Közélet

Új térfigyelő kamerák

  • 2014. 2.3

Javulhat a közbiztonság Komáromban, miután 8 új térfigyelő kamerát helyeztek ki, emellett a városi rendőrség által működtetett biztonsági kamerarendszert is felújították. A legkevésbé biztonságos közterületeket kamerázták be. Králik Róbert, a városi hivatal szóvivője közölte, a korábban csak részlegesen működő térfigyelő kamerarendszert teljesen felújították, teljes mértékben működöképessé tették és bővítették.

„Az eddigi 16 komáromi és 3 harcsási kültéri kamera mellé 8 új, jobb képminőséget biztosító kamerát sikerült üzembe állítani és kialakítani az egész rendszer új megfigyelőpultját és rögzítési műszaki hátterét. Így elmondható, hogy gyakorlatilag minden városrészben üzemelnek térmegfigyelő kamerák a rendőrség által javasolt helyeken, ami az állandó, 24 órás megfigyelőszolgálatnak és archiválási rendszernek köszönhetően óriási előrelépés városunk biztonságosabbá tétele terén. Remélhetőleg nemcsak a polgárok passzív biztonságérzete növekszik ezáltal városunkban, de az aktív bűnmegelőzésre is hatással lesz az új rendszer” – nyilatkozta a szóvivő, hozzátéve, a teljes beruházás 80 százalékát a belügyminisztérium állta, s a városnak csupán a költségek fennmaradó részét kellett biztosítania.
Varga Tamás (Híd) városi képviselő a közrendi bizottság elnökeként kijelentette, örülnek, hogy teljesítve lettek két évvel ezelőtti javaslataik. Mint mondta, elsősorban olyan helyekre kerültek új kamerák, ahol gyakoriak a zaklatások, kisebb lopások, esetleg rendbontások. Ezentúl kamerákkal figyelik például az autóbuszállomást és környékét, a temető előtti területet, de például az I-es és II-es lakótelepen az Esztergályos utcát és az Építők utcáját is. Hozzáfűzte, a minisztérium 12 ezer eurós támogatást nyújtott a projekthez.
A városi rendőrséggel kapcsolatos további pozitívum, hogy tavaly összesen 3 darab Dacia Duster típusú járőrkocsit kaptak a rendőrök, melyekre kétnyelvű felirat került. Králik Róbert kijelentette, a városi rendőrség immár teljes létszámmal működik, mivel három betöltetlen helyre új munkatársakat vettek fel.    (cs)

A komáromi gördeszkapark helyzete

  • 2013.7.15

Városszerte egyre több fiatal hódol valamilyen extrém sportnak. Utcákon, tereken, járdákon gyakorolták a különböző trükköket, ami gyakran zavarta a város lakóit. Ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy segít a fiataloknak és létrehoznak egy helyet, ahol nyugodtan gyakorolhatnak. 2008 tavaszán át is adtak a Vág-parton egy gördeszkaparkot, amivel kielégítik a fiatalok igényeit – gondolták.
Maga a park megvalósítása anno másfél millió koronát vett igénybe, ami a park és az elemek méretéhez képest elég nagy összeg. A kivitelező az elemeknél mondhatni jó munkát végzett, a betonalap homorúsága azonban hagy kívánnivalót maga után, ugyanis megáll a víz a pálya közepén, ami csak fokozza a pálya romlását. Ráadásul árterületről lévén szó, ha nagyobb árvíz várható – ami idén is újra rekordot döntött -, akkor az egész park víz alatt van. Azért is építtette a város ide a parkot, hogy később több pályával is kiegészítse, többek közt kosárlabda- és biciklipályával. Nos, a bővítésből azóta se lett semmi, ahogyan az ígért további pályákból sem, s ráadásul a park állapota is vészesen romlik.

A fiatalok amennyire csak lehet, próbálják javítani a hibákat, még egy új elem is megjelent a pályán. A pálya környezete – az összes pad meg van rongálva, de a magas gaz miatt amúgy sem lehet őket használni – is mutatja, mennyire nem törődik a területtel a város, és a kisgyermekes szülők sem veszik komolyan a sportolókat, amikor a veszélyes trükkök közé küldik játszani a gyermekeiket.
Sőt, mikor a srácok az önkormányzathoz fordultak, hogy szeretnének fákat ültetni a park mellé, hogy legyen egy kis árnyék, ahova a tűző nap elől el tudnak bújni, árterületre hivatkozva nem engedélyezték a fák telepítését.

Megjegyzem, nem egy fa van a halászcsárda környékén is.
Így áll a helyzet a mi kis gördeszkapályánkkal. Nem mondhatjuk, hogy nem használják a fiatalok, hiszen a legnagyobb kánikulában is találni kint sportolókat, több kisebb-nagyobb akció is zajlott már a pályán, ráadásul külföldi médiában is szerepelt már. Ami szomorú, hogy sem az önkormányzat, sem a város lakói nem veszik komolyan e sportok hódolóit, pedig a foci és a kosárlabda mellett nekik is van létjogosultságuk. Tehát aki ma Komáromban extrém sportot akar űzni, annak bizony fel kell kötnie a nadrágját!

Kép és szöveg: Fóti Dávid

Változtatnának a fizetős orvosi kivizsgálások rendszerén

  • 2013.7.15

Új törvényjavaslatot nyújtott be a HÍD párt három parlamenti képviselője – Bastrnák Tibor, Bugár Béla és Nagy József -, melyben szabályoznák az elsőbbségi – fizetős – kivizsgálások rendszerét. Az egészségügyi minisztérium is támogatja a javaslatot, melyről szeptemberben szavaznak a képviselők. Ha a parlament tagjai pozitívan bírálják el a javaslatot, akkor akár december elsejétől már érvénybe is léphet az új törvény.

„Két elsőbbségi – fizetős – orvosi vizsgálat között legalább két órányi időnek kell eltelnie, hogy a nem fizetős páciensek is bejussanak az orvoshoz”- tájékoztatta lapunkat az új törvényjavaslat lényegéről Bastrnák Tibor. „Gyakran találkoztunk panaszosokkal, akik arra hívták fel a figyelmünket, hogy általában a szakorvosi rendelőkben hosszú a várakozási idő. Egyes orvosok visszaélnek a jelenlegi helyzettel, melyben az előre bejelentkező és külön elsőbbségi díjat fizető pácienseket előnyben részesítik, a többi, sorban várakozó beteg rovására. Ennek a problémának a kivizsgálására egy felmérést is elvégeztünk Nyitra és Nagyszombat megyében, melyből kiderült, hogy több orvos visszaél az elsőbbségi kivizsgálások rendszerével, és a páciens emiatt vagy fizet („megvásárolja” az elsőbbség jogát), vagy pedig kénytelen eléggé sokat várakozni a rendelő előtt. Ez az eredmény sarkallott minket a módosító javaslat elkészítésére” – tette hozzá a képviselő.
Az elsőbbségi kivizsgálás ára 3-10 euró között mozog, és a jelenlegi törvény szerint az ilyen kivizsgálások legfeljebb a rendelési idő egynegyedét foglalhatják le. Ezt a gyakorlatban viszont úgy oldják meg az orvosok, hogy minden óra első negyedórájában veszik be az elsőbbségi, tehát fizetős pácienseket, ám ha elhúzódó vizsgálatról van szó, a fennmaradó időt szintén az elsőbbségi betegekre fordítják, és előfordul, hogy a „sima” páciensek órákig várakoznak, vagy sorra sem kerülnek.    szt

Turisztikai iroda nyílt

  • 2013.7.8

Új turisztikai iroda nyitotta meg kapuját Komáromban a Klapka téren. A szolgáltatás még alakulóban, fokozatosan bővítenék a kínálatot.
A komáromi önkormányzat az Idegenforgalmi Szakbizottság javaslatára döntött úgy, hogy egy új turisztikai információs központot (TIK) nyit. Erre a 2013-as költségvetésében 40 ezer eurót különítettek el. Korábban a Megye utcán már volt TIK iroda, azonban a korábbi döntések következtében több helyre csapódott, majd végül háttérbe szorult a turisztikai információs szolgáltatás.
Az elmúlt hónapban a felújítási munkálatok zajlottak, új berendezést vásároltak a viszonylag tágas helyiségbe. Két alkalmazott szolgálja ki a turistákat a hét minden napján, reggel kilenctől délután öt óráig. A két alkalmazott angol és német nyelven is kommunikál.
Az irodában ugyan vannak kiadványok, azonban a városnak komoly kihívást jelent a megfelelő kiadványok pótlása. A vállalkozókat arra biztatják, hogy éljenek a lehetőséggel, és használják ki az iroda ingyenes szolgáltatását a saját propagációjukra. (d)

Kondiparkot adtak át Komáromban

  • 2013.7.8

Az egészséges életmód megtartása iránt egyre nagyobb az igény városunkban is. A fiatalok még nyitottabbak az új sportok iránt, mint pl. az Amerikából származó street work­out, más néven calisthetincs, mely a saját testsúlyos edzés egyik formája.
Egy ilyen park nyílt a Klapka lakótelepen csütörtökön, melyet Varga Tamás képviselő (HÍD) adott át. Ezt Kiss Bence, az NS workout Polgári Társulás tagjának beszéde követett, majd a srácok bemutatták az alapvető mozdulatsorokat, a különböző elemeken. A megnyitón részt vett többek között Petruš Pali vezetésével a Contendo MMA  harcművészek gútai delegációja is. Külön kiemelendő, hogy a 8.000 eurós támogatás mellett önerőből építették fel a fiatalok a parkot. Köszönhető mindez az összetartásnak és a lelkesedésnek.
Kép és szöveg: Fóti Dávid

Mégsem kell bejelenteni a 90 napnál hosszabb külföldi tartózkodást

  • 2013.6.24

Az elnöki vétót követően, módosított formában hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás a népesség-nyilvántartási törvény módosítását: kihagyták a jogszabályból azt a cikkelyt, amely bejelentési kötelezettséget írna elő a 90 napot meghaladó külföldi tartózkodás esetére.
A széles körű társadalmi kritikát kiváltó jogszabály eredeti változatát még májusban szavazta meg a pozsonyi parlament.
A törvénymódosítás alapján 2014 januárjától minden szlovák állampolgár, bírság terhe alatt, köteles lett volna előzetesen bejelentést tenni külföldre utazási szándékáról, amennyiben annak feltételezett időtartama meghaladja a 90 napot. Amennyiben ezt az állampolgár a lakhelye szerinti népesség-nyilvántartó irodában nem tette volna meg, az új jogszabály szerint szabálysértést követett volna el, amiért pénzbírságot szabhattak volna ki rá a hatóságok.
A javaslatot a belügyi tárca terjesztette elő, a változtatást azzal indokolva, hogy arra a közigazgatási ügyintézés elektronikussá tételéhez van szükség. A kezdeményezés kiváltotta a közvélemény felháborodását, azt a sajtó is hevesen bírálta, és több ismert személyiség is kiállt ellene. Az üggyel kapcsolatban már-már legendássá és sajtó által is gyakran idézetté vált Robert Kaliňák szlovák belügyminiszternek a módosítást védő kijelentése, mely szerint meggyőződése, hogy „az államnak aktuális adatokkal kell rendelkeznie az ország lakosairól“.
A széles körű társadalmi kritikát követően a módosítást megvétózta a szlovák államfő is, és a törvény ominózus részének kihagyását kérve utalta vissza a törvényhozásba. A szlovák parlament végül a vitatott passzust kihagyva szavazta meg a jogszabályt, amelynek elnöki véglegesítésére így várhatóan már a közeljövőben sor kerül.    (mti)

Megdőltek a rekordok

  • 2013.6.24

Ebben az évben sorra dőlnek meg a rekordok. Tavasszal rekord mennyiségű hó zúdult régiónkra, ami nagy zűrzavart okozott, pár héttel ezelőtt a Duna vízszintje volt rekord magasságon és az elmúlt héten történelmi csúcsokat döntött a meleg szerdán és csütörtökön, emberek rekordszámban lettek rosszul a hőségtől, a szlovák meteorológiai intézet másodfokú riasztást rendelt el. Ezekután feltehetnénk azt a kérdést magunknak: mi jöhet még ezután? A meteorológiai szolgálat szerint a múlt szerdai nap az elmúlt másfél évszázad legmelegebb napja volt Szlovákia területén. A „trópusi“ éjszakát követően, csütörtökön sem csökkent a hőség, az ország déli, délnyugati járásaiban szinte mindenütt 35 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékleteket mértek. Régiónkban is meghaladta a 35 fokot a hőmérséklet, ahogy a trópusi éjszakák száma is növekedett. Ógyallán 27 fok fölé emelkedett a napi átlaghőmérséklet (beleértve az éjszakákat), ami rendkívül magasnak számít.
Az elmúlt napok során jelentős mértékben nőtt és rekordot döntött a hőség miatt rosszul lett emberek száma is. Az egészségügyi mentőszolgálat központjának jelentése szerint a hét közepén már csaknem kétszer annyi helyszínre kellett kiszállniuk rosszullétek miatt, mint egy átlagos júniusi napon.
Azonban a meteorológiai intézet előrejelzése alapján a héten már nem kell ilyen kánikulára számítanunk. Járásunkban a hét közepén akár 18 fok alá is lesüllyedhet a hőmérséklet, tehát felfrissül időjárásunk. Csak abban tudunk reménykedni, hogy negatív rekordok nem fognak megdőlni és kellemes nyárban lehet részünk. (d)

Rekordot döntött a Duna vízszintje

  • 2013.6.13

Történelmi nagyságú árhullám vonul végig a Dunán. A németországi Passaunál az eddigi, 500 éves rekordot megdöntötte a víz magassága. A szakértők úgy vélték, magasabb lesz a vízállás, mint az eddigi legnagyobb, 2002-es árvíz idején. Így is lett. Szombaton a délután tetőzött a Duna Komáromnál, 888 cm-es maximum vízállást mértek. (A 2002-es árvíz idején a Duna vízállása 843 cm maximumon volt.) Majd néhány órás tetőzés után apadni kezdett. Vasárnap a reggeli órákban már 879 cm-es vízállást mértek. A Komáromi járásban 14 település kerülhet(ett) potenciális veszélybe: Komárom, Gúta, Csicsó, Kolozsnéma, Nagykeszi, Csallóközaranyos, Izsa, Pat, Dunaradvány, Dunamocs, Karva, Vágfüzes, Ifjúságfalva és Keszegfalva.
Komáromban múlt pénteken ki is hirdették a rendkívüli állapotot meghatározatlan időre, tehát a teljes irányítást a megyei szervek vették át a várostól, szigorú, előre meghatározott menetrend alapján. Sajnos Komáromban nemcsak a Duna, hanem a Vág megemelkedett vízszintje is komoly gondot okoz. Ezért városunkba érkeztek katonák, rendőrkadétok és tűzoltók más járásokból, akik segítettek a gátakon a helyieknek. Önkéntesek is jelentkeztek segíteni szép számmal a környező falvakból és városokból, természetesen komáromiak is bekapcsolódtak, de ahogy egy olvasónk megjegyezte, sajnos a bámészkodóból több volt, mint a segítőből. „Ami nagyon nem tetszett közülünk senkinek, hogy végig álltak a hídon a bámészkodók, kiabáltunk nekik, hogy jöjjenek le és segítsenek, de eszük ágában sem volt!” – mondta egy nagymegyeri segítő.

Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.512802038750539.117383.158591007504979&type=3

ssy

50 ezer euróból újítják fel a Lipót-kaput

  • 2013.6.10

A korábbi hírekkel ellentétben nem 10, hanem 50 ezer eurós értékben kerül felújításra a komáromi Lipót-kapu. Mint ismeretes, egy internetes szavazáson diadalmaskodott a pályázat, ahol a komáromi projekt magasan győzött.

Tavaly decemberben zajlott a VÚB Banka alapítványa által hirdetett verseny kiértékelése, egy internetes szavazást követően hirdettek győztest. A Szívem Kincsei program révén történelmi emlékek felújítását támogatja a VÚB Alapítvány a régiókban. Több történelmi kapu pályázott a felújításra fordítandó forrásokra. A komáromi kapu fölényesen, 45 689 szavazattal diadalmaskodott, mögötte messze lemaradva, 12 504 szavazattal a szepeshelyi kapu végzett. Az óriási különbség elsősorban a példátlan és becsülendő komáromi összefogásnak köszönhető.
A kiértékelés után beindult az előkészítési folyamat, a városi hivatal az alapítvánnyal és a műemlékvédőkkel is egyeztetett a részletekről. Utólag kiderült egy örvendetes hír is, hogy nem 10, hanem 50 ezer eurós összegben valósul meg a felújítás. Azóta már lezajlottak a közbeszerzések, így tudni lehet, hogy 25 ezer eurós tételben restaurálási munkákat, további 25 ezer eurós összegben pedig építkezési munkákat végeznek el – tudtuk meg Gráfel Lajos főosztályvezetőtől.
A kivitelezéshez részletes tervek készültek, ezt egyeztették a műemlékvédőkkel. A restaurálási munkákat Csütörtöki András vezetésével végzik, a építkezési munkákat egy pozsonyi cég, a TeraM kivitelezi. Az utóbbi esetében fontos szempont volt a műemlékekre való specializáció. A munka része a kapu környékének a javítása is, a kistorony is új tetőt kap, amire visszakerül a régi szimbólum.
A munkálatok már elkezdődhettek volna, azonban a műemlékvédők még néhány kiegészítést kértek a városi hivataltól – árulta el Gráfel Lajos. Néhány rajz és más dokumentum pótlását kérték, ami után elkezdődhet a munka. Június 18-án lesz a műemlékvédőkkel az egyeztetés, ekkor kaphat teljes zöld utat a kivitelezés. Néhány formális dologról van szó, azonban az engedélyek kiadását ehhez kötik.
A munkálatok a nyár folyamán készülnek el, és ősszel már egy új Lipót-kapun keresztül lehet majd bejutni az Újvár területére. (d)

Elengedték a drogdílereket Komáromban

  • 2013.4.15

Pénteken – április ötödikén – három magyarországi drogcsempészt fogott el a szlovák kábítószer-ellenes rendőri egység és a magyar rendőrség a komáromi felnyitható hídon. Hatalmas mennyiségű drog volt náluk, ám szabadon kellett őket engedni.
Több mint 10 kiló kristályos, fehér anyag volt náluk, amit Magyarországra akartak szállítani a magyar autópálya-karbantartó vállalat járművével. Andrea Do­biášová rendőrszóvivő szerint azonban a szállítót és a két dílert ki kellett engedni, ugyanis az anyag Szlovákiában nincs betiltva.
A JOJ televízió információi szerint a lefoglalt anyagot mefedronból készítették, ami bár Szlovákiában be van tiltva, egy tapasztalt vegyész könnyen készíthet belőle olyan anyagot, ami már nincs tiltólistán, s hatásai ugyanolyanok.
Zuzana Čižmáriková, az egészségügyi tárca szóvivője szerint az anyagot gyors eljárással be lehet tiltani. A JOJ televízió beszámolója szerint erre szükség lenne, ugyanis három héttel ezelőtt a fenti okok miatt azokat a betonkeverős drogkészítőket is el kellett engedni, akiket Gadóc (Komárom) városrészben egy családi házban fogtak el a rendőrök.
(b)

Új autóbuszok közlekednek Komáromban

  • 2013.4.8

Ünnepélyes keretek közt a múlt héten adták át azt a két autóbuszt, amelyek Komárom város lakosait fogják szolgálni. Az érsekújvári autóbuszközlekedési vállalat vezérigazgatója, Petőcz Károly is megjelent az átadáson, majd a város polgármesterével, Anton Marekkal vágták át a szalagot.
Az új, cseh gyártmányú autóbusz 26 ülőhellyel és 48 állóhellyel rendelkezik, valamint a mozgáskorlátozottaknak is biztosítva van a problémamentes fel- és leszállás. Justyák Alfrédtól, az SAD komáromi kirendeltségének vezetőjétől megtudtuk, hogy Komáromban négy vonalon járnak a városi autóbuszok. Ezzel a beruházással két vonalon (kettes és nyolcas) az utasok most már egy környezetbarát, modern, kényelmes és nem utolsósorban gazdaságosabb járművel utazhatnak. Érdekességképpen megemlítette, hogy évente körülbelül 190 ezer kilométert tesznek meg az autóbuszok, és havonta harmincezer embert szállítanak a városban.     szt

Vasárnap elhallgatott a Kék Duna komáromi frekvenciája

  • 2013.4.8

Lekapcsolták a 90,5-ös frekvenciáját a KéK Duna rádiónak, ami a komáromi sugárzást biztosította. Tavaly október 13-án már hasonló sorsra jutott az esztergomi és a tatabányai frekvencia. A csatornának a mérések alapján nagy volt a hallgatottsága a szlovákiai oldalon is. Tavalyi felmérésből az derül ki, hogy voltak olyan régiók, ahol a leghallgatottabb csatorna volt a Kék Duna.
A kiesést részben pótolni tudják a 91,5-ös győri sugárzással. Komáromban még hallgatható ez a frekvencia, azonban keletebbre már gyengébb a vétel. A győri frekvenciának még év végéig van meg a sugárzási joga, ezt követően ott is újra pályázniuk kell.
A csatorna az interneten is jelen van, és a vezetőség egyre nagyobb figyelmet szentel az online hallgatóknak.
Kerpel Péter, a Kék Duna tulajdonosa a bumm.sk megkeresésére nem kívánta bővebben kommentálni az illetékes szervek döntését. „Természetesen pályáztunk, de olyan értesítést kaptunk, hogy nem hosszabbítják meg a sugárzási engedélyt, így a törvény értelmében le kell kapcsolni a komáromi sugárzást“ – fejtette ki Kerpel. A pontos okokat nem részletezték. Az ügyvezető elmondása szerint tartozásuk nem volt az illetékes szervek fele. Arról nincs információja, hogy a 90,5-ös frekvenciának mi lesz a további sorsa.
(b)

Kutyatulajdonosok figyelem: Fogy az idő!

