KomApp: hogy tudja, hol és mi történik

KOMÁROM. A napokban egy új, ingyenes mobiltelefonos alkalmazás vált elérhetővé, amelynek segítségével bárki naprakészen értesülhet a két Komáromban sorra kerülő kulturális és szabadidős programokról.

komapp

Erről Kiss Réka és Pézman Zoltán, a Villa Camarum Polgári Társulás képviselői múlt csütörtöki sajtótájékoztatójukon számoltak be. Mint hangsúlyozták, gyakori panasz a lakosok részéről, hogy egy-egy Észak- vagy Dél-Komáromban megrendezett koncertről, kiállításról, előadásról, szabadidős eseményről csak utólag értesülnek, holott szívesen elmentek volna. Ez nemcsak nekik csalódás, hanem az adott rendezvény szervezői számára is, hiszen így jóval kevesebben vesznek rajta részt.

„Az információ gyakran elakad, nem éri el a célközönségét. Ezért a lehető legkézenfekvőbb módon szeretnénk közös virtuális felületre gyűjteni a rendezvények beharangozóit. Egy mobiltelefonos/táblagépes alkalmazás segítségül hívásával, önkénteseink bevonásával, ingyenesen és naprakészen nyújtunk ezentúl tájékoztatást Észak- és Dél-Komárom kulturális és szabadidős rendezvényeiről“ – hangsúlyozták a Villa Camarum civiljei, megjegyezve, ezzel a két Komárom közti „együtt gondolkodást”, hatékonyabb információáramlást is erősíteni akarják.

Megszületett a KomApp alkalmazás, mely néhány hetes tesztüzemmódot követően már ingyenesen letölthető az iOS- és az Android-rendszer internetes áruházában. A folyamatosan frissülő applikációnak köszönhetően a saját okos eszközeinkre futnak be az értesítések a két Komárom kulturális és szabadidős rendezvényeiről. Így kedvére csemegézhet mindenki a kínálkozó programok között – az információ „házhoz jön”. Az alkalmazás fejlesztői magyarul és szlovákul nyújtanak tájékoztatást – az ajánlók az alapinformációkat tartalmazzák majd, hirdetéseket viszont nem. Lehetőség van fotó, youtube-link, facebook esemény, illetve honlap csatolására is.

komapp

Kiss Réka hangsúlyozta, az alkalmazás minél hasznosabb működéséhez elengedhetetlen, hogy a szervezők tájékoztassák őket tervezett rendezvényeikről. Ezért arra kérik őket, hogy a villa.camarum@gmail.com e-mail-címen, vagy a +421 905 498 911-es telefonszámon tegyék meg ezt – a beérkezett beharangozókat ezután feltöltik az applikációba.

Külön köszönetet mondtak Lehocký Milannak, Keszegfalva polgármesterének – a község már beindított egy hasonló alkalmazást –, továbbá Drahoslav Ruščák informatikai fejlesztőnek. Az applikáció kezelőfelületét – Impoinfo szolgáltatás – egy kassai cég, az Adsupra Kft. fejlesztette ki, ráadásul a fiatalokból álló csapat rendkívül előnyös feltételekkel vállalta a munkát.

Stubendek László, Észak-Komárom polgármestere a sajtótájékoztatón üdvözölte az applikáció létrejöttét, megjegyezve, nagyon fontos és hasznos dolognak tartja.

(d)

Top