruccanás, amelyből életem végéig meríthetek. Nagyon köszönöm az ekeli embereknek a sok szeretetet, amellyel az évek alatt elhalmoztak, de külön szeretném megköszönni Csepi Nándor klubelnöknek és családjának a gondoskodást, Grajcár Antal edzőnek a fejlődésemet foci dolgában, Fekete Iveta polgármesternek és az önkormányzatnak a kiváló feltételek biztosítását, de minden barátomnak és ismerősömnek az őszinte barátságot. Róluk, és erről a rokonszenves településről mindig nagy szeretettel fogok mesélni hazai barátaimnak. A csapatnak további szép sikereket kívánok az új idényben, természetesen figyelemmel fogom kísérni eredményeiket.

Hát, akkor kísérjen szerencse további utadon, reméljük, egyszer még találkozunk Ekelen, kedves Kensuke.

Sayonara! Viszontlátásra!

Böröczky József

Marek Střeštík „átigazolt”

Szombaton, június 18-án, 12.30 órakor egy Brünnhöz közeli ranchon Marek  Střeštík, az 1. FC Brno válogatott játékosa, a KFC neveltje, házasságot kötött Janka Musilovával, amivel egy hosszantartó kapcsolatot szentesítettek.

Az esküvőn a házaspár szülein kívül több neves cseh sportoló és művész is részt vett, akikkel Marek kiváló kapcsolatokat ápol. Ami nem kerülhette el a vendégek figyelmét, az a házasságkötés helyszínének díszítése volt. Egyértelműen a lila és fehér színek domináltak. A focikedvelő vendégek közül többen meg is jegyezték, hogy Marek most sem tagadta meg szülővárosát, Komáromot. Valóban nem, hiszen a kiváló focista nagy napja szinte egybeesett a KFC nagy napjával, amikor hosszú évek után ismét bajnoki címet ünnepelhetett. Már az is kitüntető, hogy a vendégek közül sokan tudták, Komárom és a lila-fehér színek elválaszthatatlanok.
A KFC népes családja, klubvezetők, edzők, játékosok és szurkolók, de szerkesztőségünk is sok boldogságot kíván az ifjú párnak a remélhetőleg hosszú közös úton!

Egy csodálatos nap három felvonásban

Ekel

Még ha csak egy napig is, Ekel volt a nyugat-szlovákiai labdarúgás központja. Ott rendezték meg ugyanis a 2011-es év legjobb labdarúgóinak egész napos gálával összekötött kihirdetését. Mivel a kerületi szövetség által irányított bajnokságokban a III. liga a legmagasabb, értelemszerűen a legjobbak is ebből a bajnokságból kerültek ki. A tizenegy meghívott játékosból tízen jelentek meg, egyikőjük külföldi útja miatt nem tudott megjelenni a csallóközi településen. A meghívott vendégek között ott volt Ján Greguš, a Szlovák Labdarúgó Szövetség technikai igazgatója, Alexander Schmidt, a Szlovák Labdarúgó Szövetség ifjúsági bizottságának elnöke, valamint Ladislav Gádoši, a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség elnöke, egyben a Szlovák Labdarúgó Szövetség alelnöke. A komáromi TLSZ-t Nagy Ferenc elnök képviselte.