  • 2013.4.8

Amint arról már lapunkban korábban írtunk, 2011. november 1-jével lépett életbe az a törvény, mely szerint házi kedvenceinket kötelesek vagyunk mikrocsippel megjelöltetni. A törvényhozó két éves átmeneti időszakot szabott meg a törvény végrehajtására, és ez az átmeneti időszak ez év szeptember 30-ával lejár. Eddig az időpontig tehát valamennyi kutyatulajdonos köteles eleget tenni ennek a kötelezettségének.

Maga a törvény sok vitát is kiváltott, természetesen a támogatókkal arányosan megnőtt az ellenzők száma is. Vannak, akik helyeslik, vannak, akik kizárólag a macerát és a nagy bizniszt látják a mikrocsip kötelezővé tételében. Vélhetően, mindkét tábor állításában van némi igazság. Ami a mikrocsip mellett szól, hogy végre felépül egy olyan nyilvántartási rendszer, amellyel elkóborlás esetén percek alatt kideríthető a gazda személye, valamint a kötelező oltások érvényessége. Arról nem is beszélve, hogy védelmet nyújt azoknak a kutyáknak, amelyeket felelőtlen gazdájuk nemes egyszerűséggel „világgá küld”, azaz kidob. Ha viszont a mikrocsip beültetésének költségeit nézzük, sokakban talán még az is felmerül, hogy megválnak addigi kedvenceiktől.  Jobb esetben új gazdira találnak, rosszabb esetben utcára kerülnek az egykori kedvencek.  Sajnos, a „mindössze” 10-15 €-t ebenként sokan nem tudják majd megfizetni, így elkerülendő a magas bírságot, kétségkívül nőni fog a kóbor kutyák száma. Vagy mégsem?
Az ügyben megkérdeztük MVDr. Török Tihamér állatorvost, aki a következőket mondta el lapunknak: „Szükség volt már egy átfogó megoldásra, hiszen egyre tarthatatlanabb a jelenlegi állapot. Több szomszédos, de távolabbi országban is azt mutatják a tapasztalatok, hogy a mikrocsipes megoldás a legjobb a tudomány jelenlegi állásának megfelelően. Sokan ugyan kétkedve fogadták másutt is, de ma egyértelműen állítják, hogy a módszer teljes mértékben bevált, a nyilvántartási rendszer tökéletesen működik. Néhány, tudományosan nem megalapozott cikkben ugyan megjelent, hogy a beültetett mikrocsip akár vándorolhat is az állatok testében, én ki merem jelenteni, hogy a kutyatartók ilyetén félelme teljesen alaptalan. A mikrocsip beültetése szinte teljesen fájdalommentes, egy injekció beadásával egyenlő. Ami az árat illeti, az úgy 12-15 € között mozog, de tudni kell, hogy abból maga a mikrocsip ára 10 €, a többi az állatorvos munkadíja függően attól, hogy a beültetéshez ki kell-e szállni a helyszínre, vagy a kutyust a gazdija elhozza hozzám” – mondta el az ismert szakember.
Nos, az idő halad, így javasoljuk azoknak, akik még nem végeztették el a mikrocsip beültetését, úgy azt intézzék belátható időn belül. A törvény értelmében ugyanis, ez a mulasztás november elsejétől a mikrocsip beültetésének akár tízszeresébe is kerülhet, bírság gyanánt. Tehát, megfontolandó!
-böröczky-

Hamisítják a parkoló-kártyákat Komáromban

  • 2013.4.8

Három hónap telt el azóta, hogy a városi rendőrség polgármesteri utasításra felújította a parkolóhelyekért való fizetés szigorúbb ellenőrzését Komáromban. Ahogy azt nemrég megírtuk, előkerültek a kerékbilincsek is, és bár voltak különböző megjegyzések a polgármesternek és a parkoló-társaságnak címezve, a parkolási fegyelem szemmel láthatóan javul. Legalábbis ez derült ki abból a válaszból, amelyet Ferenczi Tibor, a City Parking Group s.r.o. komáromi részlegének vezetője adott kérdésünkre.
„Leszögezhető, hogy a parkoló-kártyák esetében az eladás megduplázódott, sőt helyenként háromszorosára nőtt az eladás. Visszatértek sokan azok közül az ügyfeleink közül, akik a város kétéves tétlensége alatt úgy gondolták, hogy ha más sem veszi meg, akkor ők sem. Most, hogy a város tudatosította, mitől esett el és rendőrei „bekeményítettek”, ezen a téren lényeges javulás észlelhető. Ami a parkoló-jegyek vásárlását illeti, ott számításaim szerint kb. 15-20 százalékos a növekedés, persze, ehhez két dolgot tudni kell. Egyik, hogy a jegyvásárlási statisztikának több összetevője is van, hiszen függ az ünnepek számától az adott hónapban, valamint az időjárási viszonyoktól is. Voltak ugye olyan napjaink, hogy a hó miatt még közlekedni sem lehetett, nemhogy még parkolni. Ilyen szempontból a 15-20 százalékos növekedés akár jó is lehetne, de messze nem lehet még nagy javulásról beszélni. Az elmúlt két évben ugyanis a parkolási fegyelem szinte teljesen összeomlott, innen kell tehát látni ezt a 15-20 százalékot, nem pedig egy jó átlag javulásának az ilyen arányú növekedésében. Véleményem szerint, akár egy évig is eltarthat, amíg úgymond, visszaáll a rend ezen a téren”.
Szinte már nyílt titok Komáromban, hogy egyre többen folyamodnak a parkoló-kártyák hamisításához, ami kétségkívül törvénybeütköző cselekedet. Ferenczi Tibor az ezt firtató kérdésünkre a következőt válaszolta: „Tény, hogy az előző években is feltártunk 1-2 ilyen esetet, de a jelenlegi állapot akár már rossznak is nevezhető. Természetesen, mi azonnal megtettük a kellő lépéseket és megígérhetem, hogy egyetlen esetben sem marad büntetlenül az ilyen törvénysértés. A hamisítás mikéntjét érthető módon nem árulhatom el, azzal már a rendőrség foglalkozik. Azt azonban tudniuk kell a hamisítóknak, hogy a bírság kifizetése mellett, a parkoló-kártya értékét is ki kell fizetniük. Sőt, amennyiben a rendőrség okirathamisítás tényét állapítja meg, úgy ez a felelőtlen tevékenység bűncselekménynek minősül, ami már egészen más kategória” – mondta el Ferenczi Tibor.    -böröczky-

Lobog a székely zászló

  • 2013.3.18

A Csemadok Komáromi Városi Szervezete székházának homlokzati falára kikerült a székely zászló múlt héten csütörtökön. Stubendek László elmondta: „Komárom és a környék magyarsága ezzel jelképesen csatlakozik ahhoz a kárpát-medencei összefogáshoz, amellyel székely testvéreinket erősítjük jogaik érvényesítésének nemes ügyében.

Fontosnak tartjuk kifejezni, hogy a székelységnek, és minden közösségnek, így a felvidéki magyaroknak is joguk van saját ügyeik kézben tartásához, nyelvük és jelképeik használatához.
Szorgalmazom ezért, és felhívom a szervezetek, társaságok, egész nemzeti közösségünk képviselőit, hogy alkossuk meg felvidéki nemzetközösségünk zászlaját, jelképeit-jelképrendszerét, nyelvünkkel egyetemben hivatalosan is használjuk“. A rövid ünnepi beszéd után kitűzték a lobogót és a jelenlévők elénekelték a székely és a magyar himnuszt.    szt

Bennünket is elért  a lóhúsbotrány

  • 2013.2.25

A lóhúsbotrány Szlovákiát is elérte, az itteni boltok polcaira is került a marhahús helyett lóhúst tartalmazó termékekből. Minderről a Sme napilap hírportálja számol be. Arról a bolognai lazagnéről van szó, melyek a csehországi Tesco-ban is kaphatók voltak, és melyekben az ellenőrök ló-DNS-t találtak. A szlovák piacra az ételt Nowaco márkanév alatt a Bidvest Slovakia vállalat szállította.

A cég kereskedelmi igazgatója, Petr Kadáš szerint 300 csomag lasagnéjük van raktáron, 2200 csomagot pedig el is adtak belőle. A felvásárlók nem a nagy kereskedelmi láncok, inkább a kisboltok. A lóhús ugyan nem veszélyes, de a fogyasztó megtévesztésének számít, ha az étel elkészítésénél felhasználják, és nem jelölik meg a csomagoláson. Óvatosságból a Lidl is bevont két terméket a polcokról. Tomáš Bezák, a Lidl szóvivője szerint egyes külföldön értékesített termékekben a cég belső ellenőrzése lóhús jelenlétét igazolta. A Combino Penne Bolognese 750 grammos kiszereléséről, és az 500 grammos Coquette Ínyenc gulyás (Labužnícky guláš) termékekről van szó. Mivel a szlovákiai Lidl ugyanazoktól vásárol, csak más termékeket, megelőző jelleggel levette őket a polcokról, és az ellenőrzés eredményére vár.

Az IKEA felfüggesztette a húsgolyók forgalmazását

Az IKEA Csoport már két héttel ezelőtt kezdeményezte a választékban kapható összes hústermék DNS-vizsgálatát, köztük a húsgolyók DNS-vizsgálatát is. Továbbra is nagy számban végzünk teszteket, és folyamatosan zajlanak a különböző hatóságok valamint a svédországi beszállítónk által kezdeményezett vizsgálatok is. A tesztek száma már több százra tehető.  Az eddig megkapott körülbelül száz eredmény közül néhány esetben kimutatható volt lóhús jelenléte a vizsgált termékben. Az érintett svéd beszállítóval együtt ezért úgy döntöttünk, hogy beszüntetjük a tőlük származó termékek forgalmazását, beleértve a bécsi virsliket is, melyek vegyesen tartalmaznak sertés- és marhahúst. A további tesztek eredményét még várjuk.

Újra kinyit a „Tátra“ mozi

  • 2013.2.18

A képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadták Ryšavý Boldizsár kérvényét, aki szeretné kibérelni a volt „Tátra“ mozi épületét a Megye utcán. Kérvényében leírta, hogy szeretné felújítani az épületet és újra beindítani a komáromi mozit.

A képviselők meg is szavazták kérvényét, melyben lefektették a bérleti szerződés feltételeit az alábbiak szerint: egy éven belül el kell kezdeni a felújítást, melyet két éven belül be is kell fejezni, a bérleti díj összege 200 euró lenne havonta, húsz éven keresztül.
Lapunk megkereste Ry­ša­vý Boldizsárt, aki a következőképpen nyilatkozott: „Valóban szeretnénk újra beindítani a komáromi mozit. Terveink szerint már májusban elkezdenénk a felújítást. A legfontosabb dolog a tetőszerkezet kijavítása, mivel az katasztrofális állapotban van. Elhatározásunk szerint szeptemberben nyitnánk meg a digitális mozit, amelyben két nyelven folyna a vetítés. Egyelőre erről tudok beszámolni, de vannak még egyéb terveink is, amelyek megvalósításra várnak az épületben.“    szénássy

„Szeméthegyek“ a városban

  • 2013.2.11

Egy felháborodott olvasónk juttatta el szerkesztőségünkbe a lenti fényképet. A Király püspök utcában már egy hónapja ilyen áldatlan állapotok fogadják az arra járókat és a lakókat. A konténerek közelében elviselhetetlen bűz terjeng és szeméthegy éktelenkedik, valamint a szelektív hulladékgyűjtő konténer is már egy jó ideje megtelt és már a környékén is gyűlnek az üres üvegek, de valahogy az elszállítása még mindig várat magára. A fotó készítője felháborítónak tartja az emberi érdektelenséget és hogy mindenkinek mindegy, hogy milyen a környezete. Másrészt, hogy a kommunális hulladék elszállításának megemelt díja  mellé még azt kapják a lakosok, hogy el sem viszik a szemetet.    szt

Civilek az őstermelői piacról

  • 2013.2.11

Hetilapunk legutóbbi lapszámában (február 4) interjút közöltünk városunk polgármesterével, Anton Marekkal, aki beszámolt a Selye János Egyetem és a városi rendőrség épülete közti elhanyagolt területen elvégzett munkálatokról és a tervekről, hogy miként is hasznosítanák a placcot. A polgármester elsősorban egy új szervezett, modernebb, könnyen megközelíthető városi piacot hozna létre (főleg) őstermelői követelményekkel.

Továbbá kifejtette, hogy: „Sem én, sem a városvezetés nem tárgyalt, nem bízott meg, és nem jogosított fel semmilyen magánszemélyt, semmilyen csoportosulást vagy szervezetet, hogy toborozzon vagy feltételeket szabjon, hogy kik és milyen körülmények között árusíthatnak majd a városi rendőrség és a Selye János Egyetem közt lévő területen”.
A cikk megjelenése után a „Fontos vagy!” mozgalom ügyvivője, Boldoghy Olivér lapunknak elmondta, hogy civil szervezetük is már felvázolt egy ilyen lehetőséget az önkormányzatnak és még tavaly szeptemberben felkínálták segítő jobbjukat egy őstermelői piac kialakításához. Véleménye szerint a polgármester nyilatkozata volt válasz a kezdeményezésükre.
„Örömünkre szolgál, hogy a városvezetés elkezdett foglalkozni egy új városi piac létrehozásának gondolatával a régió fejlődése érdekében.
A „Fontos vagy!” civilekből álló mozgalom még 2012 szeptemberében hívta fel a figyelmet egy őstermelői piac szükségességére Komáromban, mivel a régióban még ilyen típusú vásár nem működik. Ekkor a javaslatunkat elküldtük a polgármesternek, az alpolgármestereknek, valamint a komáromi képviselő-testület tagjainak és sajnálattal vettük tudomásul, hogy a mai napig senki sem reagált a felhívásunkra. Úgy tűnik, a polgármester fent említett nyilatkozata egy üzenet volt számunkra, hogy nem tekinti partnernek kezdeményezésünket, sem az aluról jövő polgári szerveződést. Úgy érezzük, sokat tudtunk volna segíteni, mivel a környékbeli őstermelőkkel már jó kapcsolatrendszert építettünk ki, de természetesen a polgármester akaratát tiszteletben tarjuk. Egyetlen kéréssel fordulnánk csak hozzá és a városvezetéshez, hogy ne vessék el azt a koncepciót, hogy egy ellenőrzött őstermelői piacot alakítsanak ki és ne csak egy vásárteret. Az őstermelői piac segíthet a régió fellendülésében, és nem utolsósorban új munkahelyek is létesülhetnének.
Bízunk abban, hogy a jelenlegi vezetés kiáll álláspontja mellett és egy eredeti őstermelői piacteret hoznak létre a kitisztított területen. Azonban, ha a városvezetés eltér a koncepciótól, akkor egy átmeneti megoldást fogunk létrehozni,  addig, amíg nem lesz egy olyan városvezetés, amely nem zárkózik el a civil szféra kezdeményezéseitől” – mondta el lapunknak a civil szervezet ügyvivője.
szt

 

Jól érezhető volt a földrengés

  • 2013.1.21

Múlt csütörtökön néhány perccel 12 óra előtt földrengés rázta meg a Komáromi járás több települését. A földmozgások epicentruma Gúta volt. Egyes adatok szerint erőssége a Richter-skála szerint 2,9 volt más források 3,4-ről beszélnek. Többen jelezték, hogy a rengést érezték Csallóközaranyoson, Ekelen, de főleg Gútán, Keszegfalván és Megyercsen. A 2000 lakosú Keszegfalván az iskolában kisebb fajta pánik tört ki a tanulók körében. Erről Egyed Mária, az iskola igazgatónője így nyilatkozott: „A rengést tanítási óra alatt, 1 perccel 12 óra előtt észleltük. Mivel az iskola közvetlenül a főút mellett áll, először azt hittük, hogy megint csak egy teherautó halad el az úton, de ez az érzés valami más volt. Erősebb, és az egész testünkkel éreztük. Morajló hang is kísérte. Az ajtó és az asztalok is remegésnek indultak, a tárgyak azonban a helyükön maradtak. Néhány helyen megrepedt a vakolat, de még nem mértük fel a súlyosságát. A gyerekekkel együtt persze megriadtunk, és mondanom sem kell, hogy attól a pillanattól kezdve ez volt a téma az iskolában“ – mondta az alapiskola igazgatónője. Megyercsen a főtéri üzletben okozott riadalmat. Többen kifutottak az utcára. Érezhetően megmozdultak a poharak és a székek is mozgásba indultak. Az egész 5 -10 másodpercig tartott.
Érdekesség, hogy két évvel ezelőtt januárban volt az utolsó komolyabb mérvű földmozgás. Ez arra enged következtetni, hogy rövid időn belül egyre sűrűbben jelentkezhetnek majd a tájainkon mostanában ismeretlennek számító földrengések.    (pint)

Legyenek óvatosak!

