Komáromba is ellátogat az olimpiai láng

Vasárnap este Komáromba érkezik az olimpiai láng, három állomás erejéig átjön a Duna északi oldalára is. 2017-ben Győr ad otthont a nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválnak, amely keretén belül a láng több helyszínen megjelenik.

Június 25-én este fél hétkor a Monostori Erőd dunai Körbástyájára érkezik meg a játékok szimbólumát jelentő láng, majd 11 ponton tovább adva vonul végig Komáromon. Az egyes helyszíneken bemutatók is várják az érdeklődőket.
Vasárnap este 18.45-kor az Erzsébet hídon az észak-komáromi sportolók csoportja és lángvivője veszi át, majd onnan kocognak le a Szent István szoborhoz. A szobor tövében további a város polgármester, Stubendek László és a sportklubok képviselői.
A szobor környékén már 18.30-től indulnak kísérő programok, alkalom lesz találkozni a felnőtt olimpikonokkal, megcsodálni néhány igazi olimpiai érmet.
A láng innen újra a Duna déli részére indul, az Erzsébet híd egyik és másik oldalán is észak-komáromi sportolók veszik át és viszik a lángot.
A három állomáson kívül Dél-Komáromban számos látványos bemutatóra is számíthatunk, a Rüdiger tavon sárkányhajóval viszik át az olimpiai lángot, majd a polgármesteri hivatalnál fejeződik be a komáromi körút, ahonnét más városba utazik tovább a láng.

Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál

19397133_10155455785828114_2813892711321128870_n

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) 1990-ben hívták életre annak érdekében, hogy a lehetőséget biztosítson az ifjúsági korosztályos versenyzőknek az olimpiai játékok eszmeiségének, egyetemlegességnek és szervezési rendjének megismerésére.
Hasonlatosan az olimpiai játékokhoz vagy más kontinentális bajnokságokhoz az EYOF versenyeit sem minden évben tartják. A négy éves olimpiai ciklushoz igazodva és az olimpiákat nem zavarva minden páratlan évben rendezi az Öreg Kontinens az utánpótlás mára már talán a legrangosabb seregszemléjét.
Ezen felül a szervezők kimagasló jelentőséget tulajdonítanak a versenyek lehető legmagasabb színvonalú megrendezésének a 15-17 éves korosztály kiválóságai részére.
A 2017. évi nyári európai ifjúsági olimpiai fesztivál, 2017. július 23. és július 29. között rendezik meg Győrben. A fesztivál hivatalos arca Jakabos Zsuzsanna úszó olimpikon. 50 nemzet képviselteti magát a rendezvényen.

A fesztivál kabalaállata a kakas. A szervezők egy ötletpályázat kiírásával a névadást a közvéleményre bízták. A kakas a Hugoo nevet kapta.

Web: http://gyor2017.hu/hu_HU/kezdolap

Top