A nap „első felvonásában” Fekete Iveta polgármester a községi hivatal dísztermében fogadta a vendégeket, köztük a kiértékelt játékosokat és feleségeiket. Röviden tájékoztatta őket a település múltjáról és jelenéről, külön figyelmet szentelve magának a sportnak, majd a pohárköszöntő után emléktárgyakkal ajándékozta meg vendégeit.
A fogadás után a pályán is bemutatkoztak Nyugat-Szlovákia legjobbjai, amikor is barátságos mérkőzésen mérték össze erejüket a hazai IV. ligában szereplő csapattal. Grajcár edző most a tehetséges hazai fiatalokra építette fel csapatát, míg a vendégek soraiba több olyan játékos is meghívást kapott, akik a tavalyi, bulgáriai amatőr Eb selejtezőn Szlovákiát képviselték. A remek színvonalú találkozón ugyan a minden szempontból jobb vendégek győztek, de a hazai csapatnak sem volt szégyelleni valója. Ennek ékes bizonyítéka az is, hogy a mint­egy 300 elégedett néző vastapssal kísérte öltözőbe a csapatokat.
Ekel FC – Nyugat-szlovákiai válogatott 0:4 (0:1)
Gólok: 14. Kasaj (Sereď) 54. Somogyi (öngól), 68. Gardian (N.Mesto) 70. Škultéty (Bánovce)
Az utolsó, leglényegesebb felvonásra a helyi kultúrházban került sor. Szuri Gábor, a neves ekeli zenész káprázatos hegedűjátékával ejtette ámulatba a vendégeket, mintegy az est kulturális felvezetőjeként. A Monti csárdás elhangzása után a vendégek percekig tomboltak, Ladislav Gádoši pedig személyesen is gratulált az előadónak. Lenka Hriadeľová-Čviriková, a JOJ TV ismert sportbemondója, akinek férje is a kiértékelt labdarúgók közt foglalt helyet, felállva tapsolt, és elismerően bólintott Szuri Gábor felé. Ezután a szövetség elnöke, valamint Jaroslav Jambor, a rendezvény fő szervezője, az edzői tanács elnöke szóltak a kitüntetett játékosokhoz, de köszönetüket is kifejezték Ekel Községnek, Fekete Iveta polgármesternek, valamint Csepi Nándornak, az Ekel FC elnökének. A kiváló műsorvezető Marek Ondrejka, egyesével szólította színpadra a legjob­baknak értékelt játékosokat, ahol rögtönzött interjút készített velük, fociról, családról és egyebekről, majd Ján Greguš, Ladislav Gádoši és Jaroslav Jambor emlékplakettet és ajándékokat adtak át a játékosoknak.
A hivatalos rész befejezése után gazdag vacsora várta a vendégeket, miközben Szuri Gábor kiváló zenéjével tovább növelte az esemény fényét. Martin Oršulát, a Raven Považská Bystrica játékosát kérdeztük meg, hogyan érezte magát Ekelen? Válasza rövid, de nagyon érthető volt: „Nagy hamarjában tudnák egy rövid élménybeszámolót tartani, de mindezt inkább egy szóba foglalnám össze – fantasztikusan!”

Mi sem természetesebb, Ladislav Gadošinak, a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség elnökének véleményére is kíváncsiak voltunk. „Abban ugyan biztos voltam, hogy jól fog sikerülni ez a rendezvényünk, de az ekeliek minden várakozást felülmúltak. Külön köszönettel tartozom Fekete Iveta polgármesternek és munkatársainak, valamint Csepi Nándor klubelnöknek. Bátran kijelenthetem, hogy a tizenhatéves múltra visszatekintő rendezvénysorozatunk egyik legjobbja, ha nem a legjobbja volt az ekeli. Mi már a Szlovák Labdarúgó Szövetségben is felfigyeltünk a kiváló ekeli feltételekre, és az ifjúsági eseménynaptárunkba igyekszünk bedolgozni ezt a települést is. Semmi akadályát nem látom annak, hogy akár nemzetközi ifjúsági válogatott mérkőzés helyszíne is legyen egyszer ez a szép létesítmény. És még valami. A mai esemény is bizonyítja az irányú törekvéseink jogosságát, hogy a sportban nincs helye a politikának. A többségében magyar ajkú polgárok által lakott településen olyan fogadtatásban volt részünk, amelyről az itt megjelent vendégek Sereďtől Považská Bystricáig, Ludanicétől Bánovcéig a legnagyobb tisztelettel fognak beszélni. Ez is labdarúgásunk egyik küldetése” – mondta el a szövetség elnöke.