  • 2013.1.14

A Komáromi Városi Hivatal Szociális Osztályára újabb lakossági bejelentések érkeztek, hogy a decemberben tapasztalt esethez hasonló csalási kísérleteket tapasztaltak a bejelentők. Akkor Komáromban a Szinnyei utcában egy illető Nagy Józsefként mutatkozott be, a városi hivatal szociális osztálya alkalmazottjának adta ki magát és az idős nyugdíjasokat úgy próbálta megtéveszteni és pénzt kicsalni tőlük, hogy azt állította, hogy megemelkedett az időskori nyugdíj összege, de a magasabb összeget csak akkor kapja meg a nyugdíjas, ha az előzőt visszaadja. Az óvatosság tehát továbbra sem árt!
A városi hivatal és a városi rendőrség ismételten felhívja a lakosok figyelmét, hogy a városi hivatalnak nincs ilyen nevű alkalmazottja és a városi hivatal soha nem foglalkozott nyugdíjkiutalással és ilyen címen soha nem kért és nem vett át pénzt. Amennyiben a leírt vagy hasonló eset Önnel megtörténne, vagy tudomást szerezne hasonló esetről, azonnal hívja a városi rendőrség telefonszámát, a 159-et.    kh

Változik a jogosítványok érvényessége

  • 2013.1.14

A gépkocsivezetők forradalmi változásoknak nézhetnek elébe ettől az évtől. 2013. január 19-i hatállyal lép érvénybe az a törvény, amelynek lényeges pontjait úgy gondoljuk, minden gépkocsivezetőnek ismernie kellene.

Nézzük tehát kategóriák szerint a változások lényegét. Azt most sem lehet ugyan kizárni, hogy menet közben, a törvény gyakorlati hatályba lépése után újabb apróbb korrektúrák történhetnek, ezekre kellő időben felhívjuk majd olvasóink figyelmét.
Autóbuszok és tehergépkocsik
Az eddigi előírások szerint a minimálisan 16 személy szállítására alkalmas autóbusz vezetéséhez szükséges jogosítványt 21 éves kortól lehetett megszerezni. Ez a korhatár 24 évre emelkedett. Ez év január 19-ig már 18 éves kortól lehetett C és CE típusú (7,5 tonna összsúlyú tehergépkocsi) jogosítványhoz jutni. Ez után a dátum után már csak a 21. életévüket betöltő egyének juthatnak ehhez a típusú jogosítványhoz.
Pótkocsik – utánfutók
Változás történt a B típusú (személygépkocsik) jogosítványok kapcsán is. A változás lényege a pótkocsik – utánfutók használatában van. Az új rendelet szerint azon gépkocsikhoz, amelyeknek összsúlya nem haladja meg a 3,5 tonnát, 750 kilogrammot meghaladó utánfutó – pótkocsi is kapcsolható. Ennek feltétele azonban, hogy a szerelvény összsúlya nem haladhatja meg a 4 250 kilo­grammot. BE típusú jogosítványra (a régi szerint B+E) abban az esetben lesz szükség, ha az említett gépkocsikhoz 3 500 kilogramm
összsúlyt meg nem haladó pótkocsit, illetve utánfutót csatolunk. Amennyiben a pótkocsi – utánfutó ezt az összsúlyt meghaladja, úgy C1E (régebben C1+E) típusú jogosítványra lesz szükségünk, amely a 7,5 tonna összsúlyú tehergépkocsik vezetésére jogosít fel.
Motorkerékpárok
A nagyobb teljesítményű motorkerékpárok, három-, illetve négykerekű motorkerékpárok is az eddigiektől különböző csoportokba lettek besorolva. A robogókra és kisteljesítményű többkerekű kismotorokra csakúgy, mint eddig, egy másik jogosítvánnyal, automatikusan jut hozzá az igénylő. Merőben más azonban a helyzet a nagyobb teljesítményű motorkerékpárok esetében. Új típusú, motorkerékpár vezetésére feljogosító jogosítvány jelenik meg A2 néven. Ez 18 éven felüli motorosokat jogosít fel olyan kerékpárok vezetésére, amelyeknek teljesítménye nem haladja meg a 35 kW-ot. A „korlátok nélküli teljesítmény” megjelölésű motorkerékpárok esetében, csak a 24. életévüket betöltő személyek juthatnak jogosítványhoz.
Jogosítványok 65 év felettieknek
A kötelező orvosi vizsgálatok érvényessége öt évre tolódik ki, az előző törvényben foglalt két év helyett. Kivételt képeznek azok a 65 év feletti gépkocsivezetők, akik autóbuszt, teherautót, mentőautót vagy taxit vezetnek. Az ő esetükben marad az orvosi vizsgálatok kétéves ciklusa. Amennyiben a jogosítványuk 2013. január 19-e előtt volt kiadva, úgy két kötelezettség vonatkozik rájuk:
1. legkorábban két hónappal 65. életévük betöltése előtt, legkésőbb hét hónappal annak betöltése után, kötelesek részt venni orvosi vizsgálaton,
2. minden esetben maguknál kell hordaniuk, és rendőri felszólításra bemutatniuk öt évnél nem öregebb orvosi igazolásukat. Abban az esetben, ha 2013. január 19-e után kicseréltetik jogosítványukat, úgy a fenti igazolást már nem kell maguknál tartaniuk, mivel a jogosítvány cseréjénél azt le kell adniuk a közlekedésrendészeten.
Csere – illetékek
– részleges érvénytelenítés
A jogosítvány cseréjével egy időben, a gépkocsivezető köteles régi jogosítványát visszaszolgáltatni a hatóságnak. Az újonnan kiadott (lecserélt) jogosítványok maximálisan 15 évig lesznek érvényben. Az 1993. január 1. és 2004. április 30. között kiadott jogosítványok 2023. december 31-ig érvényesek. A 2004. május 1. és 2013. január 19. között kiadott jogosítványok 2032. december 31-ig maradnak érvényben. 15 éves érvényességi idő: AM, A1, A2, A, B1, B, BE és T típusú jogosítványok. 5 éves érvényességi idő: C1, C1E, C, CE, D1, D1E, D és DE típusú jogosítványok.
A jogosítvány cseréjének esetében az illeték 3 €, az új jogosítvány kiadásának illetékét 6.50 €-ban szabta meg a törvény.
Az új előírások értelmében a jogosítvány már nemcsak teljes egészében lehet érvénytelen, de részlegesen is. Például, amennyiben a B típusú jogosítvány érvényét veszíti, személygépkocsit ugyan már nem vezethetünk, de az A típusú jogosítvány még érvényben maradhat, tehát motorkerékpárt félelem és bírság nélkül vezethetünk.
-bör-

Lesz létszámleépítés a városi hivatalban?

  • 2013.1.7

Pár napja jelent meg a hír, hogy a komáromi városi hivatal 16 embertől válna meg, mivel az anyagi megszorítások miatt elbocsátani kényszerül az önkormányzat. Anton Marek polgármester kilátásba helyezte a városi hivatal 10 százalékos munkaerő-leépítését. Elmondása szerint erre azért lesz szükség, mivel az államtól befolyó összegek jelentősen csökkennek, és a városnak valahogyan ki kell gazdálkodni a kieső összeget.
Anton Marek kritikusan fogalmazott a kormány és a Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) közti megállapodásról, amelyben az önkormányzatok jutalékának újabb csökkentéséről van szó. „Nem tudom, miként tudunk 15 százalékot megspórolni“ – jelezte az egyik hírügynökségnek. A polgármester szerint már így is több bevételi forrás kiesett, és az egyedüli út az elbocsátás lesz.
„Nehéz úgy gazdálkodni, hogy a város számlájára havonta nem 700 ezer euró érkezik, hanem 120 ezerrel kevesebb.
Könnyű azt mondani, hogy spórolni kell, de ez meg fog látszani az alkalmazottak számán. Mivel 160 körül van az alkalmazottak száma, így 10 százalékukat érintheti a leépítés. 15-16 embert érinthet az elbocsátás, hogy a béralapban megjelenjen ez a megtakarítás. És mindezt abban az időben, amikor a régiónkban emelkedik a munkanélküliség“ – fejtette ki Anton Marek polgármester.
Lapunk megkereste a városi hivatal szóvivőjét, Králik Róbertet, aki a következőt nyilatkozta: „A napokban vitatta meg a hivatalvezetés (elöljáró és az egyes főosztályvezetők) az esetleges elbocsátások kérdését. Amit a polgármester úr előrevetített, az egyfajta vészforgatókönyvnek fogható fel. Egyelőre a helyzet az, hogy két, a nyugdíjkorhatárt elért alkalmazott távozott a hivatalból, akik helyére nem vesznek fel új munkaerőt, a munkatöltetüket más alkalmazottak veszik át. Gyakorlatilag leépítésnek minősül az is, hogy a hivatal nem vesz fel további 4-5 alkalmazottat a kormány által az önkormányzatokra rótt hatáskörökből adódó többletmunka elvégzésére. Ez a munkamennyiség szintén a meglévő alkalmazottakra hárul. További 6 olyan alkalmazottja van a hivatalnak, akik már elérték a nyugdíjkorhatárt, de a munkaadó nem kényszerítheti őket arra, hogy önként elmenjenek és nem is akarja, hogy távozzanak, hiszen az ő munkájukra is szükség van. Ezért, ha a költségvetési előrejelzések nem borulnak fel és az előirányzottnál nem folyik be jóval kevesebb részadó a város kasszájába, akkor az ő munkahelyük sem szűnik meg. Ezt a fájó döntést csak kifejezetten indokolt esetben lépi meg a városvezetés. Ameddig azt a pénzügyi helyzet romlása nem indokolja, addig nem lesz leépítés a hivatalban, mert ez további terheket, további honorálatlan pluszmunkát róna a többi alkalmazottra“ – mondta el a szóvivő.
Komárom elfogadott költségvetésében 2013-ra 2.098.600 eurót tervez a hivatal működtetésére, ami a személyi költségeket és az épületek fenntartását jelenti. 2012-ben 2.185.865, 2011-ben 2.192.058, 2010-ben pedig 2.296.177 eurót tett ki a költségvetés ezen része.
A költségvetés szerint 2013-ban 7 millió euró bevételre számít a város az állam által szétosztott jövedelemadókból. Ez 2012-ben 7.050.000, 2011-ben 7.117.057, 2010-ben pedig 6.346.375 euró volt.
b, ss

Kupak akció!

Tisztelt Delta olvasók, kupakgyűjtők!
Boldogan tudatjuk, hogy az Önök segítségével ismét nagyon sok kupakot sikerült eljuttatni a rászoruló kisfiúkhoz.
Hála az Önök szorgalmas munkájának, Zalka Noelnek ismét sikerült kijutnia konzultációra Amerikába. Az ottani orvosok véleménye és az eredmények szerint a kisfiú állapota sokat javult.
Tudomásunkra jutott, hogy egy ipolyszalkai kisfiú, Jakubík Tamás a kupakokért cserébe járógépet illetve kerekesszéket kaphat. A hír olvasata után sem tétlenkedtünk, közel kétszáz zsák kupakot juttattunk el hozzá.
A kisfiúk és családjaik is köszönik az Önök önzetlen segítségét.
Továbbra is várjuk a kupakokat! A kupakakció folytatódik!

Elérhetőség: Sörös Antal Sídl. M. Corvina 1643/14, Veľký Meder 932 01. Tel.: 0908 15 92 54

Elhunyt Galán Géza

2012.12.31

December 18-án, életének 71. évében elhunyt Galán Géza színművész.

Az ismert előadóművész Vavreczky néven született Pozsonyban 1942. május 4-én. Első diplomáját a pozsonyi Színművészeti Főiskola színész szakán szerezte 1963-ban, a másodikat Prágában, dokumentumfilm–rendezői szakon 1974-ben. A komáromi Magyar Területi Színháznál és annak kassai Thália Színpadán volt színész, majd rendezőként is dolgozott. Később a szlovák rádió magyar adásában is rendezett. Galán Géza 1975-től a budapesti színházi egyesületek munkatársa volt, valamint Pozsonyban vállalkozóként dolgozott. TV-filmet készített Petőfi Sándorról, feltűnt számos cseh és szlovák filmben is. Fontosabb szerepei Liliomfi és Rómeó voltak, főbb rendezése pedig az Úri muri. Megjelent egy dupla CD-je Nagy versek a Himnusztól a Hazámig, valamint a Petőfi percei a segesvári ütközetben. Hét gyermek édesapja volt.    (b)

Felhívás

A komáromi Szinnyei József Könyvtár tisztelettel hív minden érdeklődőt időseknek szervezett számítógépes tanfolyamára, amelyen a számítógéphasználat és az internetezés alapjait sajátíthatják el.

Mikor?

2013. január 7.-18.,

2013. január 21. – február 1.,

2013. február 4. – február 15.,

2013. február 18. – március 1.,

2013. március 4. – március 15.,

2013. március 18. – március 28.

Egy-egy tanfolyamon 5 fő vehet részt.
Hánykor? 14:00 – 16:00
Hol? Az Eötvös utcai központi könyvtár zenei részlegén
A tanfolyam INGYENES, egyetlen feltétele a könyvtári tagság.
Bővebb információ:
Mgr. A. Littvová, igazgató
Telefon: 035/7725-966
sekretariat.kniznicakn@mail.t-com.sk

Német nyugdíjasok árasztják el az otthonokat

  • 2012.12.17

Egyre több német nyugdíjas költözik át a szlovákiai idősek otthonába, spórolási célokból. Az elmúlt öt évben megkétszereződött azon németek száma, akik az alacsonyabb árak miatt külföldön élik le utolsó éveiket. A probléma az egész régiót érinti.

Az elmúlt években az összes környező országban emelkedett az otthonokba vonuló németországi nyugdíjasok száma. Magyarországon öt év alatt 4261-ről 7146-ra, Csehországban mintegy ezer fővel, 3109-re nőtt a németországi ápoltak száma. Szlovákia nem számított célországnak, 2007-ben még csak 307 német állampolgárt tartottak nyilván az otthonokban, mára ez a szám 615-re emelkedett.
A jelenség oka az anyagiakban rejlik: egy átlagos németországi panzióban 3400 euróba kerül a havi ellátás, az állam ennek csak a töredékét téríti meg. Szlovákiában már havi ezer euróból is meg lehet kapni ugyanazt a szolgáltatást.
A felmérésben több más példa mellett kitérnek az újonnan megnyitott csallóközaranyosi szociális létesítményre is, melyben két nyugati ápolt is van: egy 88 éves bajor és egy 77 éves bécsi asszony. Hétszáz eurót fizetnek havonta az ellátásért, az intézmény álláspontja szerint úgy kezelik őket, mint más betegeket.    b

Új gyógyszertár nyílt

  • 2012.12.17

A komáromi Forlife n.o. általános kórház új lakossági gyógyszertárral gazdagodott  – adta hírül Bc. Marta Csergeová, a komáromi kórházat üzemeltető Agel cég szóvivője.

A beruházás és a felújítás összege több mint 30.000 euróba került. A gyógyszertár bevételét a kórház fejlesztésére kívánják fordítani.  „Arra szeretnénk felhívni a vásárlóink figyelmét, hogy a nálunk megvett készítmények árával a kórházat támogatják” – mondta Mgr. Viktor Dudáš, a kórházat működtető Forlife nonprofit szervezet igazgatója. A jövőben nemcsak a megszokott szolgáltatásokat, hanem bőrgyógyászati tanácsadást is bevezetnének.
Nyitva tartása hétfőtől péntekig 7.30-16.00 óráig, hétvégén és ünnepnapokon az aktuális szolgálatot végző lista szerint. A gyógyszertárban dolgozó gyógyszerészek szlovákul, magyarul és angolul is beszélnek, így a nyelvi probléma sem lehet akadály.    -ga-

Az összefogásnak köszönhetően megújul a Lipót-kapu

  • 2012.12.10

Igazi közösségi élménnyé alakult az az internetes szavazás, amely keretén belül a komáromi Lipót-kapu közel 10 ezer eurós összeget kap renoválásra. Mit érdemes tudni a kapuról és mire lesz elég a pénz – ezt próbáltuk kideríteni.

A múlt hét egyik örömhíre volt, hogy a Lipót-kapu fölényesen győzött azon a versenyen, amely díjából a renoválás egy része megvalósulhat. A széles összefogásnak köszönhetően tetemes előnnyel tudott győzni a komáromi vár egy szimbolikus része. A sikerben nem kis része volt a Komáromon kívülről érkező szavazatoknak.

A városi hivatalban megtudtuk, hogy egyelőre még nincs pontosítva, milyen felújítás valósul meg az elnyert összegből. Egy éve a Lipót-kapu belső részén lévő felirat került felújításra, részben pótlással, részben a meglévő elemek restaurálásával. Most elsősorban a bejáratnál található feliratok, a tetőn található díszek renoválására volna szükség, továbbá a fal tisztítása és a kapu előtti talaj rendbe rakása is várat magára – mondta el Gráfel Lajos, a műemlékvédelmi osztály vezetője.
Valójában a VÚB bank a kerületi műemlékvédő hivatallal karöltve készítette elő a versenyt. Most a város a bank jelzésére vár, majd egy közös egyeztetés után derülnek ki a felújítás részletei, amire minden bizonnyal jövő tavasszal kerülhet sor.

Komárom adott otthont az első szervezett paleo klubnak Szlovákiában

  • 2012.10.12

A paleo klubalapító összejövetelt december 1-jén tartották meg, mely eseményen részt vett Dr. Tóth Csaba, a Magyar Evolúciós Orvostudományi Társaság elnöke, valamint MUDr. Michal Piják, az első paleo szemléletű orvos Pozsonyból. A résztvevők kötetlen beszélgetés során megosztották saját tapasztalataikat és eddig elért gyógyulásuk, fogyásuk, illetve sportteljesítményük javulásának történetét, miközben paleo édességeket kóstolgatták.
Az evolúciós alapon nyugvó paleolit étrend olyan rendszer, mely képes a meglévő civilizációs betegségek (2-es típusú cukorbetegség, az asztma, allergia, reflux, PCO-szindróma, az autoimmun betegségek) gyógyítására, illetve a valódi megelőzésére. A jelenlevő orvosok rengeteg tanácsot adtak a gyógyulással, a helyes étkezéssel kapcsolatban.
A klub szervezői várják az érdeklődők és a hasonló életmódot folytatók csatlakozását. A szervezők elérhetőségei: Havran-Tóth Bernadett: havrantothbernadett @gmail.com és Galgóczi Imre:  geoffrey22paleo@ gmail.com, facebook oldaluk: Komáromi Paleo Klub.
hi

MKP-Híd megyei összefogás: Biztos, hogy tárgyalni fogunk

  • 2012.12.03

Folytatta tisztújító folyamatát a Magyar Közösség Pártja. A járási szintek vezetőinek megválasztása után, most a megyei szinten választottak vezetőt.

