Köszönjük, Dunamocs!

Múlt pénteken újabb átadóra került sor Komáromban, a Vág-híd lábánál. Elkészült a Komárom-Karva kerékpárút, amelyen 28 kilométeren tekerhetnek a bringások, ráadásul ebből 20 kilométer teljesen új építésű szakasz. A választások előtt pár héttel a politikusok tolakodtak a szalagátvágásnál, holott ez az út elsősorban a projekt vezetőjének, Dunamocs községnek, és annak polgármesterének, Banai Tóth Pálnak köszönhető. A 2,2 milliós fejlesztéshez az érintett községek is hozzátették az önrészüket (összesen 110 ezer eurót), azonban az építkezés nagy részét a lehívott pályázati pénz adta.

Természetesen a szalagátvágásnál ott tolongott Anton Marek, komáromi polgármester is, aki ragaszkodott ahhoz, hogy ne Dunamocson, hanem saját városában legyen az átadó. Komárom ugyan a legnagyobb önrészt vállalta magára (40 ezer eurós tételben, erről a képviselők döntöttek), és az előkészítő szakaszban még az előző városvezetés is részt vállalt, azonban Anton Marek csapatának vajmi kevés köze volt a sikerhez. Sőt, majdnem még gondot is okoztak, hiszen az ezzel kapcsolatos együttműködési szerződést elfuserálva terjesztették a testület elé, így egy héttel hátráltatva a folyamatot.

Anton Marek mostanában nem csak erre, de minden sikerre rákapaszkodik. A városi újság, a Komáromi Lapok címlapján próbál minden pozitív eredményt a sajátjaként eladni. Szemrebbenés nélkül közöl egy olyan fejlesztési listát, aminek nagy részéhez semmi köze nem volt. Olyan sikerek árnyékában futtatja magát, mint a KOMVaK ötmillió eurós, víztisztítós fejlesztése, holott ebben nemhogy nem segített, de közismerten rossz a viszonya a vízgazdálkodási vállalattal. A listát nagy részben ki lehetne vesézni, de a polgármester urat ez nem zavarja. Azon sem lepődnék meg, ha a jövő héten már sajátjaként adná el, hogy felújították a Szent András-templomot, vagy idén napsütéses volt a vénasszonyok nyara. A KOMVaK sikeréhez is annyi köze volt, mint az időjáráshoz.

Mindamellett érdemes megemlíteni a jó példákat is. A környéken bizony vannak olyan emberek, akik tudják, hogyan kell egy települést vezetni. Dunamocs polgármestere is ezek táborát erősíti. 2010 végén, mikor átvette a község irányítását, nem csak a kassza volt üres, de a település költekezésének struktúrája is olyan volt, hogy a bankok még a projektek önrészének fedezéséhez sem adtak hitelt. Banai Tóth Pál polgármester nem csak ezen a téren tudta gatyába rázni a falut, de több pályázata volt sikeres, és a kerékpárúthoz kapcsolódó történetet is behúzta a célba. A munkaterv gazdájaként Dunamocsnak 2,1 millió eurós finanszírozást kellett megoldani, mivel az elnyert pályázat csak a kivitelezés után fizet. Ez az összeg Dunamocs költségvetéséhez képest hatalmas, ők ezt mégis tető alá tudták hozni.

A község igazán szerencsés, hogy Banai Tóth személyében egy olyan polgármestere lehet, aki azon kívül, hogy szinkrontolmácsként fordít szlovákra, angolul, németül és olaszul is folyékonyan beszél. Közgazdász végzettséggel megszerezte a doktori fokozatot, amerikai és olasz egyetemeken is tanult. Nem csupán egy elméleti szakember, de az üzleti életben is bizonyított. Ami számomra különösen szimpatikus, hogy ugyan egy párt tagja, de Dunamocson függetlenként indul, és a pártoskodás soha ne kapott fontos szerepet. Közmegegyezés van arról, hogy a faluba az ünnepségekre nem jönnek magas rangú pártkatonák villogni, így az ünnepnapok a helyi lakosokról, és nem a pártokról szólnak. Olyan maradandó események születtek, mint a Dunamocsi Burcsákfesztivál, amire sok ezer látogató érkezett. Ezek után csoda, hogy Banai Tóth Pálnak nem akadt kihívója, és egyedüliként indul a polgármesteri posztért?

Nem kell viszont még ilyen messzire sem elmenni ahhoz, hogy egy agilis vezetőre bukkanjunk, hiszen Izsa polgármestere, Domin István is komoly fejlesztéseket tudott kibulizni saját falujának. Tette mindezt úgy, hogy pártja még csak a parlamentben sem képviseli magát. Ezzel meg is dőlt az a közhely, mely szerint csak a “lovon” csücsülő emberkék tudnak pénzt szerezni az innovációkra.

Az említett vezetők teljesítménye is igazolja, hogy a jövő emberei azok a polgármesterek lehetnek, akik a saját szakmájuk terén is már bizonyítottak, a felkészültségük és a személyiségük garancia arra, hogy az adott település fejlődjön. És hát ebben Komárom és Dunamocs jelentősen eltérnek egymástól.

Kovács Dávid, Napigerzson.sk

Top