Böröczky József
A szerző felvétele

Bajnokavatás gólzáporos győzelemmel

A komáromi lilák parádéztak a IV. liga utolsó fordulójában, és ötgólos győzelmükkel megtették az utolsó lépést is a bajnoki cím felé. A közel 1000 néző nagy ünneplésbe kezdett, amikor a játékvezető véget vetett a találkozónak, de a játékosok is felszabadultan emelték fejük fölé a bajnoki serleget, amelyet Ladislav Gádoši, a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség elnöke és Alexander Schmidt, a Szlovák Labdarúgó Szövetség képviselője adtak át Szórád Csaba csapatkapitánynak.

A komáromi lilák parádéja a IV. liga utolsó fordulójában

Fotóalbum

Verebes József:

Kapusposzton Molnár Pétert látnám szívesen…

Bár a komáromi labdarúgás huzamosabb ideje nem képes feljebb lépni a ranglistán, egy dolgot mégsem lehet elvenni a 110 éves klubtól. Mégpedig azt a nem elhanyagolható tényt, hogy az évek alatt megannyi neves labdarúgót küldött ki a labdarúgás nemzetközi porondjára. Németh Szilárd, Priskin Tamás, Marek Střeštík, Jozef Adámik, vagy éppen Lérant Péter vagy Czanik Károly neve igencsak szépen hangzik nemcsak szülővárosukban Komáromban, de messze annak határain túl is. Ez a vonal azonban nem szakad meg az említett neveknél, mindig jönnek újabb és újabb tehetségek, akik elviszik a KFC jó hírnevét szerte a világba.