Nyitra megyében személycsere történt, Horváth Árpád irányítja a jövőben a megyei ügyeket. Múlt szerdán délután ült össze az MKP kerületi tanácsa, hogy a tisztújító folyamat során megválassza az új elnököt. Ezidáig Jancsó István, Negyed polgármestere vezette a megyei elnökséget. Változás történt a kerületi tanács létszámát illetően, mivel korábban 64 tagú volt, de 28 tagra csökkent. A Nyitra megyei csoportot 5 járás – Komárom, Érsekújvár, Léva, Vágsellye és Nyitra – alkotja.
Az elnöki posztra az eddigi elnök Jancsó Istvánt és Gúta polgármesterét, Horváth Árpádot jelölték. A Komáromi járás küldöttei annak adtak hangot, hogy a komáromi régióban él a legtöbb magyar, azonban még nem volt a Komáromi járásból megyei elnök. Ezért is tartották Horváth Árpád jelölését indokoltnak.
A szavazás során 14-12 arányban Horváth Árpád kapta meg a szavazatok többségét, így őt választották új elnöknek. Alelnök a vágsellyei Botka Ferenc lett, aki jelenleg a Nyitra megyei önkormányzatban az MKP frakcióját vezeti. A kerületi elnökség 7 tagú, az elnökön és az alelnökön kívül az öt járási elnök alkotja.
Horváth Árpád azt szeretné, ha a megyei szint a jövőben erősebb kompetenciákat kapna, mivel korábban viszonylag kicsi mozgástérrel rendelkezett. „Mint megyei képviselők sokszor a levegőben úsztunk, és ezért szeretnénk a megyei képviselőket és az országos elnökséget közelebb hozni” – fogalmazott az új elnök, aki maga is megyei képviselő. Javaslatot tettek az országos elnökség tagjaira is, amire korábban nem volt példa.
Az MKP és a Híd összefogása kapcsán a megyei választások során, Horváth Árpád így fogalmazott: „Biztos, hogy tárgyalni fogunk, de csak a tisztújító folyamat lezárta után. Egyelőre nem beszéltünk erről, és nem tudjuk, hogy milyen feltételekről volna szó. Valószínűleg erre a találkozóra januárban kerülhet sor. Tudom, hogy nagy a felelősségem ebben”.
Az országos tisztújító közgyűlésre december 8-án, Kürtön kerül sor.    (b)

Akár nyolc évet is kaphat

  • 2012.12.03

A városháza épületén, a Szent Anna-kápolna falán és a zeneiskola folyosóján is egy komáromi férfi múlt héten hétfőn vulgáris szavakat festett fel. Felirataiban nem kímélte sem a polgármestert, sem a zeneiskola igazgatóját.

A városháza oldalára és a nemrégiben felújított Szent Anna-kápolna falára a firkáló Anton Marekot szidalmazó szlovák nyelvű feliratokat fújt fel. A polgármester családját sem kímélte az elkövető, marihuána-dílernek nevezte Marek fiait. A közelben lévő zeneiskola belső terét, folyosóit sem kímélte. Ott az igazgatót, Fekete Vincét szidalmazták a feliratok. Sok más mellett nácinak és pedofilnak nevezi őt a rongáló.

Renáta Čuháková, a nyitrai kerületi rendőrkapitányság szóvivője lapunknak elmondta: „A rongálót, az 51 éves V. Tibort még hétfőn előállították a komáromi kollégák és rongálás vádjával indítottak ellene eljárást. Az ügy vizsgálatába elmeorvost is bevonnak. Tettéért 3-tól 8 évig tartó szabadságvesztésre ítélhető.“

ssy, Fotó: ga

Ékszerlopás és tejautomata feltörés

  • 2012.11.26

Az elmúlt héten több betörés is történt városunkban. A Kossuth téren lévő ékszerüzletbe kedden fényes nappal, az edédszünet alatt törtek be. A tolvaj csak az aranyékszereket vitte magával, ezzel 50 ezer eurós kárt okozott a bolt tulajdonosának. Majd csütörtökön a Rákóczi utcán lévő tejautomatát törték fel negyedszer, ami szintén egy forgalmas helyen található. Innét a tolvaj 180 eurót tulajdonított el, azonban az okozott kár sokkal nagyobb, mivel az automata elektromos szerkezete is meghibásodott. Információink szerint az ékszerüzletben dolgozó hölgy az ebédről visszatérve fedezte fel, hogy a pultból és a trezorból hiányzik az összes aranyékszer és óra. A tolvaj az ezüst ékszerekhez nem nyúlt. Az eset érdekessége, hogy a bejárati ajtón és az ablakon külsérelmi nyomokat nem lehetett felfedezni, így a rendőrség azt is vizsgálja, hogyan jutott be a betörő.
Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, a tettest 3-tól 10 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik, mivel itt nagy értékű lopásról van szó.    ssy

Felújítják az Erődrendszer egy részét

  • 2012.10.19

A Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül Komárom városa, valamint a Monostori Erőd Nonprofit Kft. sikeresen pályázott, hogy az Erődrendszer egy része megújulhasson. A projektre 470 ezer eurót nyertek a szervezetek, melyből öt százalék önrész biztosítása mellett valósíthatók meg a fejlesztések. Komáromban az Öregvár területén, míg Dél-Komáromban a Monostori erőd területén fogják elvégezni a felújítási munkálatokat.

Sebő Beáta projektmenedzser a múlt héten szerdán megtartott sajtótájékoztatón elmondta: „A beadott pályázat munkálatait az elkövetkezendő két évben fogjuk megvalósítani. Ezzel a beruházással 12 000 m2-rel nő meg az erőd biztonságos, kulturált körülmények mellett látogatható területe. Legfőképpen a hulladékkal szennyezett kazamaták és a fákkal, bokrokkal benőtt várárkok és sáncok kitisztítása lesz az elsődleges. A kitisztított és bejárható kazamaták, várárkok, sáncok, lépcsők kijavítása a helyszínek megismerhetőségét segíti, hogy a látogatók jobban megérthessék az erődök, mint hadi objektumok működési mechanizmusát, a tervezett új kiállítások pedig változatosabbá tegyék az erődlátogatást. Az Öregvár ablaktalan folyosóiban egy Vaklabirintus kiépítését is tervbe vettük. Ez a labirintus a látó embereknek készül, hogy ők is átéljék, hogy egy vak vagy gyengénlátó személy hogy éli meg mindennapjait. Új színpadi tereket is létrehozunk, egy mobil nézőtér és pódium biztosítja majd a rendezvények szereplőinek és közönségének a kényelmes, kulturált elhelyezést. Továbbá egy négynyelvű térképpel ellátott kiadványt is megjelentetünk, mellyel népszerűsíthetjük a két ország területén fekvő erődrendszert.
A Monostori erőd projektmene-dzsere, Farkas Erika hozátette: a dél-komáromi részen szintén a kazamaták és a burjánzó növényzet kitisztítását fogjuk elvégezni. Továbbá a szovjet korszak életébe bepillantást lehetővé tevő installáció készül. A projekt keretében olyan eszközöket is beszerzünk, melyekkel a várárok egy szakaszán a kortárs művészetnek helyt adó performansz tér kerül kialakításra. A fejlesztések eredményeként a Monostori erőd területén 18 000 m2-rel nő a látogatható terület.
A két Komárom területén elhelyezkedő Erődrendszer rengeteg hasznosítási lehetőséget rejt még magába, azonban az ingatlanok óriási méretéből kifolyólag nem lehet pályázati támogatások nélkül megoldani a felújítást. Ezért is jelent nagy segítséget az Európai Uniós pályázat az Erődrendszer fejlesztéséhez.    -ssy-

Rendőrökre lőtt

  • 2012.10.29

Marcelháza

Múlt héten pénteken három lövés dördült a községben, amikor is egy részeg autóvezető igazoltatás után a rendőrökre lőtt. A sérült rendőrt kórházban ápolják.

A fent említett napon a rend őrei négy óra körül, Marcelházán a Homok utcában teljesítettek szolgálatot. Ekkor leállítottak egy fehér furgont és annak sofőrjét megszondáztatták. Az alkoholteszt három ezreléknyi alkohot mutatott, ezért a rendőrök beszálltak személygépkocsijukba, hogy felvegyék a vétkes sofőr adatait.  Ezután a feldühődött K. Gáspár előhúzta kilenc milliméteres legálisan tartott fegyverét és három lövést adott le a rendőrökre. Az egyik rendőrt a vállán érte a lövés, mire a másik rendőr a lövések után leteperte az elkövetőt és erősítést hívott. A kiérkező mentők azonnal kórházba szállították a párkányi számrazású, azonban Bátorkeszin szolgáló harmincöt éves sérültet. Az elkövetőt a komáromi rendőrörsre szállították, ahol zárkába tették, hogy józanodjon ki és képes legyen vallomást tenni.    ssy

Eltűnik a tetőszerkezet

  • 2012.10.15

A Szlovák Köztársaság 163-as számú, 2008. március 12-i keltezésű, a 2008-2009-es időszakra vonatkozó schengeni akciótervről szóló kormányrendelete értelmében Komárom Város köteles eltávolítani a volt vámház előtti acélfödémet, amely a szlovák-magyar határátkelőhelyet „díszítette“ ezidáig.
A város pályázat útján kiválasztotta a kivitelezőt, a három árajánlat közül a legkedvezőbbet a Tatraspol cég nyújtotta be, így ez a cég fogja a szerkezetet eltávolítani. A városi hivatal elintézte az illetékes építésügyi és közlekedésrendészeti szerveknél a munkálatokkal kapcsolatos hivatalos engedélyeket, a bontás engedélyezésére, az I/64-es főút részleges lezárására és a kerülősáv aszfaltfestésére és közlekedési jelölésére vonatkozólag. A részleges útlezárás 2012. október 10-től 24-ig tart majd naponta 7.30 és 16.30 óra között. A lakosság szíves elnézését kérjük és megértését előre is köszönjük!
kr

Jótékonysági koncert „Az életért/4 Life“

  • 2012.9.10

Egy nagyszabású jótékonysági akcióra készülnek Komáromban. 2012. október 6-án a komáromi Sportcsarnokban neves előadók tesznek látogatást, akik a zenei világ széles skáláját képviselik majd ezen az eseményen.

A szervezőktől – Less Károly és Oláh Sándor – megtudtuk, ellátogat Komáromba az Irigy Hónaljmirigy, Zséda, Sub Bass Monster, Vadkerti Imre és Derzsi György is. A koncertjegyekből származó bevételt jótékonysági célra használják fel: egyrészt az észak-komáromi kórház megsegítésére olyan módon, hogy megveszik a kórházban nélkülözött használati/higiéniai termékeket, illetve esetleges karbantartó, felújító munkálatokat is elvégeznek szükség szerint. Másrészt szeretnének támogatni a bevételből egy súlyosan beteg dél-komáromi kisfiút, Havasi Pétert, aki autoimmun betegségben szenved, agyhártyagyulladáson és agyvérzésen esett át, édesanyja a nap 24 órájában gondozza őt.
A koncertet és céljait írásban támogatják: Észak-Komárom polgármestere, Dél-Komárom polgármestere és a Forlife – komáromi kórház igazgatója.
A jegyek árusítását hamarosan megkezdik, elővételben 9 euro, a helyszínen 10 euró összegben. A szervezők szeretettel várnak mindenkit erre a páratlan zenei rendezvényre és előre is köszönik minden segítőkész embernek az anyagi vagy erkölcsi támogatást.    -d-

„Látvány“ a parkokban

  • 2012.9.3

Összetört és hiányos padok csúfítják Komárom parkjait. Akik nap mint nap áthaladnak a város ezen pontjain, azok rendszeresen szembetalálkoznak ezzel a látvánnyal. Azt kell hogy mondjuk, a „parki jelenség“ nem újkeletű, ugyanis több éve kénytelenek vagyunk elviselni a parkokat csúfító állapotokat.

Négy nagyobb kiterjedésű park ékesíti Komárom városát, de ezek mindegyikében található megrongált, hiányos vagy összetört pad, és sajnos nem is egy. Úgy néz ki a járókelők látszólag beletörődtek ebbe a látványba, mert sok komárominak már fel sem tűnik a sok tönkretett pad. Egyszerűen polgárjogot nyert városunkban ez a jelenség, egyesek teljesen figyelmen kívül hagyják. Igen, ez is egy „komáromi specialitás“. A bosszantó az, hogy már túlságosan régóta tart ez a helyzet. El kellene már gondolkodni azon, vajon a turisták, akik igaz már nem olyan nagy számban, de még mindig
látogatják Komáromot, vajon ők mit gondolhatnak a lepusztult padok láttán. Hát nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy megfejtsük…    Kép és szöveg: -pint-

Úszószigeteket gyártanának Komáromban

  • 2012.7.2

Információink szerint egy osztrák vállalkozó luxus lakóhajókat – úszószigeteket gyártana a komáromi hajógyárban. Komáromban a hajótestet gyártanák, és itt építenék bele az elektromos hálózatot is. Évente 5-15 úszósziget készülne.

Lapunk megkereste a Grázban élő magyar származású Orsós Gábort, az Orsós Islands cég tulajdonosát, aki így nyilatkozott a feltett kérdésekre:
– Folytat tárgyalásokat az Orsós Islands a komáromi hajógyár vezetőségével?
– Igen, tárgyalásokat folytattunk és folytatunk Komáromban. A hajógyár pozitív hozzáállása és a gyártási kapacitás nagyságának lehetősége miatt Komárom lehetséges helyszín az ORSOS Islands gyártási tevékenységére. Természetesen rendszeresen járok személyesen is Komáromba, hiszen az ORSOS Islands teljes gyártási tervezése egy komáromi tervezőirodában készül, Both Róbert úr és Illés Ladislav úr mérnöki irodájában (SMC DANUBE).
– Mikor tartja reálisnak, hogy itt elkezdődhetne a gyártás?
– Amennyiben a tárgyalások sikeresen befejeződnek, a gyártás 2013 elején el is indulhatna.
– Hogy képzeljünk el egy ilyen úszószigetet?
– Az úszósziget környezetkímélő lenne, napelemekkel és szélgenerátorokkal szerelnénk fel őket. A hajótest acélból, a lakrész alumíniumból és kompozit anyagokból készülne. A hajóban konyha, több szoba, raktárak, étkező, nappali és napozófedélzet is lenne, a kényelmet jacuzzi és egy bárpult is szolgálná a tervek szerint.
A komáromi befektetést valószínűleg az állam is támogatná, mert az új befektető mindenképp pozitívan hatna a régióra, mivel így biztosan új munkahelyek létesülnének. Mint ismeretes, a járásban jelenleg 18 százalékos a munkanélküliség, ez 5 százalékkal haladja meg az országos átlagot.
szénássy, ganzer

30 évig vártak a játékokra

  • 2012.6.4

A Komáromi Kacz utcai 39. számú óvoda neveltjeinek az idei gyermeknap felejthetetlen élményt nyújtott, új jákékokkal és mászókával gazdagodott az udvaruk. Az óvoda külső területe pár hónapja még teljesen üres volt, de hála a jószívű embereknek ma már elmondható, hogy az ide járó ovisok is ugyanolyan környezetben játszhatnak, mint a többiek, új jákékokat és homokozót kaptak, fákat ültettek el az udvaron.

Majer Tímea, az óvoda igazgatónője lapunknak elmondta: „Az 1979-től üzemelő roma óvoda 2009-től szociális óvodaként működik, és azok a hátrányos helyzetű gyermekek járnak ide,  akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak a többi óvodát. Nálunk havi 5 euróból minden nap meleg ételt kapnak a gyerekek, és szüleiknek nem kell más illetéket fizetniük. Emellett egyéni fejlesztést is kapnak az óvodások, hogy az iskolába kerülve leküzdhessék a szegénységükből fakadó hátrányaikat. Így van remény arra, hogy nem maradnak le a kortársaiktól. Ezek között a gyerekek között vannak sajnos olyanok is, akik az ételen kívül, itt is tisztálkodnak, mivel otthonukban nincs melegvíz illetve villany sem. Az óvoda teltházas: 32-en járnak ide, 4 óvónő felügyeletében. Amióta Varga Tamás képviselő úr felkarolt minket, és több helyen is kampányolt a nevünkben, folyamatosan kapjuk a felajánlásokat. A Komáromi Napok alatt megszervezett Retro számítógép-kiállításon összegyűjtött 220 euróból Kovács Dávid és csapata különféle játékot vett az óvodának. A város jóvoltából több mint harminc év után egy mászókát is kapunk csúszdával, valamint pár napja jártak nálunk ismeretlenek és egy halom játékot hoztak. Legnagyob örömömre idén az összes ballagó gyermeket felvették „rendes“ iskolába. Eddig csak a kisegítő iskolába tudtak menni.“
Látogatásunkkor elmondhatjuk, ennyi boldog arcocskát már rég láttunk, és reméljük, ez a kezdeményezés továbbra is folytatódni fog.
Kép és szöveg: -ga-

Van itt „gógyi” — Szóval-képpel

  • 2012.5.2

 

Amikor az ember ilyet lát, nem tudja hamarjában, nevessen, avagy sírjon e. Mivel a komáromi Kossuth tér felújítása egyébként sem egy vidám történet – legalábbis ami a befejezés időpontját illeti –, igyekszünk visszafogottan mosolyogni. A tér egyik sarkában, a majdani nyilvános WC-től alig 20-25 centiméterre kiültettek egy platánfát, amelyről közismert, hogy – amennyiben ültetés után azonnal nem szárad ki – több száz évig él, és átmérője elérheti az egy métert is.  Néhány napig a fa ott díszelgett, de aztán valaki szólhatott a „szakiknak”, hogy ez így nem egy jó megoldás. A fát átültették, amitől mi is fellélegeztünk. Mert a WC lebontása és áthelyezése mégis csak költségesebb lett volna…

-böröczky-
A szerző felvételei

 

Csak a pozitív hozzállás segít

  • 2012.5.22

Egy család életét nagyban befolyásolja, ha az egyik családtagnál súlyos betegséget diagnosztizálnak. Azonban még megrázóbb annak a komáromi családnak a története, ahol három csemetéből kettő súlyos betegséggel küzd. Hetilapunk felkereste az édesanyát, Szalay Máriát, aki elcsukló hangon beszélt az elmúlt, embert próbáló időszakról aminek messze nincs még vége.


„Három gyermekemet nevelem egyedül. A legnagyobb lányom Szandra kilencéves iskolás, Benjamin hároméves és a legkisebb az öt hónapos Noémi“ – kezdte az édesanya. „Megpróbáltatásaink az idei év elején kezdődtek, amikor észrevettem, hogy a fiam szemével nincs valami rendben. Azonnal orvoshoz fordultunk, aki a pozsonyi gyermekklinikára utalt minket. Itt megállapították, hogy Benjamin szemén daganat növekszik. A diagnózis (retinoblastoma) után egyre gyakrabban utaztunk Pozsonyba. Mára már a kisfiam két kemoterápiás kezelésen van túl és az orvosok tovább küzdenek a szeméért. A napokban újabb vizsgálatokra megyünk és kiderül, hogy szükség lesz-e műtéti beavatokozásra“ – mondta el az édesanya.
Tovább folytatva már a kis Noémiről beszélgetünk. „Noémi pár héttel ezelőtt lett rosszul. Elkékült és lázas volt. A kórházban tüdőgyulladást állapítottak meg nála és a többi rutinvizsgálatkor kiderült, hogy a kicsi szívével sincs minden rendben, elsődleges diagnózisa az, hogy a szívbillentyűkkel vannak problémák. Így most már a legkisebb lánnyal is Pozsonyba járunk kivizsgálásokra és várjuk, hogy mikor kerül sor a műtéti beavatkozásra.“  Az édesanya tehát küzd minden nap, hogy gyermekei meggyógyuljanak, azonban egyedül ez nagyon nehéz, főleg úgy, hogy most már mindkét gyermekkel Pozsonyba kell  utaz­ni, hol hosszabb, hol rövidebb időre. Akár már az is nagy segítség lenne, ha a Pozsonyba való feljutást segítenék az édesanyának. Továbbá a következő számlaszámot – 12956341/5200 (OTP Bank) – is a gyerekeknek nyitották, ahova minden segítség jól jön.
A család történetét és a gyermekek gyógyulását továbbra is nyomon követjük, és beszámolunk olvasóinknak a fejleményekről.

