Kétmillió természetvédelemre

Az Alsó-csallóközi Falvak Társulása sajtótájékoztatón mutatta be legújabb sikeres projektjét. A majd‘ kétmillió eurós pályázattal egy nagyvolumenű természetvédelmi fejlesztés valósul meg az Alsó-Csallóközben. A Dunamente természet ízei elnevezésű projekt célja a Duna mindkét partján megőrizni a természeti és kulturális örökséget és kihasználni a vidékfejlesztés adta lehetőségeket.

A kilenc partner – Alsó-csallóközi Falvak Társulása (SK), Által-ér Vízgyűjtő Helyreállítási és Fejlesztési Szövetség, Szlovák Környezetvédelmi ügynökség (SK), Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SK), Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesület (SK), Csallóközaranyos község (SK), Kolozsnéma község (SK), Gönyű község (HU) és Gönyű Horgász­egyesület (HU) – által elnyert támogatás túlnyomórészt a Natura 2000 védett területein valósul meg. Ez az Európai Unió által 1992-ben létrehozott ökológiai hálózat olyan összefüggő területeket foglal magába, amely a természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását és fenntartását.

IMG_9133

„A projekt a natúrparkok filozófiáján alapszik, célja a természeti és kulturális örökségek védelme, a környezetvédelmi oktatás, a vidékfejlesztés, az idegenforgalom formálása“ – mondta el lapunknak a projekt menedzsere. Fiala Andrea hozzátette, a projekt megvalósításába természetvédelmi és állami intézményeket vonnak be: 20 szlovákiai, 30 magyarországi községet, egyesületeket, vállalkozókat és helyi lakosokat.

csallokozaranyosNéprajzi múzeumot is kialakítanak a csallóközaranyosi épületben

Őshonos gyümölcsfák, gémeskutak

Az Alsó-csallóközi Társulás önkéntesek segítségével 3500 darab őshonos gyümölcsfát és bokrot ültet ki a tagközségeiben, amivel szlovákiai faültetési rekordot döntenének. Emellett 35 darab rovarhotelt helyeznek ki, 9 darab gémeskutat építenek a bicikliutak mentén, madáretetők és madármegfigyelők is kikerülnek, 33 fotócsapda és 20 esőkert kiépítése is a projekt része. A társulás tagközségeiben (Nagykeszi, Kolozsnéma, Füss, Csicsó, Tany, Nemesócsa, Bogya, Gellér, Lakszakállas, Szilas, Keszegfalva, Bogyarét, Gúta, Ifjúságfalva, Lipové, Csallóközaranyos, Megyercs, Szímő, Kamocsa, Andód) padok, információs táblák és szeméttárolók kihelyezésével is számolnak, valamint mind a 20 község fűnyírót kap a környék rendezésére. „A projekt január 1-jén vette kezdetét és 2019. december 31-ig tart. A támogatás kifizetésére utófinanszírozással, a projekt megvalósítását követően kerül sor, ezért tagközségeinknek banki hitelt kell felvenniük. A támogatás összegét egyébként a magyarországi és a szlovákiai partnerek között arányosan osztották el“ – közölte Csóka Lajos, az Alsó-csallóközi Társulás elnöke.

rovarhotel35 rovarhotelt telepítenek

Tájékoztatópont a Túzokfarmon

A magyarországi fő projektpartner, az Által-ér Vízgyűjtő Helyreállítási és Fejlesztési Szövetség a Gerecse Natúrparkban fog fejleszteni. Bejárati kapukat, tájékoztatási pontokat építenek, befejezik a tanösvény kiépítését és a tatai Vadlúd sokadalom eseményét szeretnék népszerűsíteni.

gemeskutas

A fő partnerek mellett a Szigeti rétek mintegy hat hektáros területén található Túzokfarm – hivatalos nevén Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség Environmentális Oktatóközpont – is részese a pályázatnak. Itt egy környzetvédelmi tájékoztatópontot építenek ki, amely kinti tanteremként fog majd szolgálni. Mezítlábas ösvény, kötélpálya, esőkert és madármegfigyelők is kiépülnek. A központ tavát is kitisztítják, és további őshonos gyűmölcsfákat ültetnek. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat egy multifunkciós gépet vásárol a projekt keretén belül, amellyel a vízinövények kaszálását és azok eltávolítását, a vízterületek tisztítását fogják elvégezni.

kotrogepA vízgadálkodási vállalat egy multifunkciós gépet vásárol

Fesztivál indul, amfiteátrum épül

Csallóközaranyoson felújítanak egy 247 éves épületet, amely néprajzi múzeumként és egyben egy kulturális és környezetvédelmi központként szolgál majd. Kolozsnéma község is bekapcsolódott a pályázatba, a községben „Duna természet ízei“ néven fesztivált rendeznek, felépítenek egy amfiteátrumot, valamint vásárolnak egy motorcsónakot, mely Kolozsnéma és Gönyű dunai útvonalon közlekedik majd.

A Dunamente természet ízei elnevezésű, 1,9 millió euró összértékű pályázatnak 85 százaléka uniós forrásból származik, 10 százaléka állami támogatás és 5 százalék a partnerek önrésze.

(szt, lm)


10 új termelő kapta meg a Dunamente regionális termék minősítést

Február 22-én, Komáromban mutatták be a Dunamente regionális termék minősítéssel rendelkező helyi termelőket és termékeiket, köztük azokat is, melyek most kapták meg az elismerést.

FK_pekseg

A Dunamente regionális termék minősítést első alkalommal 2017 nyarán kapta megy 10 helyi termelő, a február 22-i eseményt követően ez a szám a duplájára nőtt. A minősítést a következő termelők kapták meg: a komáromi Eduardo´s Chilli Farm paprikából készült termékei, a bátorkeszi Amicius, Borvin és Dolník Pince és a dunamocsi Szegi Tibor borai, a marcelházi Kajtár Nicolas tökmagjai, a komáromi FK pékség pékárui, a komáromi Pajor Alexander és az ógyallai Pastorek Marek méztermékei és a marcelházi Fruit Distillery Coop gyümölcspárlatai.

Kajtar_tokmag

Az oklevelek átadása után a résztvevők megkóstolhatták a Dunamente regionális minősítéssel rendelkező termékek széles választékát. A szervezők célul tűzték ki, hogy a térség lakosságának könnyen elérhetővé tegyék ezeket a kiváló minőségű helyi termékeket.


Top