Molnár Péter a KFC talán legtürelmesebb neveltje. Ha egyszer valaki a türelemről akarna szobrot alkotni, mindenképpen Pétert kellene megkeresnie modellként. Ez az örökké mosolygós,  a két métert is rendesen meghaladó kapusóriás apró lépé-
sekkel ugyan, de magabiztosan halad felfelé azon a bizonyos ranglétrán. Amikor belépett szerkesztőségünkbe, az szinte azonnal feltöltődött energiával, amit magával hozott. „Én évekig voltam tartalék Komáromban, majd a tartalék tartaléka Győrben, de keményen dolgoztam, mert tudtam, hogy előbb vagy utóbb eljön az én időm is” – mondja, természetesen mosolyogva, beszélgetésünk kezdetén. Tízéves korában ment le először KFC edzésre, ahol Ján Uhrín edző vette kezelésbe az előkészítőben. Tekintettel magasságára, egy percig nem volt kérdéses, melyik poszton lehet csapata hasznára, de egyébként is vonzotta őt a kapu. Később Machata János, Ferčík Pali bácsi, Angyal Imre és Nagy Jenő edzők egyengették pályafutását a KFC diák és ifjúsági csapataiban. A felnőttben 18 évesen mutatkozott be a III. liga utolsó három fordulójában, amikor sajnos, a KFC percei ebben a bajnokságban már meg voltak számlálva. „Aztán a KFC-vel Győrbe utaztunk egy barátságos mérkőzésre, ahol akkor már aktívan tevékenykedett Czanik Karcsi bácsi, merthogy Karesz fia, nagyon jó barátom, a Győr játékosa volt. Karcsi bácsi hívta fel rám a győri szakvezetés figyelmét, nemsokára meg is hívtak egy háromnapos próbajátékra. A harmadik napon hároméves szerződésjavaslatot tettek elém, amelyet természetesen aláírtam. Mivel az első csapatban Sztevanovicsnak szinte biztos helye volt, az NB II-es juniorcsapatban kaptam helyet, természetesen a kispadon, hiszen Somogyi volt a csapat első kapusa. Később lehetőséget kaptam a juniorban, majd első csapatunk kispadján is. Győrben két esetben védhettem NB I-es mérkőzésen, de ez a két mérkőzés is nagyon tanulságos volt számomra. Közben rengeteget edzettem, és türelmesen vártam a következő lehetőségre” – mondta el Molnár Péter.
A következő lehetőség a tavaszi idény vége felé érkezett el. „A győri juniorral játszottunk Siófok ellen az NB II-ben. Mérkőzés után Horváth Károly, a siófokiak „mindenese” – elnöke, edzője, sportigazgatója, szertárosa – szólított meg, mit szólnék egy
Balaton melletti vendégjátékhoz?  Tetszett az ötlet, merthogy éreztem a nagy lehetőséget. A klubok meg is állapodtak egyéves vendégjátékomban, ami számomra igencsak előnyös. Most nem az anyagiakra gondolok, hiszen jelenlegi klubom rendelkezik a legkisebb költségvetéssel a legmagasabb magyar bajnokságban. Számomra a legfontosabb, hogy az őszi idényben valamennyi mérkőzésen én állhattam a kapuban, talán nem is olyan rossz eredménnyel” – mondja szerényen Péter.
Hogy szereplése mennyire volt sikeres, vagy mennyire nem, arról beszéljenek a számok, amelyek soha nem hazudnak. A Nemzeti Sport heti értékeléseinek alapján Molnár Péter, a siófokiak kapuvédője, Balajcza Szabolcs, az újpestiek kapusa mögött a második helyen végzett. Olyan kapusokat előzött meg, mint Szűcs Lajos (Pápa), Vlaszák Géza (ZTE), Végh Zoltán (Vasas) és a többi kapuskiválóságot. „A tizenöt mérkőzésből tizenkettőn értékeltek, három mérkőzésen igazából nem akadt szinte semmi dolgom, tehát nem volt mit értékelni. Általában 6-os és 7-es osztályzatokat kaptam, ami a tízes fokozaton nem a legrosszabb” – mondja mosolyogva vendégünk. Valóban nem a legrosszabb, sőt, nézzük, hogyan értékeli a játékosok rangsorolását a Nemzeti Sport szakértője, az egykori siker­edző Verebes József: „Ennek a tizenegynek az összeállítása teljesen szubjektív, nekem nem ez lenne a csodacsapatom. Balajcza Szabolcs elég sokat bizonytalankodott, s ezt nyugodtan állíthatom, hiszen minden Újpest mérkőzést láttam. Kapusposzton Molnár Pétert látnám szívesen, a Siófok labdarúgója egész ősszel magabiztosságot sugárzott!”  Márpedig, ha ezt Verebes József mondja, akkor ne kételkedjünk Péter igazi kvalitásaiban.
Hogyan tovább? – kérdezzük a kiváló kapust. „Tavasszal még biztosan Siófokon leszek, hiszen egyéves vendégjátékra szerződtem. Anyaegyesületemhez, a Győri ETO-hoz még kétéves szerződés köt, így nagyobb távlatokban még nem tervezgetek. Mindenképpen NB I-ben gondolkodom, ha anyaegyesületem nem tartana igényt játékomra, úgy bizonyára lehetővé tesz számomra egy újabb vendégszereplést valamelyik első osztályú klubnál. Nyárom minden kiderül” – zárja beszélgetésünket Molnár Péter.
A komáromi lilák egyik büszkesége a közeli napokban ünnepelte 27. születésnapját. Szakemberek szerint a kapusoknál ez az a kor, amikor kezd beérni a sokéves munka gyümölcse, és innen már csak felfelé ível a teljesítmény. Péternél ez kétszeresen is igaz lehet, hiszen nemcsak remek őszi idényt tudhat maga mögött, de türelmének és higgadtságának is köszönhetően valószínűleg végleg belopta magát a jelenlegi magyar labdarúgás élvonalába. És nála ez még csak a kezdet…
Böröczky József

Pridaj komentár

Vaša e-mailová adresa nebude zverejnená. Vyžadované polia sú označené *

*

Môžete použiť tieto HTML značky a atribúty: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>