– ssy –

Revitalizálják a Singellő egyetlen parkját

  • 2012.5.21

Komárom egyik városrészében a Singellőben egyetlenegy park található, az élelmiszerbolt és a volt „Bástya kocsma” előtt. Ez a terület nem éppen a legmegfelelőbb állapotban van, gazos, elhanyagolt és rendezetlen. A városrész képviselője, Varga Tamás ezért a ZZG nonprofit szervezettel együtt egy alapítványhoz pályázatot nyújtott be, amely segítséget nyújt egy zöld oázis kiépítésében.
„Ezt a parkot át kell alakítani egy rendezett, pihenésre is alkalmas hellyé, ahol a nyugdíjasok, de a kisgyerekes anyukák és minden itteni lakos is kellemes környezetben leülhet megpihenni, nyugodt, szép környezetben elbeszélgethet szomszédaival, ismerőseivel, hiszen ilyen központi pihenő-park a Singellőben még nincs. Örömömre szolgál, hogy a tervem megvalósításába bekapcsolódtak Kollár Zoltán és Hajabács Mária vállalkozók is, akik sokban segítik majd a park és környékének átalakításával kapcsolatos munkálatokat. Mivel a terület városi tulajdonban van, ezért kértem a városi hivatal engedélyét is, amit a polgármester úrtól meg is kaptam. Tehát felújítjuk a járdákat, kihelyezünk szemétkosarakat, pihenésre szolgáló padokat és felújítjuk a helyi buszmegállót. Továbbá több virágot, díszbokrot, sövényt és fát ültetünk ki, és rendbetesszük a park szélén lévő utat. De természetesen nem feledkezünk meg a gyerekekről sem, akiknek egy hintát állítunk fel. A munkálatokat a napokban kezdjük el, és számításom szerint a nyárra el is készül.”
„A park revitalizációjának egy másik apropója is van“ mondta el a képviselő „A Singellő szlovák megfelelője a Letecké pole, amely abból ered, hogy a múlt században, a harmincas évek végén ezen a területen többek között a fehérvári repülőszázad repülőgépei szálltak le. Ezért a park közepén egy repülőgép-makettet szeretnénk felállítani, amely emlékeztetné a mai generációt ezen érdekes eseményre” – mondta végezetül Varga Tamás.   – ssy-

Vonatpótló buszok a Pozsony–Komárom vonalon

  • 2012.5.21

Május 22-én (kedden) és 23-án (szerdán) vonatpótló autóbuszok szállítják majd az utasokat a Pozsony–Dunaszerdahely–Komá­rom vasútvonalon – tájékoztatotta lapunkat Aleš Ondrůj, a RegioJet járatait üzemeltető Student Agency csoport kommunikációs igazgatója. Azért van szükség vonatpótló buszokra, mert a Szlovák Államvasutak (ŽSR) rendkívüli karbantartási munkálatokat végeznek az említett szakaszon.  A RegioJet továbbá felhívja utasai figyelmét, hogy az említett napokon 20-25 perces késések lehetnek, s a vonatpótló buszokon korlátozott lehetőség van kerékpárok, babakocsik, illetve tolókocsis utasok szállítására.

ssy

Olcsóbb lesz külföldön mobilozni

  • 2012.5.14

Megszavazta az Európai Parlament azt a rendeletet, amelynek alapján július 1-jétől tovább csökken a külföldön történő mobiltelefonálás (roaming) és mobiltelefonos internetezés díja.

A rendelet szerint 2012 júliusában csökkennek először az árak, majd 2013 nyarán és 2014 júliusában újabb, alacsonyabb árplafonokat vezetnek be.
A Brüsszelben elfogadott rendelet szerint a mobilhívások díja az új szabályok alapján két hónap múlva a jelenlegi percenként 35 cent helyett legfeljebb 29 cent lehet, s a plafon 2014 júliusától 19 centre csökken. Az SMS-küldés felső díjhatára a mostani 11 centről 9-re csökken júliustól, 2014. július 1-jétől pedig 6 centért lehet majd külföldről szöveges üzenetet küldeni. Az internetezést illetően most vezet be árplafont az EU: júliustól minden letöltött megabájt után legfeljebb 70 centet számolhatnak fel a szolgáltatók. További két év múlva 20 cent lesz a legmagasabb díj egy megabájtért. A mobil adatszolgáltatás díjainak leszorítását kifejezetten szorgalmazta az EP.
Az új szabályok a 2012. június 30-ig érvényes 2007-es roaming rendeletet váltják fel.

-d-

Végre van saját éttermük

  • 2012.5.7

Hosszú, nehéz évek után, végre saját intézményükben ülhettek asztalhoz, és jó étvággyal elfogyaszthatták első „hazai” ebédjüket a komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Speciális Alapiskola tanulói. Eddig éveken át egy másik iskolában biztosították a gyermekek étkezését, ahová időjárási viszonyoktól függetlenül naponta kellett a szellemileg sérült és autista gyermekeket elvezetni. A korszerű éttermet szinte napok alatt kellett kialakítaniuk, aminek történetét Nagy Beáta, az intézmény igazgatónője mondta el lapunknak. „Iskolánkat, amely a régió legnagyobb ilyen intézménye, együtt 124 tanuló látogatja, egyedül mi működtetünk a régióban autista osztályt. Nagy probléma volt a gyermekek étkeztetése, de végre ez is megoldódott. Igaz, nagy izgalmak árán, de sikerült. Ma (múlt szerdán – a szerk. megjegyzése) először ebédelhetnek saját éttermünkben a diákok. Tavaly, december 6-án szólt le a fenntartónk, Kerületi Oktatási Hivatal illetékese, hogy rövidesen átutalnak a számlánkra 30 ezer eurót az étterem kialakítására. A dolog érdekessége az volt, hogy év végéig a beruházást be kellett fejeznünk. Örömmel mondhatom, hogy hála a kivitelezőnek, Édes Antal úrnak, ez sikerült. És hogy miért csak május 2-án helyeztük üzembe? A szükséges engedélyeztetések nagyon sok időt vettek igénybe, de ez megoldódott, ma már ezzel nem foglalkozunk. A gyermekekkel és azok szüleivel együtt nagyon örülünk az új étteremnek”.
-böröczky-
A szerző felvétele

Felújították a tűzoltóállomást

  • 2012.2.20

Hivatalosan is átadták a felújított tűzoltóállomást. Az ünnepségen részt vett Daniel Lipšic belügyminiszter is, aki Pavol Mikulášek országos tűzoltóparancsnokkal közösen vágta át az ünnepi ceremónia szalagját.

 

 

 

 

 

 

 

 

A felújítás költségeit 85 százalékban az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosította,  s a fennmaradó 15 százalékot a szlovák állami költségvetés adta ki. Ezzel a 844 ezer eurós  befektetéssel egy modern, komfortos és energiatakarékos épületben dolgozhatnak a szolgálatot teljesítő tűzoltók, valamint egy újonnan felépített épületszárnynyal is kibővítették az állomást. Az ünnepi beszédek után a felújított tűzoltóállomást fel is szentelték, és a vendégek bepillantást nyerhettek a tűzoltók mindennapjaiba.    ssy,  fotó: -ga-

Segítség, újra pályaválasztás előtt állunk!

  • 2012.2.13

Közeleg az időpont, amikor az alapiskolák kilencedik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre: „Merre tovább?”.

Mit és hogyan tegyünk, hogy a gyerek elhiggye, segíteni akarunk, nem  pedig gátolni őt a pályaválasztásában. A mai világban a pályaválasztás a szülő számára egy kész idegroham. Egyáltalán nem lehet rá felkészülni. Nem igazán tudjuk, hogy mi is érdekli a mai gyerekeket.
Idén is több tízezer kilencedikesnek kell meghoznia a döntést, hogy mi lesz, ha nagy lesz. A kínálat nagy. Az oktatási minisztérium úgy döntött, azokat a szakokat, amely iránt csekély az érdeklődés a tanulók körében, megszünteti. Ez alapján a 631 tanulmányi szakból 171-et kiiktattak. Idén már nem lehet nyomdásznak, kőfaragónak, takácsnak, kohásznak jelentkezni, de ez nagy valószínűséggel nem is jutna senkinek az eszébe, mert a felsorolt szakokon évek óta nagy a pangás. A kilencedikeseknek azonban így is lesz még miből választaniuk – összesen 454-féle képzésre jelentkezhetnek. Négy új is nyílik. A minisztérium felmérései alapján stylistokra, vidékfejlesztő vállalkozókra, fogorvosi asszisztensekre és modern táncosokra van szükség.
Országos viszonylatban még mindig gimnáziumokba jelentkeznek a legtöbben, a szakközépiskolák közül pedig a vállalkozói, kereskedelmi és idegenforgalmi jellegűek vezetnek. Továbbra is sokan szeretnének pincérek, szakácsok lenni, de az elektrotechnikus, vízvezeték-, valamint gázszerelői szakon sincs hiány. Halódik viszont a gépészet, pang az építészet és a szabó, asztalos, hentes szakma is elveszítette régi vonzerejét.  Bolti eladónak pedig ma szinte senki sem akar tanulni. Pedig a „kétkezi” szakmákra egyre nagyobb igény van a munkaerőpiacon. Egy kiváló szakember a jól kiválasztott szakmájával mindig képes állást szerezni, és megélhetést biztosítani magának és családjának.
miriák

Gyűjtés egy komáromi beteg kisfiú gyógyulásáért

„Van egy anyuka Dél-Komáromban, akinek óvodás kisfia tavaly augusztus óta nagyon beteg. Azóta egy budapesti kórházban “élnek”, valamilyen csodában reménykedve. Anyuka azóta nem dolgozik, hiszen kisfiát ápolja, őrzi 24 órában.”

A Kistáltos Óvoda és Horváth Krisztina, a Komáromi Kulturális, Sport és Szabadidő Kft. kulturális szervezője kezdeményezésére, valamint a komáromi civilek összefogásával február 12-én 16.00 órai kezdettel jótékonysági műsort szerveznek az Arany 17 Rendezvényközpontban.
A rendezvényen fellép Buvár Lívia, az Állami Operaház magánénekese, Gyökér Gabriella zongoraművész, az Ister Egyesület, Kósa Nelli, a Délibáb Színház, a Mingyá Zenekar, a Magyarock Dalszínház, a Zsebsün Együttes, a László testvérek és még sokan mások.
A rendezvény fővédnöke: Dr. Molnár Attila, Komárom város polgármestere
A következő bankszámlaszámra utalhatják adományaikat azok a segíteni szándékozók, akik személyesen nem tudnak részt venni a jótékonysági műsoron:

63200030 – 15090904
Havasi Andrea
(Pannon Takarék, Magyarország)
A szervezők várnak mindenkit, akik jó szívvel adakoznának a bajbajutott család megsegítésére.

A lavina áldozataira emlékeztek

1974. január 20-a az Ipari Középiskola fennállásának legszomorúbb napja volt. Harmincnyolc esztendővel ezelőtt ugyanis a Poprádi-tóhoz közeli Menguszfalvi-völgyben az iskola tíz diákját, egy tanárát és annak 13 éves fiát lavina temette maga alá. Ezen a napon délelőtt 10:40-kor a Magas-Tátra Menguszfalvi-völgyében a hirtelen lezúduló hólavina, a természet ereje kegyetlen volt. A tragédia, amelyért senkit sem lehetett felelősségre vonni, ártatlan áldozatokat követelt.

A vastag hóréteg alatt lelte halálát Daniel Korec testnevelőtanár és fia Milan valamint Dušan Szabó, Jozef Balačin, Pavol Jorík, Tibor Magyarics, František Varga, Ladislav
Bauer, Jozef Solár, Július Štumpf, Juraj Turi-Nagy és Tibor Kočí. Emléküket örök mementóként őrzi a Magas-Tátra jelképes temetőjében és az iskola előcsarnokában, valamint a kollégium előtt a márvány emléktábla. A búcsú az iskolatársaktól nagyon nehéz volt, de a szomorúság felett győzött a fiatalos munkakedv és az iskola élete újból a régi kerékvágásba lendült. A komáromi tragédia volt Szlovákia harmadik legnagyobb lavinabalesete.
Január 20-án az iskola előcsarnokában emlékeztek az áldozatokra. A volt osztálytársaik évente tisztelegnek emlékük előtt. Idén is eljöttek erre a szomorú évfordulóra. 1974-ben az iskola igazgatósága úgy döntött, hogy 12 nyárfát ültetnek az Ipari Szakközépiskola kollégiuma elé, hogy ezáltal is emlékezzenek erre a tragédiára. A tizenkét fa ma is ott található az épület előtt.
-pint-

Felújították a műtőket

komáromi kórházban több éves huza-vona után felújították a sebészeti osztály műtőit. A fél éves felújítási munkálatokat 452 ezer eurós beruházással a Nyitra Megyei Önkormányzat  finanszírozta, a műszaki berendezéseket mintegy 200 ezer euró értékben, a kórházat működtető Forlife n.sz. vásárolta meg. Ezzel az utóbbi húsz év legnagyobb beruházását hajtották végre a komáromi kórházban.
A múlt heti ünnepélyes átadáson többek közt megjelent Milan Belica, a megyei önkormányzat elnöke, Anton Marek polgármester, Milan Leckéši, az Agel SK Rt. igazgatótanácsának elnöke, valamint több meghívott vendég. Milan Belica rövid beszédében örömét fejezte ki, hogy az előző évekhez képest, nagy lépést tett előre a komáromi kórház, a műtők felújításával egy nagy hiányosság lett a múlté. Abban valamennyi érintett és felszólaló egyetértett, hogy az építkezési munkálatok zökkenőmentesen zajlottak le úgy, hogy közben a betegellátás is zavartalanul működött. A munkálatokat a komáromi Darton vállalat végezte el, az érintettek elmondása szerint, a legmagasabb minőségben. A műtőkkel együtt, korszerűsítették a sebészeti osztály egész pavilonját, aminek köszönhetően az osztály személyzete méltó körülmények között végezheti felelősségteljes munkáját.
MUDr. Gustáv Škodáček, a sebészeti osztály főorvosa volt az, aki talán a legnagyobb örömmel fogadta a felújítást. „A műtők műszaki felszereltsége megfelel a legszigorúbb követelményeknek, így évente mintegy 2500 beavatkozást tudunk elvégezni méltó körülmények között” – mondta el a főorvos.
-böröczky-

„Szeretek én is”

  • 2012.1.23

Múlt csütörtökön Komáromban került sor arra a rendezvényre, amelyen az értelmi fogyatékkal élőkre szerették volna felhívni a figyelmet.

A közösségnek otthont adó napköziben, ahol napi foglalkozásokon vehetnek részt, megjelent a COOP komáromi igazgatója, Zoltán Skuliba is, aki egy szimbolikus csekk formájában közel 2800 euró értékű ajándékot adott át. A napközi lakói ennek köszönhetően tornázáshoz szükséges eszközöket tudtak vásárolni.

A rendezvény fénypontja az a videóklip volt, amely egy közel egy éves közös munka eredménye. Kiss Réka televíziós szerkesztő, kollégájával Pézman Zoltán operatőrrel egy olyan kezdeményezést indítottak, amelynek célja felhívni a figyelmet a fogyatékkal élőkre. A több hónapon keresztül tartó munka eredményeként született meg az a zenés kisfilm, amelyben a napközi lakói szerepelnek. A klip elkészítésében segített még Karkó Henrietta zenei rendező, továbbá Ölveczky András és Somogyi Márta a hangjával gazdagította a produkciót.
A dal, melynek szövegét Kiss Réka szerezte, a fogyatékkal élők érzéseire és mindennapjaira szeretné felhívni a figyelmet. A hivatalos bemutatót követően a napközi lakói nagy tapssal és ölelésekkel fogadták a videót, majd pezsgővel szentelték fel az első CD-re rögzített példányt.

Változások az adóhivatalnál

  • 2012.1.9

Januártól egy új hivatal, a Pénzügyi Felügyelet hatáskörébe kerülnek az adóügyek. Ügyfélpultokat alakítanak ki az adófizetőknek, így mindent egy helyen lehet majd intézni. Néhány helyen csak pár fős személyzet marad.

Az adóhatóság átszervezésével január elsejétől létrejött a Szlovák Köztársaság Pénzügyi Felügyelete (Finančná správa SR). Az új rendszerben csökken az adóhivatalok száma, azonban továbbra is 102 helyen lehet majd az adóügyeket rendezni. 9 adóhivatal marad, amelyből 8 a megyeszékhelyeken működik, egy pedig a kiemelt jogi személyek adóügyeit kezeli. A többi helyszínen, ahol eddig adóhivatalok működtek, továbbra is kirendeltségek vagy ügyfelek számára kialakított ügyintéző pultok működnek.

Az újítások között szerepel, hogy minden helyszínen ügyfélpult várja majd az ügyeiket intéző klienseket. “Úgy fog ez működni, ahogy ezt már az emberek a bankokban megszokták, nem kell majd járni az irodákat, hanem egy helyen mindent elintéznek” – tájékoztatott Ivan Mikloš pénzügyminiszter.

Az adóhivatalba látogatók nem sok változást észlelhetnek egyelőre, mivel az átszervezés inkább adminisztratív jellegű – mondta el Papp Tibor, a komáromi kirendeltség igazgatója. A komáromi fiók ugyanúgy működik, mint eddig, sőt a Gútán és Ógyallán leépülő ellenőrző és végrehajtó részlegből 16 alkalmazott jön át Komáromba. A két komáromi járásbeli városban ügyfélpultok maradnak csupán, néhány fős személyzettel.

Komáromban az ügyfélpult egyelőre nem került kialakításra. “Az egy helyen való ügyintézés körülményeinek kialakítása elsősorban pénzkérdés, amint a költségvetés engedi, megvalósítjuk” – tette hozzá Papp Tibor. Előreláthatólag márciusig Komáromban is létrejönnek ezek az ügyintéző pultok, és így egy helyen intézhető majd minden.

A változások közt szerepel az is, hogy az önkormányzatok a jövőben a megyei hivatalhoz tartoznak majd, így az önkormányzati ügyeket az adott megyei hivatalban kell majd intézni – magyarázta Papp Tibor. Az általános cél ez esetben is az, hogy minél több teendőt elektronikusan valósítsanak meg, s a későbbiekben ez lehetőséget adhat a költségek további csökkentésére.

(bm)

Szigorúbb büntetések!

  • 2012.1.9

Bár a közlekedési törvényt még tavaly novemberben módosították, a büntetések új díjszabásait csak közvetlenül az év vége előtt tette közzé a belügyminisztérium. A tételek között több újdonság is van.

Például, hogy aki 18 évnél fiatalabb sofőr kísérőjeként nem tudja felmutatni a gépjárművezetői engedélyét, 30 euróra büntetik. Ezzel együtt az autósokat nyilvánvalóan most is a gyorshajtás tarifái érdeklik a legjobban, ezért ezeket teljes terjedelmükben közöljük.
Lakott településen belül:

6–9 km/óra: 10 €                          10–14 km/óra: 30 €                   15–19 km/óra: 60 €

20–24 km/óra: 100 €                  25–29 km/óra: 130 €                 30–34 km/óra: 150 €

35–39 km/óra: 200 €                 40–44 km/óra: eljárás indul    45–49 km/óra: eljárás indul

50–54 km/óra: eljárás indul     55–59 km/óra: eljárás indul     60–64 km/óra: eljárás indul

65–69 km/óra: eljárás indul     70 km/óra felett: eljárás indul

Lakott településen kívül:

10–14 km/óra: 20 €                    15–19 km/óra: 30 €                    20–24 km/óra: 40 €

21–29 km/óra: 60 €                   30–34 km/óra: 100 €                 35–39 km/óra: 150 €

40–44 km/óra: 200 €                45–49 km/óra: 280 €                 50–54 km/óra: eljárás indul

55–59 km/óra: eljárás indul     60–64 km/óra: eljárás indul     64–69 km/óra: eljárás indul

70 km/óra felett: eljárás indul
És végül, de nem utolsósorban: a közlekedési táblával balesetveszélyesnek jelölt útszakaszokon elkövetett kihágásokért 20 százalékos „felárat” számláz a rendőrség.

