Keszegfalva tovább épül és szépül

A 2010-es évek elejétől új szelek fújnak ebben a közel 2000 lakost számláló községben. Az évek során nagy változásokat lehetett tapasztalni, s ez a tavalyi évre is érvényes volt, ugyanis több olyan beruházást hajtottak végre illetve olyan közösségi akciókat szerveztek, melyre többen odafigyeltek, s nemcsak a falubeliek részéről, hanem a szomszéd települések lakosainál is kivívták az elismerést.

Ilyen volt például az óvoda nagyszabású felújítása. Emellett felújították a helyi tisztítóállomást, a kultúrház konyháját, valamint annak színpadrészét. A művelődési otthon melletti területen pedig megépült a kerti pavilon, mely 60-70 személy részére nyújt kellemes pihenést, szabadtéri szórakozást. Ezenkívül a focipálya új öltözőjének az alapjait is lerakták. A napokban meglátogattuk Lehocký Milánt, a falu polgármesterét, hogy avasson be bennünket az idei év terveibe.

Lehocký Milan Keszegfalva polgármestere

Lehocký Milan, Keszegfalva polgármestere

„Elsőként az idei év egyik legnagyobb beruházását említeném, mely az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül jöhet létre közösen a magyarországi Mogyoród községgel. Ezzel a projekttel remélhetőleg be tudjuk indítani a hőn áhított idegenforgalmat Keszegfalván. A projekt keretén belül felépítenénk egy épületet, ahol számos programot lehetne megvalósítani. Többek között gyermekfoglalkozásban, csereprogramokban, természetiskolában, ezzel kapcsolatos filmvetítésekben és nyári táborokban gondolkodunk, de akár edzőtáborokat is lehetne itt tartani. Nem beszélve a kerékpár- és görkorcsolyakölcsönzésről. Továbbá lehetőség nyílhat esetleges tan­ösvények kialakítására is. Most ezen dolgozunk, s ha sikeres lesz a pályázat, akkor ezek megvalósítása mindenképpen elérhető közelségbe kerül számunkra. További terveink között szerepel a helyi kultúrház teljes körű felújítása. Ez a projekt is, mint mindegyik ilyen kiírásfüggő, ha találunk olyan kiírást, mely megfelel a község számára, mindenképpen megpályázzuk. Fontos szempontként tekintünk a focipálya új öltözőjének a megépítésére is. Szeretnénk, ha idén már ebben fogadhatnánk a faluba látogató focicsapatokat.

Mindenképpen szeretnénk még szintet lépni a hagyományos közösségi rendezvényeinkkel. Itt említeném meg a farsanggal kapcsolatos eseményeket, az anyák napi ünnepséget, a gyermeknapot, az ugyancsak hagyományos sportnapunkat, a nemzetközi szintű Kakasfőző fesztivált, a falunapot és a szokásos őszi programokat, befejezve a de­cemberi Aranykapu karácsonyváró rendezvénnyel. Persze mondanom sem kell, hogy mindezek megvalósításában együtt szeretnénk működni a helyi vállalkozókkal és szervezetekkel, és nem utolsósorban számítunk a lakosság hathatós támogatására is, hogy Keszegfalva továbbra is a régió köztudatában legyen“ – fejezte be tájékoztatását a község polgármestere.

Pint Sándor

Top