V. Gy.

Elhunyt Szénássy Zoltán

  • 2011.11.29

Komárom neves közéleti személyisége 86 éves korában, gyors lefolyású, súlyos betegségben hunyt el november 28-án, hétfőn este a komáromi kórházban.

Szénássy Zoltán búcsúztatása szombaton 13 órától lesz a komáromi temetőben.

Elveszítette szlovák állampolgárságát

  • 2011.11.21

Boldoghy Olivér, az Egy Jobb Komáromért aktivistája, színész és vállalkozó múlt pénteken levelet kapott a belügyminisztériumtól, amelyben közölték vele, hogy „2011. szeptember 21-én, amikor megkapta a magyar állampolgárságot, elveszítette a szlovákot”, így hivatalosan is kitörölték a szlovák állampolgárok „Nagykönyvéből“.
A levelet Peter Drábek, a belügyi tárca közigazgatási osztálya állampolgársági részlegének vezetője írta alá. Egyúttal közölték Boldoghyval, hogy olyan személy, akinek nincs regisztrált lakhelye Szlovákiában. A határozatot továbbítják az illetékes hivataloknak is, ezért a napokban bevonják a jogosítványát, személyigazolványát és az útlevelét, a szociális biztosító és a betegbiztosító állandó lakhely nélkül megszünteti a lefedettségét, és innentől nem állják az orvosi ellátást és akár ki is toloncolhatják az országból.
ssy

Ez is átverés, de a javából

  • 2011.10.31

A komáromi hajógyárban egyre csökken a dolgozók száma, de nincs sem törvénysértés, sem tömeges elbocsátás. Ez hogyan lehetséges? Nos, a képlet nagyon egyszerű. Tavaly októberben a hajógyár bejelentette 50 dolgozójától való megválását, majd decemberben ezt megnövelte 30 dolgozóval, de április 20-án újabb elbocsátásokat jelentett be 70 személyt érintően. Mindezt átszervezési okokra hivatkozva. Szeptember 1-től azonban hatályba lépett az a módosított munkajogi törvény, melynek értelmében az a munkáltató, amely 100 és 300 között alkalmaz dolgozókat, amennyiben 30 napon belül elbocsátja alkalmazottainak 10 százalékát, az nem minősül tömeges elbocsátásnak. Ezt az agyafúrt törvényt lovagolta meg a komáromi hajógyár vezetése. Ez év októberében 27 személyt bocsátott el, de ezen a héten ismét az üzembe látogatnak a munkahivatal dolgozói, hogy nyilvántartásba vegyék a számszerűen 30-at nem elérő elbocsátott dolgozót. Nincsenek tehát tömeges elbocsátások, csak átszervezés folyik. Persze, így néhány hónap alatt teljesen ki lehet üríteni egy nagyobb üzemet úgy, hogy a tulajdonosok érdekei ne sérüljenek. A dolgozóké meg ma már kit érdekel?

-böröczky-

Őszi óraátállítás

  • 2011.10.24

Az Európai Unió szabályozása alapján a nyári időszámítás minden tagállamban március utolsó vasárnapján, közép-európai idő szerint 2 órakor kezdődött, és október utolsó vasárnapján hajnali 3-kor végződik. A módosításra elsősorban a nemzetközi menetrendek harmonizációja érdekében volt szükség.  Az óráinkat 2011. október 30-án kell visszaállítanunk  – 1 órával, tehát hajnali 3 órakor kell visszaállítani 2 órára.

Kezdetben kifejezetten azért javasolták, mert a napfényes órák magasabb száma miatt energiát lehet az óraátállításos időszámítással megtakarítani, és más előnnyel is jár. Az egy órával hosszabb természetes világítás előny mindazoknak, akik iskolai, munkahelyi tevékenység után a szabadban szerveznek programot.

– ssy –

Fannyka köszöni!

  • 2011.10.17

Múlt heti számunkban megszólítottuk olvasóinkat egy nagykeszi kislány, Czita Fanny megsegítése érdekében. Mivel a kislány rendkívül ritka genetikai betegségben szenved, folyamatos vérpótlást igényel. Ezért, lapunk az elmúlt péntekre véradást szervezett a komáromi kórház transzfúziós osztályán. Mi sem természetesebb, munkatársaink példával jártak elöl, így a szerkesztőség teljes kollektívája megjelent a véradáson.

Ami viszont ennél is fontosabb, mi több, számunkra igencsak kellemes megállapítás, hogy felhívásunkra nagyon sokan mások is megjelentek, amit az osztály munkatársai nagy örömmel nyugtáztak. Az elmúlt hét folyamán Tanyon, Lakszakállason és Komáromban szerveztek önkéntes véradást Fanny javára. Lakszakállason és Tanyon együtt 29, míg Komáromban 43 önkéntes véradó jelent meg a kórház transzfúziós osztályán, tehát csak az elmúlt héten 72-en járultak hozzá Fanny megsegítéséhez.

MUDr. Elena Hrabovská, a komáromi kórház transzfúziós osztályának főorvosa a következőket mondta el lapunknak a célzott véradás kapcsán: „Nagy öröm számunkra ez a mai nap. Osztályunkon minden pénteken lehet vért adni, és míg más heteken átlagosan 10 és 20 között mozog az önkéntes véradók száma, addig ma 43-an adták vérüket. Nagyra értékelem az önök felhívását, hiszen köztudott dolog, hogy egy-egy emberi sors leírása tömegeket képes megmozgatni, most is ezt látjuk. Nagy segítség ez nemcsak a kislánynak, de több olyan páciensnek is, akiknek feltétlenül vérre van szükségük” – mondta el a főorvos asszony.
Mint már említettük, szerkesztőségünk munkatársai élen jártak ebben az emberi segítségnyújtásban. Lapunk főszerkesztője, Szénássy Tímea és a szerkesztőség asszisztense, Ganzer Andrea először vettek részt véradáson, míg grafikusunk, Soóky Gergely már negyedszer segített az arra rászorulókon. A főszerkesztőt kérdeztük, milyen érzésekkel távozott a talán legnemesebb emberi cselekedet helyszínéről? „Mi sem volt természetesebb számomra és munkatársaim számára, mint személyesen is hozzájárulni Fannyka megsegítéséhez. Nagyon jó érzés tudni, hogy ezzel a néhány perces, fájdalommentes véradással, akár emberi életet is menthetünk. Mindenkinek ajánlom, aki teheti, hiszen semmivel nem lehet pótolni ezt az érzést. Lapunk nem először segít bajbajutott embertársunkon, de meggyőződéssel állítom, nem is utoljára. Kitapasztaltuk ugyanis, hogy olvasóink soha nem hagyták cserben a rászorulókat akkor, amikor segítségüket kértük. Megkockáztatom, nekünk vannak a legnagyobb szívvel megáldott olvasóink, akiknek ezúton is köszönöm segítségüket” – mondta el Szénássy Tímea.
Ezen héten, szerdán Nemes­ócsán, majd csütörtökön Izsán lehet vért adni, a transzfúziós osztály munkatársai szeretettel várják az önkéntes véradókat.

Előre is köszönjük!
-böröczky-

Kész átverés

  • 2011.10.3

Minden dinókkal kapcsolatos rendezvény, kiállítás biztos siker. Egy kivétellel, ha olyan szintű, mint a VMK épületében rendezett Dino-Expo. Hangzatos szavakkal hirdették városszerte a plakátok: Ha egy igazán vakmerő élményre vágysz, itt a helyed!

Nos, akik jegyet váltottak erre a produkcióra, legyenek azok gyerekek vagy felnőttek, nagyot kellett csalódniuk, és akkor még csak sarkalatosan fogalmaztunk. A VMK felső folyosóján kialakított „Dino-birodalom” kivétel nélkül mellbevágott mindenkit. Nyolc dinomakett „ijesztgette” a látogatókat, emellé még odabigyesztettek az asztalra egy mississippi-aligátort. Talán még a „nem mindennapi látvánnyal” meg is barátkoztak volna az érdeklődők. De ahogy tálalva volt az egész, no az már túlment minden jóízlésen, mert hogyan jön ide a szobanövényt rágcsáló dinoszaurusz(?).  Egy közösségi oldalon már az első nap után megjelentek a felháborodást keltő kommentek. Az egész birodalom megtekintése egy lassú járású gyereknek illetve felnőttnek kb. 5 percig tartott, mindez 4 euróért. Nem tudni mi volt a szándékuk a szervezőknek, de hogy ez rövid időn belül lekerül a repertoárjukról, abban biztosak vagyunk. Mert ezt még Komáromban sem lehet eladni.
Az egész Dino-Expo lényegét az egyik kisiskolás fogalmazta meg, amikor azt mondta a tanítónéninek, utalva a színházterem bezárt ajtajára: Tanítónéni, menjünk be, lehet, hogy ott vannak a nagy dinók! Lám neki is volt hiányérzete, és mindenkinek, aki részt vett ezen a „vakmerő élményen“. Egy életre megtanulta: ne higgyünk a hangzatos plakátoknak!

Leáll a vasúti közlekedés a Csallóközben

2011.9.19

Szeptember 19-től december 5-ig teljesen szünetelni fog a vonatközlekedés Dunaszerdahely és Pozsony között, a személyvonatokat vonatpótló buszok helyettesítik.
A vonatközlekedés ideiglenes beszüntetésének oka a vasúti pálya felújítása. A vasút magyarázata szerint ez a szakasz az utóbbi években egyike lett a legforgalmasabb pályaszakaszoknak az országban.
2012 márciusától a RegioJet cseh társaság fogja üzemeltetni új szerelvényeit a vonalon, ám a pályaszakasz felújításnak nemcsak ez az oka, hanem elsősorban stratégiai helyzete: egyre fontosabb és forgalmasabb közlekedési szakaszról van szó – tájékoztatott a Szlovák Vasutak és a RegioJet.

Duna-parti valóság

2011.9.5
Lapunk hasábjain idén jópár alkalommal számoltunk be sikeres szemétgyűjtési akciókról, uniós alapokból megvalósuló tisztasági hetekről. A helyszíni tudósítások lelkes önkéntesekről, sikeresen megvalósuló projektekről, s nem utolsósorban a takaros falvakról és a tiszta Duna-partról szóltak.

A szerkesztőségünkbe nemrégiben eljuttatott fotók viszont arról tanúskodnak, hogy az emberi nemtörődömségnek nincs határa, hiszen akadnak olyanok, akik a nyári gulyásparti után nemes egyszerűséggel egy gödörnyi szemetet hagynak a parton és az erdőben. A képek szerint persze akadnak „lelkiismeretes” üdülők is, akik ugyan összegyűjtik maguk után a szemetet, ám egyszerűen a parton felejtik.

A felelőtlen, szemetelő nyaralóknak tudatosítaniuk kellene, hogy a környezetük és a természet állapotáért ők is felelősek, továbbá, hogy cselekedetükkel gyermekeiknek is rossz példát mutatnak.    (fk)

A kerékpárúton már autóval is?

2011.8.30

Tavaly adták át rendeltetésének a Vág mentén húzódó kerékpár­utat, melyet hétközben, de főleg hétvégén egyre többen használnak. Akik vasárnaponként tesznek egy kis sétát a szabad levegőn, azok görkorcsolyás fiatalokkal, és a kerékpár szerelmeseivel is találkozhatnak, hisz nekik épült ez a minden igényt kielégítő útszakasz. Vagy nem csak nekik? Miért a kérdés? Nagy a valószínűsége, hogy a kerékpárút egyik részét, úgy fél kilométeres szakaszt autósok is használják. Történt ugyanis, hogy az említett útszakasz autóblokkolójának egyikét megrongálták. Egyszerűen feltépték. Persze nem tudni, hogy szándékosság van-e a dolog mögött, vagy holmi vagányság, illetve csak „egyszerű” vandalizmus. Tény az, hogy ezt a kis szakaszt autósok is bátran használhatják mindaddig, amíg az illetékesek nem tesznek lépéseket az ügy rendezésére. Csak megjegyezzük, hogy a kerékpárút ezen részén állítólag jó horgászási helyek vannak, amelyhez egyébként autóval nem lehetne hozzáférni. Node így? Nem tudni, hány hete fekszik vízszintes állapotban a kerékpárút autóblokkolója, szabad utat adva ezáltal az autóknak is, de jó lenne, ha erre az illetékesek odafigyelnének, nehogy a vérszemet kapott rongálók több helyen is kárt tegyenek, és ezáltal önkényesen feloldanák a kerékpárút eredeti szabályait.

-pint-

Százéves melegrekord dőlt meg

2011.8.30

Múlt szerdán egy 1917-es melegrekord dőlt meg Ógyallán, ahol több mint 36 fokot mértek. A hét folyamán a komáromi régióban, illetve a Duna mentén mérték a legmagasabb hőmérsékletet, de országszerte is  több helyütt megdőltek a rekordok.

Múlt csütörtökön és pénteken is maradtak a nagy hőségek. Egész héten másodfokú, narancssárga hőségriasztást  rendelt el a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet szinte az egész országban.
Szombaton némileg enyhült a kánikula, a csúcshőmérséklet 29-34 fok között volt, míg erre a hétre már kellemesebb időre számíthatunk, legfeljebb 28 fokos meleget jósolnak az időjósok.
ssy

Új lista készül a településnevekről

2011.8.22

Magyar nyelvű településneveket tartalmazó új kormányrendelet készül Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes vezetésével. A munkacsoport által készített új lista tartalmazni fogja  Gúta, Ógyalla és tucatnyi más, szlovák történelmi személyiségről elnevezett hazai magyar település nevét is.
Ezeket a neveket az úgynevezett „táblatörvény” miatt mostanáig nem használták hivatalosan. „A munkacsoport munkájában történészek, nyelvészek, a kormány kisebbségi bizottságának tagjai, valamint a kormányhivatal nemzeti kisebbségi főosztályának munkatársai vesznek részt” – közölte Juhász László, a kormányhivatal Nemzeti Kisebbségi Főosztá­lyának vezetője.
A hivatal közlése szerint a szlovákiai magyar helységnevek listájának összeállításán a munkacsoporton belül B. Kovács István, Orosz Örs, Öllös László, Simon Attila, Szabómihály Gizella és Végh László dolgozik. A testületet Bukovszky László történész, a kisebbségek jogállását felügyelő kormányhivatali osztály igazgatója vezeti.
A nemzetiségi főosztály az elmúlt hetekben levélben fordult valamennyi, kisebbségek által is lakott település polgármesteréhez a kisebbségi nyelvhasználat betartása tárgyában. „Többek között valós képet akartunk kapni az érintett települések kisebbségi – magyar, ruszin, ukrán, roma és német – nyelven való megjelöléséről is, illetve hogy az adott településen élő kisebbségiek körében mely változat van érvényben és leggyakoribb használatban” – közölte Bukovszky László. Hozzátette, eddig a megszólított 655 település több mint 80%-ától kapták vissza a kitöltött kérdőíveket.
Szabómihály Gizella örül, hogy végre sor kerül egyes szlovákiai magyar települések nevének kodifikációjára. „Az 1994-es táblatörvény mellékletében szereplő településnév-jegyzék pontatlan, sőt hibás volt, és kérdéses a jegyzékekben szereplő névformák társadalmi elfogadottsága a magyar kisebbségen belül” – magyarázta a nyelvész, aki helyesnek tartja a kormányhivatal lépését, hogy az egyes helyi önkormányzatokat is bevonják a kisebbségi nyelvű település-megjelölés kodifikációjának folyamatába.
A táblatörvény diszkriminatív rendelkezéseinek eltörlésére a közelmúltban elfogadott kisebbségi nyelvhasználati törvény ad lehetőséget. A kormányrendelet gerincét képező, kisebbségi nyelvű településneveket tartalmazó új lista első változatát a munkacsoport tagjai augusztus 22-ig készítik el. A kormányhivatal szeptember folyamán felveszi a kapcsolatot a szlovákiai és a magyarországi földrajzinév-bizottságokkal, hogy formális jóváhagyást illetve ajánlást kérjen tőlük az új helységnévlistához.
csa

A települések is betilthatják a kocsmai nyerőgépeket

2011.8.1

Több önkormányzat mérlegeli, hogy megtiltja játékautomaták üzemeltetését a helyi vendéglátóipari egységekben. Erre egy közelmúltban elfogadott törvénymódosítás ad lehetőséget.

A szerencsejátékokról szóló törvényt hosszas viták után a múlt héten módosította a pozsonyi parlament. Ennek alapján 2013 januárjától a szlovákiai vendéglátóipari egységekben már nem lesznek játékautomaták. Ezek kizárólag speciális játéktermekben működhetnek, ahol viszont tilos lesz a dohányzás és szeszesitalok fogyasztása.
A települések önkormányzata már az idén szeptembertől jogot nyer arra, hogy ne engedélyezze új kaszinók, játéktermek megnyitását, illetve különféle szerencsejátékok űzését saját területén. Ugyanakkor a játéktermek működtetői kötelesek lesznek megakadályozni a belépést a termekbe a játékfüggő személyeknek, ha ezt előzetesen maguk az érintettek, illetve közeli hozzátartozóik kérik.

-d-

Értesítés

2011.8.1

A Komáromi Területi Közegészségügyi Hivatal ezúton szeretné felhívni a lakosság figyelmét az EPIS információs rendszer nyilvánosan hozzáférhető internetes portáljára.
A portál létrehozója a Szlovák Közegészségügyi Hivatal, célja a lakosság egyes fertőző betegségekről – azok okairól, előfordulásáról és megelőzéséről – való időszerű tájékoztatása. A betegségek előfordulása – azok számokkal történő kifejezésén túl – térképekkel, grafikonokkal és trendek alakulásával van kiegészítve. Az oldalon úgyszintén megtalálhatók védőoltásokkal kapcsolatos információk (pl. az időszerű oltási naptár), valamint külföldi utazásokkal kapcsolatos egészséget veszélyeztető tényezőkre való figyelemfelhívások.
A fertőző betegségekről szóló adatok folyamatos frissítés alatt állnak. Bejelentkezés esetén lehetőség nyílik kérdezésre, megjegyzések küldésére, valamint  vitamfórumokba való bekapcsolódásokra.
A portál a www.epis.sk internetes oldalon érhető el.

Renoválják a városháza tornyának óráját

A toronyóra felújítását a nyár folyamán végzik el, a Városi Hivatal Műemlékvédelmi Osztályának munkatársa lapunknak elmondta, hogy a munkálatok során több szempontot is figyelembe kell venniük.

Mivel speciális magaslati munkálatokról van szó, tekintettel kell lenni az időjárási körülményekre. Figyelembe kell venni az esküvők időpontjait, valamint azt, hogy nyáron jóval több járókelő van a téren. A munkálatok során az óra körüli négyzet alakú homlokzatrész lesz felújítva, belülről pedig az óra számlapja lesz lefestve.

A Városi Hivatal pályázott a Nyitrai Kerületi Hivatalnál, ezáltal a megye műemlékeinek felújítására elkülönített pénzcsomagból 465 eurós támogatást kapott. A munkálatokat a komáromi Alp Work cég végzi.

A városháza épülete a legkarakteresebb neoreneszánsz stílusú épület Komáromban. Az eredetileg egyemeletes épületet 1718 és 1719 között építették barokk stílusban. 1725-ben átépítésre került sor, de az 1763-as földrengés teljesen elpusztította. Az épület felújítását 1766-ban fejezték be, majd 1767-ben egy tornyot építettek hozzá, de a többször bekövetkező természeti katasztrófák újra tönkretették. Alapjain épült fel később 1875-ben Gorstenbergen és Arve tervei alapján az új kétemeletes, tűztoronnyal ellátott városháza.b

Börtön az ittas vezetésért

Szeptembertől bűncselekményt követ el az a sofőr, akinek vérében 1 ezreléknél nagyobb mennyiségű alkoholt mutatnak ki, s akár 1 év szabadságvesztés is fenyegeti – ezt is tartalmazza az új közúti közlekedésről szóló törvény, melyet a múlt héten fogadott el a parlament.
A jogszabály azt is kimondja, ha valakit háromszor is elmarasztalnak ittas vezetés bűncselekményének elkövetése miatt, akkor már élete végéig nem kaphat jogosítványt. Hasonlóképpen sújtják azt, aki alkohol, vagy más kábítószer befolyása alatt halálos balesetet okoz.  Szeptembertől elveszik a jogosítványát annak a sofőrnek is, aki 5 éven belül háromszor okoz közlekedési balesetet, illetve két ízben vezet ittas állapotban, illetve kábítószeres befolyásoltság alatt. Vezetői engedélyüket csak az autóiskola ismételt elvégzése után kaphatják vissza.
A rendőrségnek joga lesz elrendelni egy pótképzést is azok számára, akik egy éven belül három súlyosabb szabálysértést követtek el, melyekért legalább 60 euró bírságot szabtak ki. Azokat is kötelezhetik pótképzés elvégzésére, akiknek kevesebb mint 2 éve van jogosítványuk, de két súlyos szabálysértést követtek el, illetve egy balesetet okoztak. Ezt azzal indokolják, hogy pont a friss engedéllyel rendelkező sofőrök okozzák a balesetek 13 százalékát.
Szeptembertől nagyobb védelmet kapnak átkelőkön közlekedő gyalogosok és kerékpárosok. A sofőrök nem előzhetnek a zebrákon, illetve közvetlenül az átkelők előtt.

– b –

Magyar feliratot követelő matricák Komáromban

Újabb magyarlakta városokban tűntek fel magyar feliratokat követelő matricák. Hol a magyar felirat? – áll a levonókon, melyek Komárom és Dunaszerdahely utcáin jelentek meg.
A kétnyelvű matricákat olyan üzletek kirakataira, útjelző táblákra, cég- és reklámtáblákra ragasztották ki ismeretlenek, melyeken csak szlovák feliratok voltak láthatóak. “Hol a magyar felirat? Tiszteld a város nyelvi többségét!” – áll a matricákon magyarul, majd alatta szlovákul a következő mondat: „Nápisy aj po maďarsky! (Feliratokat magyarul is!)”.
Az utóbbi időben más eszközökkel, de több civil szervezet is figyelmeztetett már a magyar feliratok hiányára.  Az Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés ugyancsak a kétnyelvűséget tűzte zászlajára, nemrégiben sikeresen tiltakoztak a komáromi kórház üdvözlőtáblájának “elszlovákosodása” ellen. A komáromi civil szervezetnek további tervei is vannak.     (b)

Májusi fagy

A négy évvel ezelőtti katasztrofális fagykár után ez év május 5-6-án is komoly kártétellel járó lehűlést hozott. Május 5-én hajnalban sokfelé deres reggelre ébredtünk.
Sajnos a hőmérők -2 fokot mutattak (Karván -6 fokot), és másnap már egyértelműen látható volt, hogy a hideg éjszaka súlyos károkat okozott. A szőlő fiatal, nedvdús hajtásai 80 százalékban elfagytak még 2 méter magasságban is. Fekete év lesz ez sok kertbarát számára.

Egy héttel hamarabb jöttek a fagyok, mint a fagyosszentek. Tájainkon május 11-e után nem ritkák a hideg éjszakák, de a héten tapasztalt lehűlés fél évszázados rekordokat döntött. A károk felmérése alapján sok helyütt a gyümölcsfák akár 80 százalékán elfagyott a gyümölcs. Reggel “zúzmarásak” voltak az almafák,cseresznyefák, kajszibarackfák, a gyümölcskezdemények megbarnultak, oda a termés! A melegigényes barackfáknál talán még nagyobb volt a pusztítás. A szőlő és a gyümölcsfák mellett sok helyütt megtépázta a burgonyát, babot, paradicsomot, diófát, csemegekukoricát a fagy.
Az elmúlt hideg éjszakák  egyelőre nem okoztak nagy károkat a szántóföldeken. A májusi fagy elsősorban a felmelegedés miatt gyorsan elvetett és kikelt kukoricára illetve a zöldségekre és a gyümölcsfákra, jelentett tehát nagy veszélyt. A fagy az ültetvények magasabban levő termőfelületét és a szántóföldi növények egy jelentős részét talán megkímélte.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben? A fagy elleni védekezés, mint lehetőség ebben az esetben már nyilván nem alternatíva, bár ilyen mértékű lehűlés esetén a hagyományos módszer, mint a füstölés már nem nyújt biztonságos védelmet. A fagyvédő öntözés pedig csak egynémely ültetvényben megoldható, a szántóföldön a burgonyát, kikelt napraforgót és egyéb növényeket ilyen módon nem tudjuk megmenteni. Tehát csak egy lehetőség maradt: a kevésbé károsodott növényi részek vegyszeres kezelése a fagykár utáni regenerálódás gyorsítása érdekében.
61 éve nem volt olyan hideg május eleje, mint az idén, és az előrejelzések nem sok jóval biztatnak. Remélhetőleg lassan megkezdődik tehát a felmelegedés, azonban továbbra is nagy lesz a hőmérséklet-ingadozás az éjszakai és a nappali értékek között – mondják az időjósok.

Miriák Ferenc
Husár János felvétele a karvai szőlőhegyen készültek

Mozgással az egészségért

A  Selye János Egyetem Testnevelési Tanszéke a Regionális Művelődési Központtal és a Regionális Közegészségügyi Hivatallal karöltve szervezte meg a helyi szlovák és magyar óvodásoknak a közös mozgásra buzdító rendezvényt.
„Már harmadjára került megrendezésre itt, a Selye János Egyetem tornatermében a közös  sportnap, melyre 180 kis óvodás érkezett szlovák és magyar óvodákból egyaránt. Elsődleges célunk megszerettetni a gyerekekkel már az óvodás korban a testmozgást és a mozgásfejlesztő társasjátékokat. Ezeket a társasjátékokat – Dobay tanárnő ötlete alapján – az egyetem első évfolyamos óvopedagógusai készítették és mutatták be a gyermekeknek“ – mondta el lapunknak Dobay Beáta tanszékvezető.
A kreatív társasjátékok után Diósi Éva tanárnő tartott közös zenés-táncos tornát az óvodásoknak, akik végig nagyon aktívan követték a tanárnő utasításait.

FOTÓALBUM

ssy

Bemutatkozott a RegioJet

Az elmúlt héten három nap folyamán próbaúton mutatkozott be a RegioJet, amely 2012 márciusától készül indítani egy modern vasúti szerelvényt a Komárom–Pozsony útvonalon.
A próbautakon a vonatot rengeteg érdeklődő kísérte, az utasok többségét lenyűgözte a szerelvények tisztasága, a légkondicionált környezet, a rendezett mellékhelyiség. Elsősorban a fiatalabbak, de sok idősebb örömére is ingyenes internet elérhetőség is lesz a vonaton.  A RegioJet képviselője a Deltát arról tájékoztatta, hogy a vonaton frissítőket is fognak kínálni, de elérhetőek lesznek újságok és magazinok is.
A szerelvény akár 120 km/h-ás sebességre is képes, azonban a mostani vasúti síneken csupán a 80-as sebesség engedélyezett. Amennyiben a vonal minősége is javulna, amire a vasútvonal kezelője ígéretet tett – akkor az utazási idő is csökkenhetne. A RegioJet elképzelései szerint jövő tavasztól Komáromból Pozsonyba 1 óra 45 perc alatt lehet eljutni, és az utazás olcsóbb lenne, mint a mostani vonatjegyek.

Az utastérben kényelmes hely van nemcsak az utasoknak, de a babakocsisok és a tolószékkel közlekedők is kényelmesen elférnek. Számukra viszont továbbra is nehézséget jelent a feljutás a szerelvényekre, mivel az állomások többségén még mindig alacsonyak a peronok, így általában csak segítséggel tudnak feljutni.
A szlovák közlekedési minisztérium tavaly év végén kötött 9 évre szóló szerződést a RegioJet társasággal a személyvonatok üzemeltetéséről a Komárom–Dunaszerdahely–Pozsony vonalon. A cseh cég – a Student Agency leányvállalata – korszerű, Bombardier Talent típusú vonatokat indít, melyek egyszerre 300 utas szállítására képesek. Azt ígérik, csúcsidőben 30 percenként közlekednek majd a járatok.    kb

A kerékpárút nem korzó!

Az ősszel átadott kerékpárutat egyre többen használják. Ahogy javul az idő, az emberek kimennek a természetbe egy kicsit mozogni a hosszú tél után. Sokan ellátogatnak az új bicikliútra is kerékpározni, vagy sétálni egyet.
Az, hogy egyre többen használják ezt az utat, nagyon örvendetes tény, de jó lenne, ha az út használói tisztában lennének néhány ténnyel. Mivel ezen az úton nincsenek meghatározott előírások, így ajánlanám figyelmükbe a máshol bevált íratlan szabályok figyelembevételét, elkerülve ezzel a lehetséges félreértéseket és az ezekből származó baleseteket.
Az első és egyben a legfontosabb – a kerékpárút, mint a neve is jelzi, elsősorban kerékpárosoknak készült! Ezzel természetesen nem akarom azt mondani, hogy mások nem használhatják. Sőt! Nagyon jó, ha az emberek itt sétálnak, görkorcsolyáznak, vagy kocognak. A gond csak az, hogy főleg a gyalogosok nem tudatosítják, hol sétálnak. Legalábbis gyakran úgy néz ki a viselkedésük.  A szó szoros értelmében keresztül-kasul járkálnak, ha többen vannak, keresztben elállják az utat és még nem is tetszik nekik, ha erre a tényre figyelmeztetve vannak. Külön csoport a kutyákat sétáltatók. Jómagam is kutyás vagyok, de eszem ágába sem jutna azért kivinni a kutyámat a Vág-partra, hogy ott az aszfalton sétáltassam. Párhuzamosan a kerékpárúttal vezet a Vág-parton egy földút is. Itt a kutyának is kellemesebb szaladgálni és így biztosan nem fog balesetet okozni a kutya ellenőrizhetetlen mozgása.
Ezért jótanácsom a sétálóknak – sétáljanak a kerékpárúton elővigyázatosan, azzal a tudattal, hogy itt nem ők a főszereplők, hogy bármikor előbukkanhat egy gyorsan haladó biciklis. Hagyjanak maguk mellett elegendő helyet, hogy könnyen, akadálymentesen ki lehessen őket kerülni.  Kerüljük a felesleges konfliktusokat és főleg a baleseteket.  Legyünk tudatában annak, hogy a kerékpárút nem korzó, itt a bicikliseké az elsőbbség!

Kovács Kamill

Ideiglenesen bezárt az Európa Szálló

Komárom egyik jelképe technikai okokra hivatkozva előre nem látható időre bezárt. A múlt hét elején az Európa Szálló előtt nagy volt a sürgés-forgás, mivel az épület tulajdonosa úgy határozott, hogy kiürítteti az épületet, mivel az üzemeltető több hónapos tartozást halmozott fel. A szálló tulajdonosa, az Europa Development, a.s. az ideglenes bezárással kapcsolatosan egy közleményt adott ki.

„Az Európa Szálló 2007-től került az Europa Development, a.s. tulajdonába, aki több bérlőnek adta ki helyiségeit. Természetesen a bérbeadás a részünkről maximális erőfeszítésekkel és a legnagyobb körültekintéssel történt, arra törekedtünk, hogy a tulajdonunkban lévő épület bővülhessen úgy építészeti, mint külalaki szempontból.
A vállalat, amely működtette a szállodát és egy ideig a mi épületünkben székelt, a Hotel Europa, a.s. nevet viseli. Mivel a vállalatunk (Europe Development, a.s.) vezetése többszöri próbálkozásra sem tudta felvenni a kapcsolatot az üzemeltető cég vezetőségével és már huzamosabb ideje sem kaptuk meg a havi bérleti díjat, így az épület bezárásáról döntöttünk. A bérleti szerződés 2011. március 25-én lejárt, melyet nem áll módunkban meghosszabítani a fent említett okok miatt. Sajnálatos módon az új , komoly érdeklődőknek sem áll módunkban kiadni az épületet, míg jogerős bírósági döntés nem születik. A tárgyalásra 2011. április 19-én kerül sor.
Kénytelenek voltunk felszólítani a cég igazgatóját, aki azonban nem statutáris képviselő, hogy ürítse ki az épületet. A személyzet számára azon megoldás mellett döntöttek, hogy mindenki a kötelező szabadságát tölti, míg nem születik meg a bírósági döntés. Reméljük, hogy ezután tovább működhet az épület.
Az Europa Development vezetőségének nem áll módjában újra kiadni az épületet az egykori bérlőnek. Úgy döntöttünk, hogy internetes aukció útján keresünk új bérlőket, melyet weboldalunkon teszünk közzé. Feltételünk, hogy az alkalmazottaknak továbbra is munkát biztosítson az új bérlő. A jogerős bírósági döntés után fog lezárulni az árverés. A vezetőség meg van győződve, hogy ezzel a lépéssel javítani és fejleszteni tudják a turisztikai szolgáltatásokat Komáromban.
Hisszük, hogy az Európa Szálló, amely hasznot és elismerést hozott a városnak,  még mindig jó.”    ssy

Felborult egy betonszállító teherautó

Március 29-én  a reggeli órákban baleset történt  Keszegfalván. A Gúta felé vezető főúton betont szállító teherautó a szemből érkező teherautó végett lehúzódott az út szélére, melynek következtében a korlátot áttörve lezuhant az út melletti parkba. A sofőr nem szenvedett sérüléseket. A helyszínre érkező tűzoltók a három köb beton kiengedése után emelődaru segítségével tudták csak a helyére billenteni a teherautót, melynek következtében több fa is áldozatul esett. Egy hét leforgása alatt ez a második közúti baleset ezen az útszakaszon, ezért szeretnénk felhívni az illetékesek figyelmét, hogy a megnőtt forgalom miatt nagyon szükséges volna ezen útszakasz kiszélesítése a biztonságosabb közlekedés érdekében.    -pint-

Megszűnt az analóg, itt a digitális!

Szlovákia megkezdte a digitális műsorszórásra való átállást. Ez röviden azt jelenti, hogy a régebben  kiadott tévékészülékek nem képesek a digitális műsor fogadására, ezért akiknek ilyen készülékük van, azoknak a digitális műsor dekódolására mindenképpen szükségük lesz set top boxra vagy a kábeltévé-társaságtól vásárolnak programcsomagot.

Megszűnt az analóg, itt a digitális! Szlovákia megkezdte a digitális műsorszórásra való átállást. Ez röviden azt jelenti, hogy a régebben  kiadott tévékészülékek nem képesek a digitális műsor fogadására, ezért akiknek ilyen készülékük van, azoknak a digitális műsor dekódolására mindenképpen szükségük lesz set top boxra vagy a kábeltévé-társaságtól vásárolnak programcsomagot.

A kábeltársaságokat felügyelő csoportok képviselői óvatosságra intik a lakosokat, mert véleményük szerint, több műsorszóró társaság házaló ügynököket küld főleg nyugdíjasokhoz, akiknek azt mondják, hogy megszűnik az analóg műsorszórás, ezért azonnal új szerződést kell kötniük. Gyakran olyan szolgáltatásokat is belevesznek a szerződésbe, amelyekre nincs is szükség. Magyarán: elindult a digitális háború az egyes kábeltársaságok között a kliensekért. Nem mindegy, hogyan fog lecsapódni az átállás. Tehát az egyes kábeltársaságok próbálják elcsábítani, a maguk oldalára fordítani az ügyfeleket. Ezért jobbnál jobb ajánlatokkal keresik meg őket. Természetesen a célpont megint a nyugdíjasok. Nem véletlenül, hisz Bandi bácsi és Juliska néni vajmi keveset tud a digitális műsorszorásról.

Tudunk olyan esetről amikor a nyugdíjasok szeme láttára vágták el a kábelt, amelyen keresztül nézhették kedvenc műsoraikat, mondván: Bácsika, ez már fölösleges, mert mától ezen keresztül maga nem néz semmit.

Mit tehetnek ilyenkor a digitális műsorszorás tekintetében tapasztalatlan idős emberek, belemennek az „üzletbe”. Több idős emberrel kötöttek  hűségszerződést, természetesen a társaság legdrágább programcsomagjára. A mit sem sejtő nyugdíjas korú emberek, hogy láthassák kedvenc programjaikat, mondhatni mindent aláírnak, és ezt a szerződéskötők ki is használják. Az idősek akkor döbbennek rá, mit is tettek,  amikor megkapják az első 30-40 eurós számlát, mert a szolgáltató ilyenkor már az aláírt szerződés teljesítését követeli. Egyes hírforrások szerint, több ezerre tehető az ehhez hasonló esetek száma.

Tudvalevő, hogy Szlovákiában 700 ezer olyan háztartás van, ahol nincs kábeltévé vagy parabolaantenna. Nekik speciális eszközre, úgynevezett set-top boxra lesz szükségük, amely alkalmas a digitális műsor fogadására. A legolcsóbb set-top box jelenleg az üzletekben 20 euróba kerül. Megoldás lehet olyan tévékészülék vásárlása, amely már eleve tartalmazza ezt a berendezést – az elmúlt egy évben piacra dobott modellek szinte mindegyikének alaptartozéka ez a berendezés. Aki kábeltévén nézi az adást, annak semmilyen további kiadása nem lesz, az átállást észre sem veszi, a szolgáltató elvégzi helyette a szükséges átállítást.

-pint-

Betörtek a II. lakótelepi CBA-ba

Komárom

Február 24-én hajnali 3 óra körül ismeretlen tettesek törtek be a II. lakótelepi CBA élelmiszerboltba.

Az épületbe a hátsó ajtó felfeszítésével jutottak be az elkövetők, majd lekapcsolták a riasztó berendezést. Ezután feltörték annak a helyiségnek az ajtaját ahol a pénzkiadó automata volt. Az automatát csákánnyal, karbofrézzel és baltával megrongálták, azonban abból pénzt nem tudtak kivenni. Így a pénztárban tartott aprópénzt és étkezési jegyeket vitték el 900 euró értékben. Még arra is volt idejük, hogy a pincében is körülnézzenek. Az okozott kár nagyságát még nem állapította meg a rendőrség, azonban az biztos hogy a pénzkiadó automatát le kell cserélni és egy új gép 35 ezer euróba kerül  – nyilatkozta lapunknak Renáta  Čuháková a nyitrai kerületi rendőrkapitányság szóvivője.
Az elkövetők háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.

-ga-

Elmaradt a komáromi testület rendes ülése

Komárom

Már az ülés megnyitása előtt egyfajta feszültség volt érezhető a zsúfolásig megtelt tanácsteremben. Az egyik helyi lap, ugyanis nem tudni milyen értesülésekre építve állítását, „fejek hullását” harangozta be, ezen az egyébként tavaly szeptember óta első rendes ülésen. Amint az később kiderült, egy fej hullhatott volna, az is csak abban az esetben, ha maga az ülés létrejön. De nem jött létre!

Anton Marek polgármester változást eszközölt az ülésprogramban, mely szerint személyi kérdések megvitatását is beékelte egyik programpontként. Konkrétan, a Városi Televíziót és a Komáromi Lapokat kiadó, Com-Média Kft. ügyvezetőjének, Pék Zoltánnak menesztését indítványozta. Helyébe Stubendek Lászlót, az MKP polgármesterjelöltjét javasolta kinevezni.

Ez a programpont azonban a Híd-frakció képviselőinél „kiverte a biztosítékot”. Andruskó Imre azonnal jelezte, hogy amennyiben a polgármester ezt a pontot nem veszi ki az üléstervezetből, úgy a Híd obstrukciót fog alkalmazni. És meg is tette! Az első prezentációnál 21 képviselő jelezte részvételét, hiszen Sebő Zsolt és Alžbeta Jágerská képviselők igazoltan maradtak távol, míg Juraj Bača távolmaradásának okairól nem tudtak semmit. Ipóth Szilárd képviselő jelezte, hogy csak később tud megjelenni az ülésen. Amikor a polgármester szavazásra bocsátotta a program elfogadását, mindössze 12 képviselő prezentálta jelenlétét, ami egyértelműen a testület határozatképtelenségét jelentette. A jelenlévő 8 Híd-frakcióhoz tartozó képviselő, valamint a független Keszegh Béla nyilvánították ki egyet nem értésüket a polgármesteri javaslattal. Andruskó Imre ismételten felszólította Anton Marek polgármestert, iktassa ki a programból Pék Zoltán visszahívására tett javaslatát, ebben az esetben a Híd-frakció képviselői hajlandóak lesznek a beterjesztett programpontok megvitatására. A polgármester 10 perces szünetet rendelt el, de ez mit sem változtatott az azt megelőző helyzeten. A szünet utáni prezentációnál pontosan ugyanaz ismétlődött meg, ami a szünet előtt. A tíz képviselő ismét kivette kártyáját a szavazógépből, ami újra határozatképtelenséget, és természetszerűen a testületi ülés végérvényes berekesztését jelentette.

Anton Marek azonnal bejelentette a média jelenlévő képviselőinek, hogy rögtönzött sajtótájékoztatót tart, amelyen magyarázatot kíván adni a történtekre. A sajtótájékoztatón még megjelentek Novák Béla és Szabó Béla alpolgármesterek, valamint Pásztor István, a hivatal megbízott elöljárója. A polgármester bevezetőjében elmondta, hogy a következő testületi ülést két hét múlva hívja össze tekintettel arra, hogy ezen a héten tavaszi szünet van az iskolákban, és nem szeretné megzavarni a gyermekes képviselők és pedagógusok nyugalmát. „Szeptember óta ez lett volna az első rendes ülés, az eddigi rendkívüli üléseken a testület működőképességéhez nélkülözhetetlen kérdéseket oldottuk meg. Nagyon sok, a város szempontjából végtelenül fontos kérdést kellett volna ma megoldanunk, de a polgárok által mandátumhoz juttatott képviselők egy csoportja ezt leblokkolta” – mondta el a polgármester, majd így folytatta: „Közismert, hogy Pék Zoltán december 15-től a Pátria rádió főszerkesztője lett, s nem gondolom, hogy a Com-Média Kft.-t „távúton” lehetne irányítani. Ezért abban egyeztünk meg az ügyvezetővel, hogy leülünk a személyét illető kérdések megvitatására. Az ügyvezető szavát adta, hogy két héten belül létrejön ez a találkozó, de öt hét után én kerestem őt újra azzal, hogy pontot kell tenni az ügy végére. Ez volt az oka annak, hogy kénytelen voltam új programpontként beiktatni Pék Zoltán visszahívását, holott szakmai hozzáértését soha nem vontam kétségbe” – hangsúlyozta Anton Marek. Novák Béla alpolgármester elmondta, hogy nagyra értékelik Pék Zoltán szakmai hozzáértését, viszont a polgármester által már említett okok miatt volt szükség visszahívására. „A Híd képviselői megszámolták kezeiket és arra a következtetésre jutottak, hogy obstrukcióval elérhetik céljukat és azt, hogy a testület ne tudja megvitatni a további fontos kérdéseket sem” – mondta el Novák Béla.  Szabó Béla alpolgármester kijelentette, hogy az ülés ilyetén megbénításával nemcsak gátolva van a város működése, de anyagi károk is keletkeztek.

Mivel a Híd-frakció képviselőihez csatlakozott Keszegh Béla független képviselő is, azzal a kérdéssel kerestük meg, mi vezérelte abban a döntésében, hogy kivegye részét az obstrukcióból? „Nem vonom kétségbe a polgármester azon jogát, hogy személycserét kezdeményezzen a Com-Média Kft. élén. Azzal viszont nem tudok azonosulni, ha hatalmi erővel saját emberét kívánja a megüresedett helyre betuszkolni. Éppen az ilyen módszereknek kellene egyszer s mindenkorra véget vetni. Az meg teljesen elfogadhatatlan számomra, hogy az egyik párt elnöke kerüljön a városi média élére. Afelől ugyanis senkinek ne legyenek kételyei, hogy négy év múlva ki is kampányolna a komáromi adófizetők pénzén” – mondta el Keszegh Béla.

Így vagy úgy, a testületi ülés meghiúsult. Nem kétséges, az alakuló ülés után annyit hangoztatott nagy képviselői „összeborulás” a város érdekében már a múlté. Ismét a politikai pártoké lett a főszerep, hiszen az egyes listákon induló, politikai pártok által támogatott képviselőknek mintha már nem is lenne saját véleményük, csak a párt alapelveinek megfelelően szavazhatnak. Hiányoznak a bölcs érvek, hiányzik az érdemi vita. És hogy a választások előtt valami mást ígér­tek választóiknak? A testület egyik fele érdemben is készen állt tárgyalni, míg a másik leragadt egy személyi cserénél, ezzel megbénítva a város kényes ügyeinek intézését. Andruskó Imrének igaza volt akkor, amikor „szokásjogról” beszélt a személycsere megvitatásának kapcsán. Az ugyanis évekig „szokás” volt, ami ellen most oly hevesen tiltakozott.

Böröczky József

Tűz a Shopping Centerben

Múlt kedden az esti órákban, néhány perccel 7 óra után, a komáromi Shopping Centerhez riasztották a tűzoltókat. Az I. emeleti gyorsbüféből szállt fel  a füst, amit nagy valószínűséggel a villanyvezetéken keletkezett műszaki hiba idézett elő. A tűzoltók hordozható tűzoltókészülékkel fékezték meg a tűz további terjedését. Személyi sérülés nem történt.

Az utasok döntő többsége megértő

Egyik kedves olvasónk érdekes esetre hívta fel figyelmünket a tömegközlekedésben. Gyermeke többedmagával naponta utazik Keszegfalváról Komáromba, ahol az egyik alapiskola diákja. Csakúgy mint minden nap, január 14-én is a komáromi autóbusz-állomáson készült felszállni a kora délutáni gútai járatra, amellyel naponta rendszeresen utazik. Tudta, hogy szülei minden nap izgatottan várják ugyanabban az időben, merthogy egy 11 éves gyermek szülei már csak ilyenek. Ha történetesen késett valamiért, a szülőknek ilyenkor általában a legborzalmasabb forgatókönyv jutott az eszébe, hiszen a szülői szeretettel együtt jár a gyermekük iránt érzett aggódás is.

Térjünk azonban vissza az autóbusz-állomásra az ominózus esethez, ahogy azt az utazni akaró kisfiú, szüleinek elmesélte. Őt és osztálytársait, akik szintén Keszegfalvára kívántak utazni, sértő és megalázó megjegyzésekkel leszállították az autóbuszról azzal az indokkal, hogy a Gútára utazók nem férnek fel a járműre, ha a keszegfalviak elfoglalják a helyeket(!?) „Milyen jogon szállítják le őket, hiszen ugyanúgy megfizették a viteldíjat, mint mások? És milyen jogon hülyézik le a keszegfalviakat? Az autóbusz vezetője ezt miért engedte meg, vagy netán ő maga volt a kezdeményező?” – teszi fel jogos kérdéseit a felháborodott szülő.
Megpróbáltuk felderíteni az ügyet, bár a rövid szülői levélben némi ellentmondás is fellelhető. Azt ugyanis egy 11 éves kissrácnak mégis tudnia kell, vajon az autóbusz vezetője, vagy valaki más penderítette ki őt és társait az autóbuszból? A másik oldal meghallgatása után úgy néz ki ugyanis, hogy nagy valószínűséggel egyik sem. Merthogy…
Nézzük azonban az Érsek­újvári Autóbusz-közlekedési Vállalat komáromi részlegvezetőjének, Justyák Alfrédnak válaszát az üggyel kapcsolatosan feltett kérdésünkre. „Az önök által hozzánk eljuttatott panaszt megvizsgáltuk, a Komárom – Gúta – Ifjúságfalva – Szímő helyközi járat gépkocsivezetőjét közvetlen felettese hallgatta meg az ügyben. A gépkocsivezető elmondta, hogy 2011. január 14-én, a 13.30 órakor induló autóbuszon, már a kiinduló állomáson 72 utas tartózkodott, miközben több Keszegfalvára és Gútára utazó személy még várt a felszállásra. Arról nem beszélve, hogy a hajógyári megállóban további utasok vártak, akik zömében szintén Gútára utaztak. Szabály, hogy a távolabbi célállomásra utazók előnyt élveznek abban az esetben, ha sok az utas. Ennek a szabálynak értelmében járt el az említett járat gépkocsivezetője is, amikor megkérte a Keszegfalvára utazókat, szíveskedjenek megvárni a 14.00 órakor induló járatot Ekel irányába, amely áthalad Keszegfalván is. Mindezt azért, hogy a gútai utasok is hazajussanak. A keszegfalvi utasoknak ugyanis mindössze 30 percet kellett várniuk a másik járatra, míg az esetlegesen lemaradó  gútaiaknak 70-et. A gyakorlatban többször is alkalmazzuk ezt az eljárást, amihez  az utasok többsége megértően viszonyul, hiszen megértik, hogy munka után mindenki szeretne a lehető legrövidebb időn belül hazajutni. Ami az utasok sértegetését illeti, az érintett gépkocsivezető ezt kategorikusan visszautasította. Ennek ellenére, felhívtuk figyelmét az utasokkal szembeni, minden körülmények közt udvarias viselkedésre és türelemre. Amennyiben a közeljövőben hasonló panasz érkezne személyére, úgy belső előírásaink szerint, haladéktalanul munkafegyelmi eljárást indítunk ellene. Ezúton is szeretném megkérni utasainkat, legyenek továbbra is egymással szemben megértők, így elkerülhetők lesznek a hasonló félreértések. Mi továbbra is figyelemmel fogjuk kísérni az ilyen és ehhez hasonló eseményeket, hiszen fontosnak tartjuk utasaink elégedettségét szolgáltatásainkkal. Amennyiben mégis előadódna újabb ok az elégedetlenségre bármelyik munkatársunkkal, úgy kérjük, minden félelem nélkül vegyék fel a kapcsolatot vállalatunkkal, hogy gyorsan és a panaszos teljes megelégedettségére rendezni tudjuk az ügyet” – mondta el a részlegvezető.
-böröczky-

Változó szociális támogatások

Tavaly novembertől új igazgató irányítja a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal komáromi részlegét. Mgr. Nagy Gabriella igazgatónő azokról a változásokról tájékoztatta lapunkat, amelyek ez év januárjától léptek érvénybe. Mivel a hivatal nagyon széles skáláját öleli fel a szociális juttatásoknak, illetve azok megítélésének – ami a nevéből is kitűnik –, beszélgetésünk is több vonalon haladt.

Legnagyobb változások a szociális támogatások terén történtek, így talán kezdjük ezzel a kérdéssel. „Lényeges változások álltak be az állami szociális támogatások, közismertebb nevén a családtámogatási segélyek terén. A gyermekgondozási segély összege egységesen 190,10 €-ra emelkedik, függetlenül a szülők munkavállalásától. A dolgozó szülő tehát kiválaszthatja a számára legelőnyösebb támogatási formát. Amennyiben gyermekére más olyan felnőtt személy vigyáz, aki nem rendelkezik iparengedéllyel – például nagymama –, a szülő számára előnyösebb a 190,10 €-ban megszabott gyermekgondozási segély igénylése.

Ha a gyermek óvodai ill. bölcsődei ellátásban részesül, vagy történetesen iparengedéllyel rendelkező felnőtt személy felügyeli, úgy a szülő jobban jár, ha az úgynevezett gyermekgondozási díjat kérvényezi, melynek maximális összege 230 € lehet. Természetesen csak abban az esetben, ha az igazolt költségek ezt az összeget elérik. Az új rendelkezések a kisgyermekes családok többségének számára előnyösek. Kivételt azok az esetek képeznek, amikor az előző szabályozás szerint betegbiztosítási alapon havi 256 € járt volna az anyának. Az új rendelkezések szerint, az egyébként biztosított anyák esetében is a gyermekgondozási segély 190,10 €. Viszont azoknak az anyáknak, akik az előző időszakban havi 256 €-t kaptak, továbbra is ezt az összeget folyósítjuk a gyermek 20 hónapos koráig, tehát nem 24 hónapig, ahogy ezt az előző törvény szabályozta. Az új törvény azonban komoly szankciókat is tartalmaz azon szülőkkel szemben, akik nem biztosítják be tanköteles gyermekük, gyermekeik rendszeres iskolalátogatását. Amennyiben a gyermek három egymást követő naptári hónapban igazolatlanul elmulaszt havi több mint 15 órát, a gyermekgondozási segély a felére csökken, minimálisan a következő három hónapra. Ha már a törvényi szigorításoknál tartunk, fontosnak vélem tájékoztatni a polgárokat arról a változásról, amely az anyagi szükséghelyzetben nyújtott szociális segély keretén belül fizetendő, úgynevezett védelmi hozzájárulást (ochranný príspevok) illeti. Olyan esetekről van szó, amikor a segélyezett polgár 30 napon túl tartó betegállományban van a kezelőorvos által kiállított betegbiztosítási nyomtatvány alapján. Az eddigi előírások szerint a segély összege az ilyen esetekben 63,07 € volt, természetesen az összes jogigény és bevételek függvényében, az új szabályozás szerint ez az összeg a felére, tehát 34,69 €-ra csökken” – mondta el az igazgatónő.

További kérdéseink a munkahivatali részleg tevékenységével függenek össze. Először afelől érdeklődtünk az igazgatónőnél, jelenleg milyen a helyzet járásunk szempontjából a munkanélküliség terén? „Nem jó, csakúgy, mint országos szinten. Január elején 16 százalékos volt a munkanélküliek aránya járásunkban, ami számszerűen megközelítőleg 9 ezer személyt érint közvetlenül, de lényegesen többet közvetve. Ennek enyhítése érdekében, vagy fogalmazzunk pontosabban, átmeneti enyhítésének érdekében, egy új elemmel is bővülnek a munkáltatás támogatását elősegítő intézkedések. Tudjuk, hogy az utóbbi időben megannyi elemi csapás érte az országot, gondolok itt elsősorban az árvizekre és a belvíz okozta károkra. Nos, ezek elhárítása, illetve megelőzése érdekében, egy újfajta közmunka lehetőségét alkotta meg a törvényhozó testület. Ebbe azok sorolhatók be, akik legkevesebb három hónapja vannak vezetve a munkára várók listáján. Ugyancsak folytatódnak a már megszokott közmunkák, amelyek az egyes régiók problémáit némileg igyekeznek csökkenteni. Ezekről és egyéb lehetőségekről  a városi és községi hivatalok kellőképpen tájékoztatva vannak” – mondta el Nagy Gabriella igazgatónő.

Megadva a lehetőséget lapunk hasábjain, több olvasónk is elküldte kérdését a hivatal tevékenységével kapcsolatosan. Döntő többségükben olvasóink azt nehezményezik, hogy a hivatalban emberhez méltatlan körülmények között fogadják az ügyfeleket. Nem egy kellemes dolog, amikor az egyébként is érthetően ideges ügyfelek heringek módjára tolonganak egy folyosón, ahol sem toalett, sem mosdó nem áll rendelkezésükre. Ezzel kapcsolatosan az igazgatónő a következőket mondta el: „Teljesen jogos a felvetés, jómagam is érzékelem ennek az állapotnak a hátrányait. Sajnos azonban, hivatalunk nem rendelkezik megfelelő önálló épülettel, ahol ezt a hiányosságot ki tudnánk küszöbölni. Tudni kell, hogy három zónában intézzük a munkanélküliek ügyeit. Az első zónába azok tartoznak, akik éppen elveszítették munkahelyüket, majd a rövid, illetve hosszú távon jegyzékbe vett munkanélküliek vannak besorolva. Valamennyit külön-külön intézzük, jelen esetben az első kontaktus helyszínéről van szó, a körzeti hivatal épületében. Munkatársaimmal keressük a megfelelő megoldást és bízom benne, hogy belátható időn belül meg is találjuk. Addig is az ügyfelek türelmét vagyok kénytelen kérni” – mondta el lapunknak Nagy Gabriella.

Böröczky József

Szigorúbban  büntetik a rossz helyen parkolókat

A mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyen szabálytalanul parkoló autósok szigorúbb büntetésekre számíthatnak. “Daniel Lipšic belügyminiszter azonnali hatállyal szigorúbb büntetések kiszabását rendelte el, amennyiben valaki szabálytalanul a mozgáskorlátozottak számára kijelölt helyen parkol”- jelentette be Grendel Gábor, a minisztérium szóvivője. Elmondta, hogy január 7-től a szabálysértés miatt akár 300 eurós bírságot is kiszabhatnak.
A szigorításra azért volt szükség, hogy a jogi előírások ellentmondásait megszüntessék. s

Jövőre megtudjuk, hányan vagyunk

Az Európai Unió tagállamaiban jövőre tartanak népszámlálást, melynek meghatározott időpontja 2011. május 13-a és 2011. június 21-e között lesz.

A népszámlálás a legjelentősebb, legszerteágazóbb statisztikai felmérés, melyre nemcsak Európában, hanem a világ különböző országaiban tízévente kerül sor. A népszámlálás a civilizált világgal egyidős. Rendszeres népszámlálásra került sor az ókori Babilonban, Egyiptomban, Kínában, Palesztinában, Görögországban vagy Rómában.
A statisztikai adatok egyaránt fontosak az államigazgatás, az önkormányzatok, a civil szerveződések, de az egyének részére is. Ezen adatok ismeretében dönthetünk helyesen arról, hogy hol van pl. szükség lakások építésére, hol szükséges iskolát, óvodát, kórházat vagy utat építeni. A statisztikai adatok ismeretében juthatnak helyi és regionális önkormányzatok különböző támogatásokhoz, illetve a statisztikai adatok elengedhetetlenül fontosak az adókból befolyt összegek visszaigényléséhez.
Nemzetiségi szempontból pedig nem más mint a létünk a tét. Nem mindegy, hogy milyen arányban, hány százalékban vagyunk jelen az egyes településeken, hogy milyen a súlyunk az egyes régiókban, kisebb-nagyobb térségekben.
Újdonságnak számít, hogy jövő májusban arra is rákérdeznek, melyik nyelvet használjuk gyakrabban nyilvánosan és odahaza. A számlálást körülbelül 26 ezer számláló fogja végezni. 2001-ben a népszámlálási adatok alapján 519 800 magyar élt Szlovákiában, ami a lakosság 9,7%-át jelentette. 1993-ban még 568 500 magyar élt az országban, a lakosság 10,7%-a. Az optimista becslések szerint a szlovákiai magyarság száma 39 ezerrel, a borúlátóbbak szerint 59 ezerrel lesz kisebb.     (miriák)

Top